Érdekes kategória
81
éve
54
éve
1972 – Útjára indult az Apollo–17, az utolsó űrhajó, amelyről Holdraszállást hajtottak végre.
Az Apollo-17 által szállított űrkomp szállt le a Holdra.
54
éve
1972 – Elkészült a "Blue Marble" (Kék Üveggolyó) fénykép, ami az első fotó, ami a teljes Földet ábrázolja, és ember fotózta.
Ez volt az első fotó, amit ember készített a teljes Földről, előtte 1968 decemberében készült az első kép a Földről az űrből, a "Felkelő Föld" című fotó. A Kék Üveggolyót az Apollo 17 legénysége készítette útban a Hold felé, ez volt az Apollo-program utolsó repülése. Az űrhajósoknak nem volt feladatuk a fotózás, lényegében titokban csinálták és csak később derült ki, hogy létezik a kép. A NASA nyilvántartásában a fénykép az AS17-148-2272 azonosítót viseli, azonban ”Blue Marble” néven vált ismertté. Több mutatása
132
éve
1894 – Elborult elmével meghalt Ferdinand de Lesseps francia mérnök és diplomata, a Szuezi- és a Panama-csatorna építésvezetője.
Indrében, a La Chénaie-kastélyban 89 éves korában halt meg. Ferdinand Marie Vicomte de Lesseps francia mérnök, aki egyiptomi alkonzul volt, először a Szuezi-csatorna építésénél tűnt fel. Mohamed Szaid pasa egyiptomi alkirálytól 1854.11.30-án előzetes, 99 évre szóló koncessziót kapott a Szuezi-csatorna megépítésére. Nagy-Britannia és a Török Birodalom tiltakozása ellenére - akik a közel-keleti francia hegemóniától tartottak - a csatorna megépítéséhez, francia pénzügyi támogatással megalapította a "Compaigne universelle du Canal de Suez"-t. 1869.11.17-én - 10 évig tartó építőmunka után - Eugénia francia császárné ünnepélyesen megnyitotta a Szuezi-csatornát, amely közvetlen összeköttetést teremtett a Földközi-tenger és a Vörös-tenger között. Lesseps volt a Panama-csatorna tervének kezdeményezője és a kivitelezés vezetője is, azonban a csatornaépítő társaság 1889-ben a rossz gazdálkodás miatt csődbe ment, így a kisrészvényesek szinte egész vagyonukat elvesztették. A Panama-csatorna körüli botrány válságba sodorta Franciaországot. Számos képviselőt azzal vádoltak, hogy kölcsönt vettek fel az elfogadott részvényekre, amikor a pénzügyi helyzet már nyilvánvaló volt. A Panama-botrány kirobbanása után, 1893-ban lemondott a kormány, Lessepset 5 évi börtönre ítélték, de végül az ítéletet hatálytalanították. Több mutatása
101
éve
1925 – Világrekordot állított fel Johnny Weissmüller 150 yardos (kb 140 m) gyorsúszásban.
A rekord 1 perc, 25 másodpec volt.
31
éve
172
éve
1854 – A Szeplőtelen fogantatás napja
IX. Pius pápa kinyilatkoztatta, hogy Mária bűn nélkül fogant, így az eredendő bűntől mentes. Szeplőtelen fogantatás - latinul: conceptio immaculata Teológiailag az emberi élet továbbadásának természetes folyamatában olyan fogantatás, amelyet Isten megőriz az áteredő bűntől. Az üdvösség történetében egy ilyen eset van: Isten anyjának, a Boldogságos Szűz Máriának szeplőtelen fogantatása. A VII. századtól keleten már ünnepelték. A hagyomány alapján IX. Pius pápa 1854-ban dogmaként hirdette ki. Az új Mária-dogmát "Ineffabilis Deus" bullájában tette közzé. A Mária szeplőtelenségének dogmája - amely a liberálisok tiltakozását váltotta ki - a protestánsok és a materialista tudomány ellen irányult. IX. Pius kinyilatkoztatásával a katolikus tanítást, az egyház társadalmi tekintélyét, valamint tántoríthatatlanságát és kitartását akarta megerősíteni. Több mutatása
71
éve
1955 – Az Európa Tanács elfogadta jelképéül az európai zászlót.
A zászlón kék mezőben 12 arany csillag van a kezdetektől. A csillagok száma a teljesség és a tökéletesség szimbóluma, és nem áll összefüggésben az Unió tagállamainak számával. Több mutatása
66
éve
1960 – Először mutatták be magyar szinkronnal az 'Óz, a csodák csodája' című filmet.
A premier vetítés 1939. augusztus 12-én volt Oconomowocban, Wisconsin államban, majd 15-én Hollywoodban és 17-én New Yorkban. A közönség 1939. augusztus 25-én láthatta először Amerikában. Az eredeti cím: The Wizard of Oz Betétdala, a 'Szivárvány felett' híressé tette Judy Garlandot. Magyarországon először 1960. december 8-án, majd második szinkronnal 1977. január 13-án mutatták be a mozikban, a harmadik szinkronnal 1992. december 25-én az MTV 2-n vetítették le a televízióban, a negyedik szinkronnal 2000-ben adták ki VHS-en. Több mutatása
417
éve