Film/Média kategória
5
éve
109
éve
82
éve
1944 – Megszületett Voith Ági, Jászai Mari-díjas színésznő (Két féri az ágy alatt, Régi nyár, Szerencsés Dániel).
Édesanyja Mészáros Ági színésznő, férje Bodrogi Gyula színész volt.
78
éve
1948 – Megszületett Bodnár Erika Jászai Mari-díjas színésznő, a Budapesti Katona József Színház alapító tagja.
Érdemes és kiváló művész. Szolnokon ő volt Egérke Örkény István: Macskajáték című drámájának ősbemutatóján. Filmen, televízióban és a rádióban is szerepel. Több mutatása
77
éve
75
éve
50
éve
1976 – Rómában 69 éves korában meghalt Luchino Visconti olasz filmrendező (Rocco és fivérei).
A neorealizmus egyik legjelesebb képviselője volt. A neorealizmus indította el az 1940-es években az olasz filmművészet megújulását. Célja volt belevinni a filmbe a társadalmi valóságot, feltárni a személyi konfliktusokat és a politikai társadalomra gyakorolt hatását. Visconti az 1947-ben forgatott "Vihar előtt" című filmjében amatőr színészekkel mutatta be a hasztalan próbálkozást, amelyet a szicíliai halászok folytattak a kizsákmányolás elkerülésére. A neorealizmus másik jeles képviselője, Roberto Rossellini a fasizmus elleni harcot ábrázolta az 1945-ben bemutatott "Róma nyílt város" és az 1946-os "Paisa" című filmjeiben. Ismertebb filmjei: "Megszállottság", "Vihar előtt", "Érzelem", "Rocco és fivérei", "A párduc", "Elátkozottak", "Halál Velencében". Több mutatása
72
éve
62
éve
33
éve