Ma Teréz névnapja van

Film/Média kategória

39 éve

1987 – Meghalt Csorba András erdélyi színész, színészpedagógus, színigazgató (Az aranyember).

Marosvásárhelyen végzett a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, vizsgaelőadása 1952-ben Boroszina–Davidson: Harmadévesek című színművében Andrej alakja volt. A marosvásárhelyi Székely Színház tagja lett. 1954-től tanított a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, 1981 és 1987 között pedig az intézet rektora volt. 1970-től 1973-ig a marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója volt, 1973-ban lemondott tisztségéről. Magyarországon egyetlen filmben szerepelt, az 1962-ben Gertler Viktor rendezésében készült Az aranyember című filmben Tímár Mihály szerepét alakította. Több mutatása

Teljes esemény 0

1987. 08. 24. Meghalt Film/Média Magyar Színház

12 éve

2014 – Meghalt Lord (Richard Samuel) Attenborough Oscar-díjas angol filmrendező, színész, producer.

A Royal Academy of Dramatic Art növendékeként tanulta színészetet, színpadi színészként 1941-ben debütált Londonban. Rendezőként első filmje a 1969-ben elkészült "Ó, az a csodálatos háború" volt. Legnagyobb sikerét a Gandhi című filmjével aratta, az 1982-ben bemutatott filmet 8 Oscar-díjjal tüntették ki. Az angol filmgyártás egyik legjelentősebb képviselőjének 1993-ban nemesi rangot adományoztak. Testvére a közismert természettudós és dokumentumfilmes, David Attenborough. Több mutatása

Teljes esemény 0

2014. 08. 24. Meghalt Film/Média

109 éve

1917 – Megszületett Mel Ferrer amerikai író, színész, rendező (Háború és béke).

Teljes nevén: Melchior Gaston Ferrer. 1954-től 1968-ig Audrey Hepburn férje. Színdarabot és gyermekkönyvet írt, musicalekben táncolt a Broadway-n, majd rendezett is. Egyik legjobb rendezői munkája a Cyrano de Bergerac volt, amit színpadon is filmen is elkészített. Filmes karrierje 1949-ben kezdődött, megjelenése hősi karakterhez ideális volt, King Vidor 1956-ban őt választotta a Háború és béke Bolkonszkij hercege szerepére. A forgatás során ismerte meg a Natasa Rosztovát alakító Audrey Hepburnt, aki a harmadik felesége lett. 1968-ig éltek együtt és dolgoztak együtt. Élete utolsó évtizedeiben elsősorban tévéfilmekben szerepelt, még a Dallas néhány epizódjában is játszott. Több mutatása

Teljes esemény 0

1917. 08. 25. Született Film/Média Színház

99 éve

1927 – Megszületett Csorba András erdélyi színész, színészpedagógus, színigazgató (Az aranyember).

Marosvásárhelyen végzett a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, vizsgaelőadása 1952-ben Boroszina–Davidson: Harmadévesek című színművében Andrej alakja volt. A marosvásárhelyi Székely Színház tagja lett. 1954-től tanított a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, 1981 és 1987 között pedig az intézet rektora volt. 1970-től 1973-ig a marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója volt, 1973-ban lemondott tisztségéről. Magyarországon egyetlen filmben szerepelt, az 1962-ben Gertler Viktor rendezésében készült Az aranyember című filmben Tímár Mihály szerepét alakította. Több mutatása

Teljes esemény 0

1927. 08. 25. Született Film/Média Magyar Színház

96 éve

1930 – Megszületett Sir Sean Connery Oscar-díjas skót származású angol színész (James Bond, A híd túl messze van).

Volt szénrakodó, koporsófényesítő, tengerész és body buildingbajnok. 1956-ban a Lyric Theatre Hammersmith, majd a Her Majesty Theatre színház társulatának tagja lett. 1956-ban kezdődött el filmes pályafutása, az 1962-ben forgatott Dr. No című James Bond alakítása tette világhírűvé, a James Bond sorozat 7 filmjében alakította a főszerepet. Dolgozott Hitchcockkal és huzamosabb ideig Sidney Lumet-vel (A domb, Anderson-magnószalagok, Gyilkosság az Orient expresszen, Családi ügy), majd Steven Spielberggel (Indiana Jones és az utolsó keresztes lovag). Több mutatása

Teljes esemény 0

1930. 08. 25. Született Film/Média