Érdekes kategória
53
éve
201
éve
1825 – A vasút születésnapja
Annak emlékére, hogy megnyílt az első vasúti pálya Angliában, Stockton és Darlington között. Több mutatása
29
éve
1997 – Bob Dylan Bolognában a pápa előtt koncertezett, majd néhány mondatot beszélt II. János Pállal.
Énekelte az A Hard Rain's A Gonna Fal című dalát.
28
éve
1998 – A google (egyik) születésnapja.
A Google alkalmazottai ezen a napon ünnepelnek. A Google jelenleg a legnépszerűbb internetes keresőrendszer. A keresésen kívül többek között térkép és útvonaltervező, pénzváltó, számológép, naptár, levelező, fordító, és hírdető rendszer is. A projektet Larry Page és Sergey Brin alapította, mindketten a Stanford Egyetemen végeztek. A Google különböző napokon is megünnepli a születésnapját: Néhányan úgy tartják, hogy a születésnap a domain bejegyzésének napja, amely 1997.09.15. Természetesen fontos dátum a cég alapításához szükséges iratok aláírásának a napja is amely 1998.09.04. Bulikat és ünnepségeket pedig szeptember 7-én és 27-én is tartanak. A google mindegyik születésnapját ünnepli, meglepetésszerűen változó google logókat (doodle) láthatnak a felhasználók ezen alkalmakkor. Több mutatása
63
éve
1963 – Az első Beatles dal felcsendült az Amerikai Egyesült Államokban.
Egy New York-i disco jockey, bizonyos Murray The K kapott egy lemezt a Beatlestől, She Loves You címmel és elkezdte játszani a műsorában. Tettéért megkapta az 5. Beatle büszke címet. Több mutatása
47
éve
1979 – Elton John a kimerültségtől és az influenza miatt összeesett a színpadon, majd hamarosan folytatta a koncertet.
A koncertet Los Angelesben tartották, a Better Off Dead című szám előadása közben esett össze. Nagyjából tíz perc után visszatért, és befejezte a majdnem háromórás koncertet. Több mutatása
98
éve
1928 – Alexander Fleming felfedezte a penicillin antibiotikus hatását.
Fleming később így nyilatkozott a felfedezéséről: "Amikor 1928. szeptember 28-án kicsivel hajnal után felkeltem, egyáltalán nem terveztem, hogy a világ első antibiotikumának, vagy baktériumölőjének felfedezésével forradalmasítom az orvostudományt. Pedig, azt hiszem, éppen ezt tettem." Több mutatása
58
éve
1968 – A Beatles Hey Jude című, 7 perc 11 másodperc hosszúságú dala vezette az amerikai slágerlistát.
Ez volt addig a leghosszab kompzíció, amelynek sikerült a csúcsra jutnia, és ott is maradnia kilenc héten keresztül. Ezzel a dallal 16. listavezető dalát érte el az USA-ban. Több mutatása
127
éve
1899 – Megszületett Bíró László József, a golyóstoll feltalálója.
Spanyolul Ladislao José Biro, született: Schweiger László József. A későbbi feltaláló az orvosi egyetemen kezdett, majd foglalkozott grafológiától kezdve a festészeten át az autóversenyzésig sokmindennel. 1932-től több folyóiratnak és lapnak volt munkatársa, így került a nyomdák közelébe. Ott aztán addig-addig nézegette a nyomdagépeket, míg kitalálta, hogyan lehet összeállítani a folyamatosan író tollat egy tintával töltött hengerből és egy golyóból. 1938-ban két szabadalmat is bejegyeztetett Magyarországon a folyamatosan fejlesztett toll-találmányaira, a gyártáshoz folytatott kísérleteket azonban már külföldön végezte. Párizson keresztül Argentínába vezetett az útja, és használható, ma is ismert golyóstollára is itt kapott szabadalmat 1943-ban. A sok más találmánnyal is rendelkező Bíró Buenos Airesben hunyt el 1985-ben. Elismertségét bizonyítja többek között, hogy választott hazájában az ő születésnapja, szeptember 29. az Argentin Feltalálók Napja. Több mutatása
376
éve