1928 – Megkezdték az utcai távbeszélő-hálózat felszerelését Budapesten.

Tiger205

A nyilvános telefonállomások alacsony száma a húszas években egyre nagyobb problémát jelentett. 1927-ben végül az IBUSZ Rt. kért és kapott engedélyt felállításukra, megalapítva a Magyar Telefonautomata Rt-t. A cég magyar építészirodákat kért fel, hogy álmodják meg Budapest telefonfülkéjét. Az üzletportáljairól híres Haas és Somogyi Rt négyzetalaprajzú, tetején párkányos, lépcsőzetes fülkét tervezett. Vezető építészeink egyike, Molnár Farkas, a CIAM-csoport tagja egy modern, falra szerelhető, üvegből és nyers fém felületekből kialakított telefonállomás tervét adta be. A Farkas és Társa Rt pedig szintén négyzetalaprajzú, de kupolás tetővel ékesített fülkével indult. Végül ez utóbbi, konzervatív ízlésű fülke lett a legnépszerűbb, bár az utcára került pár darab a Haas-fülkéből is.

Telefonfülkék a régi és a mai Budapesten

Az első úgynevezett "MaTaRt-fülkét" 1928. december 13-án állította fel a cég a Váci út 6. számú épület előtt, a Nyugati pályaudvarral átellenben. A 80 x 80 centi alapterületű fülkéknél a tervező még olyan apróságokra is gondolt, hogy az ajtó pántjait szántszándékkal ferdén kialakítva, azok maguktól bezáródjanak. Éjszakai világítás, sőt, a Duna-korzón levő állomások esetében beépített ventilátor is emelte a szolgáltatás színvonalát. A készülék mögötti oldalra kívülről reklámot lehetett helyezni. Első körben 50 nyilvános telefont a székesfővárosi hirdetővállalat oszlopaiban helyeztek el, majd további 150 darab önálló fülke került felállításra nagyrészt a Nagykörút és a Duna által közrezárt területen. 1930-ban további kétszáz fülke felszerelésére került sor, két év múlva összesen már 600 üzemelt, a háború alatt pedig ez a szám már kétezer körül mozgott.

A harmincas években a legnagyobb problémát az érmék okozták. A kezdetleges pénzbedobó rendszereket még könnyűszerrel át lehetett verni más országok érméivel, préselt, otthon eszkábált fémdarabokkal. Beszédes a szám, hogy 1935-ben 200 ezer darab "oda nem illő" érmét szedtek ki a telefonokból. A városi beszélgetés díja eleinte húsz, majd 1943-tól harminc fillér volt. Ez utóbbi díjtétel sok meghibásodás oka lett, hiszen két eltérő nagyságú érmét kellett bedobni. A műszaki hibák száma végül felvetette a tantusz bevezetésének gondolatát, vagyis hogy egy erre a célra vert érmével lehessen fizetni.

forrás: Halló! Itt Budapest! (Kelecsényi Kristóf)