Ma Ábrahám névnapja van

Magyar kategória

105 éve

1921 – Megszületett Mészöly Miklós Kossuth-díjas író, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

Eredeti családneve Molnár.A Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi és Államtudományi Karán 1942-ben szerzett jogászdoktori oklevelet. A második világháború alatt egy évig (1943-1944) frontkatonai szolgálatot teljesített, Szerbiában hadifogságba esett. Számos munkahelye volt (például malomellenőrként), majd 1947-től dolgozott először lapszerkesztőként. Írásai az 1940-es évek végétől jelennek meg. 1951-52-ben Budapesten a Bábszínház dramaturgja. 1993-ban a Demokratikus Charta egyik szóvivője volt. 1992-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító elnöke. 1990-től a Magyar Írók Szövetsége vezetőségi tagja volt. A mai magyar elbeszélők között kiemelkedő alkotó. Felesége Polcz Alaine, író, pszichológus, a Magyar Hospice Alapítvány vezetője volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1921. 01. 19. Született Irodalom Magyar

148 éve

1878 – Meghalt Szigligeti Ede drámaíró, fordító, szakíró, színész, színházi rendező (Liliomfi, A mama).

Eredeti nevén Szathmáry József. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1840), a magyar népszínmű műfajának megteremtője.Majdnem fél évszázadig tartó drámaírói pályáján több mint 100 eredeti darabot írt, így történelmi drámák, történelmi vígjátékok, népszínművek, népregék, operaszövegek egész sorát. Budapesten hunyt el. Emléktáblát szülőházán 1878. március 8-án leplezték le Nagyváradon, melynek ez a felirata: „Bölcsőd itt ringott, itt gyúlt ki az isteni szikra. A művészet egén lángoló csillag utóbb, A láng most kialudt, de kihat dicsfénye örökké. S míg magyar él, neved és szent porod áldva leend." Több mutatása

Teljes esemény 0

1878. 01. 19. Meghalt Alkotás Magyar