Magyar kategória
33
éve
5
éve
0
éve
2026 – Meghalt Voith Ági, Jászai Mari-díjas színésznő (Két féri az ágy alatt, Régi nyár, Szerencsés Dániel).
Édesanyja Mészáros Ági színésznő, férje Bodrogi Gyula színész volt.
101
éve
1925 – Budapesten megszületett Kemény Henrik, Kossuth-díjas bábszínész (Vitéz László).
A "Népművészet Mestere", érdemes és kiváló művész. Apja és nagyapja mutatványos bódéjában nőtt fel, a család több mint százéves hagyományait folytatta. 1931-től ő is fellépett, 1935-ben faragta ki első bábfiguráját, és eljátszotta első főszerepét. 1945-ben édesapjától átvette a színházat. Mivel a népligeti vurstlit felszámolták, az 1950-es évek elejétől az Állami Bábszínházhoz került, ahol két évtizedig bábokat tervezett és készített, játszott, majd ismét visszatért a vándorszínházhoz. Fő műve a "Vitéz László". Több mutatása
573
éve
1453 – V. László esküt tett az ország szabadságjogainak megtartására.
1453. évi I. törvénycikk hogy a király esküt tegyen. Először: A király úr esküdjék meg, hogy Magyarországát országlakosaival együtt mindazokban a szabadságokban és törvényekben, valamint elismert szokásokban, együtt és egyenként, sértetlenül meg fogja tartani, amelyekben elődjei, úgymint nagyatyja, Zsigmond császár úr és atyja, Albert úr, ugyanezt az országot és lakosait megtartották és megoltalmazták. 1. § És hogy Magyarország határait nem fogja elidegeníteni, hanem tehetségéhez képest megvédi és az elidegenítetteket visszaszerzendi. Az uralkodó hűségesküjében vállalta, hogy közkegyelemben részesíti mindazokat, akik Albert király halála, 1439 óta fegyvert fogtak ellene. Érvénytelenítette Erzsébet királyné és I. Ulászló király adománylevelét. Elrendelte az új erődítmények lerombolását és az elfoglalva tartott idegen javak visszaadását. Több mutatása
127
éve
1899 – Megszületett Páger Antal, Kossuth-díjas színművész (Mici néni két élete, Pacsirta).
Élete utolsó napjáig dolgozott, még halála napján is fellépésre készült. 1945-ben az érkező szovjet csapatok elől menekült, és Argentínában telepedett le. Festőként és grafikusként is alkotott. 1956-ban tért haza Magyarországra. Több mutatása
121
éve
1905 – Megszületett Szigeti György, Kossuth-díjas fizikus, villamosmérnök, a műszaki tudományok doktora.
A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Szakterülete a vákuumfizika, behatóan foglalkozott a gázkisülések fizikájával és műszaki kérdéseivel, emellett az elektrolumineszcens és a félvezető anyagok elektrotechnikai kérdéseivel. Több mutatása
95
éve
1931 – Megszületett Mádl Ferenc jogász, köztársasági elnök.
1931. január 29-én született a Veszprém megyei Bánd községben. 1955-ben az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán szerzett diplomát. 1961-1963 között tanulmányokat folytatott a strasbourgi egyetem nemzetközi összehasonlító jogi karán. 1973-ig az MTA Állam és Jogtudományi Intézetében dolgozott, majd egyetemi tanár lett. 1978-tól az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara Civilisztikai Tudományok Intézetének igazgatója. 1985 óta az egyetem Nemzetközi Magánjogi Tanszékének vezetője. 1990. május 23-tól 1993. február 22-ig az Antall-kormány tárca nélküli minisztereként feladata volt az MTA felügyelete. 1991-től a bős-nagymarosi vízi erőmű kormánymeghatalmazottja is volt. 1990. augusztus 1-jétől az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsának elnökeként is dolgozott. 1993. február 22-től 1994. július 15-ig művelődési és közoktatási miniszterként tevékenykedett. 1995-ben az ellenzéki MDF, KDNP és Fidesz közös államfőjelöltje volt. 1996-tól a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke. 1999. március 15-én Széchenyi-díjat kapott az európai jog, a nemzetközi magánjog és a nemzetközi kereskedelmi jog területén kifejtett, nemzetközileg elismert tudományos munkásságáért, iskolateremtő egyetemi oktatói, valamint tudományszervezői tevékenységéért. 2000-ben az FKgP Mádl Ferencet jelölte köztársasági elnöknek. Június 6-án az Országgyűlés megválasztotta Göncz Árpád utódjaként köztársasági elnökké a harmadik fordulóban. Ekkor távozott minden addigi munkahelyéről. 2005-ben bejelentette, hogy nem vállal még egy elnöki ciklust. 2005. augusztus 5-én adta át hivatalát utódjának, Sólyom Lászlónak. Visszavonulása után emeritálta és díszdoktori címet adományozott neki az ELTE. 2011. május 29-én hunyt el. 2011. június 7-én a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben (28-as parcella 0 szakasz, 1. sor, 40. sírhely) helyezték örök nyugalomra. Több mutatása
77
éve
1949 – Budapesten megszületett Tommy Ramone magyar származású amerikai zenész és producer, a Ramones tagja.
Más néven: Tommy Erdelyi, született: Erdélyi Tamás. Négy évig volt az egyik legnevesebb punkrock együttes, a Ramones tagja. Ő az egyetlen magyar származású zenész eddig, aki bekerült a rock and roll halhatatlanjai közé (Rock and Roll Hall of Fame). Több mutatása
76
éve