Ma Mária névnapja van

Alkotás kategória

151 éve

1875 – Meghalt Izsó Miklós szobrász, a XIX. századi magyar szobrászat egyik legjelentősebb alakja.

Izsó Miklós részt vett a szabadságharcban, Világos után bujdosott. Bécsben és Münchenben tanult. Legismertebb műve a Búsuló juhász című zsánerszobra, ezen kívül sok emlékművet készített, melyek közül kiemelkedik Csokonai szobra Debrecenben. Jelentősek híres kortársairól mintázott mellszobrai. A népéletből vett jeleneteket sok jelentős művében dolgozta fel. Több mutatása

Teljes esemény 0

1875. 05. 29. Meghalt Alkotás Magyar

386 éve

1640 – Meghalt Pieter Pauwel Rubens flamand festő.

Antwerpenben halt meg. Anthonis van Dyckkal a barokk festészet legjelentősebb képviselője volt. Rubens nemcsak sikeres művész volt, hanem a francia, angol és spanyol udvarban szolgáló diplomata is. 1608-ban, itáliai utazása után tért vissza Antwerpenbe, ahol létrehozta saját műhelyét. Életművét vallási, történelmi és mitológiai tárgyú képek alkotják, valamint tájképek és portrék. Festményei a barokkra jellemző mozgalmasságot és érzékiséget tükrözik, kompozíciói átlós szerkezetűek, színei színpadiasak, szinte világítanak. Több mutatása

Teljes esemény 0

1640. 05. 30. Meghalt Történelem Alkotás

433 éve

1593 – Meghalt Christopher Marlowe angol drámaíró (Dr Faustus).

Christopher "Kit" Marlowe angol drámaíró, költő, és fordító I. Erzsébet korából. William Shakespeare előtt ő volt a legkimagaslóbb drámaíró.Főbb művei: Drámái Dido, Karthágó királynője (Dido, Queen of Carthage) (1586) (Thomas Nashe-sel közösen) A nagy Tamerlán, első rész (Tamburlaine, part I) (1587) A nagy Tamerlán, második rész (Tamburlaine, part II) (1587-1588) A máltai zsidó (The Jew of Malta) (1589 körül) Doctor Faustus (The Tragical History of Doctor Faustus) (1589 vagy 1593) II. Edward (Edward II) (1592) A párizsi mészárlás (The Massacre at Paris) (1593) Több mutatása

Teljes esemény 0

1593. 05. 30. Meghalt Irodalom Alkotás

35 éve

1991 – Meghalt Bánky Róbert színész, bábszínész, rendező, aki árnyjátékokat alkotott.

Névvariáns: ifj. Bánky Róbert. Apja Vitéz Bánky Róbert, karakterszínész és színházigazgató, anyja Orbán Viola színésznő volt. Iskolai kultúrműsorba készített először árnyszínházat 14 évesen. Az ötlet kényszerből született: a kétszemélyes jelenet másik résztvevőjének megrándult a lába, és nem tudott járni. Bánky vékony lécekkel merevített, zsinórral mozgatható figurákat készített, és ő mozgatta mindkét szereplőt, a másik fiú pedig ülve mondta saját szövegét. 1956 júniusában szerződött az Állami Bábszínházhoz, aminek 1991-ben bekövetkezett haláláig tagja volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1991. 05. 30. Meghalt Alkotás Magyar Színház

9 éve

2017 – Meghalt Bokros László festőművész, grafikus, szobrász.

Kolozsváron és Pécsett nőtt fel, tanárai Martyn Ferenc, Főiskolán Domanovszky Endre, Hincz Gyula, Pór Bertalan és Szőnyi István voltak. A Szolnoki Művésztelepen élt több mint harminc évig (1957-1989), felesége és alkotótársa Bokros Júlia keramikus. A Szolnoki Művésztelep hagyományosan realista, népies, világát továbbvitte, és konstruktivista, de teljes egészében sosem absztrakt modern stílust alakított ki. Természeti élményekből, a formák és a színek hatásából indult ki alkotásaiban. Több mutatása

Teljes esemény 0

2017. 05. 30. Meghalt Alkotás Magyar