★ Kiemelt esemény
December 13.
65
éve
98
éve
73
éve
1953 – Megszületett Magyar Zoltán olimpiai bajnok tornász, akiről a Magyar-vándor lólengés elemet elnevezték.
1965-től 1980-ig a FTC (Ferencvárosi Torna Club) tornásza volt. 1972 és 1980 között 33 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. Edzőjével, Vígh Lászlóval számos új technikai elemet dolgozott ki, nevéhez fűződik az orsó, a szökkenő-vándor és a róla elnevezett Magyar-vándor első bemutatása. Pályafutása alatt lólengésben három világ- és három Európa-bajnoki aranyérmet nyert. Részt vett az 1972. évi müncheni, az 1976. évi montreali és az 1980. évi moszkvai olimpián. 1976-ban és 1980-ban lólengésben olimpiai bajnoki címet nyert. 1980-ban tagja volt a Donáth Ferenc, Guczoghy György, Kelemen Zoltán, Kovács Péter, Magyar Zoltán, Vámos István összeállítású, bronzérmes magyar tornászcsapatnak is. Háromszor – 1974-ben, 1978-ban és 1980-ban – választották az év magyar sportolójává. Az aktív sportolástól 1980-ban, moszkvai olimpiai győzelme után vonult vissza. 1979-ben a Testnevelési Főiskolán torna szakedzői, 1985-ben az Budapesti Állatorvostudományi Egyetemengyőri állatkórház orvosa volt, majd 1988-tól Budapesten kerületi állatorvos. 1986 és 1989 között a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke volt. 1991-től a állatorvosi oklevelet szerzett. 1986-tól a Halhatatlanok Klubjának tagja. 1997-ben elnyerte a Magyarországért Alapítvány Magyar Örökség-díját. 2001-től a Magyar Országos Tornaegyletek Szövetségének tiszteletbeli elnöke. Több mutatása
449
éve
1577 – Sir Francis Drake kapitány 5 hajóval elindult Plymouthból, hogy megkerülje a Földet.
Az utazás majdnem 3 évig tartott.
229
éve
1797 – Megszületett Heinrich Heine német költő és író.
Ma Goethe és Schiller mellett a német költészet legnagyobb klasszikusainak egyike. Korábban nem nagyon szerették, életében is általában támadták, és emlékét is meggyalázták. Nem szerették zsidó származása miatt, bár vallását nem gyakorolta, később felvette a keresztséget - akkor kapta különben Heinrich nevét is. Nem szerették kortársai azért sem, mert dúsgazdag nagybátyja méltányolta tehetségét, és olyan vagyont hagyott rá, hogy még Heine özvegye is gond nélkül élt belőle. Családja kereskedőnek szánta, de őt világéletében az irodalom érdekelte. Szerelmes versekkel kezdte, szinte állandóan szerelmes volt, és - a világirodalom szerencséjére - jórészt viszonzatlanok maradtak érzelmei, s bánatát versbe fojtotta. Dalok könyve című kötete nagy közönségsikert aratott megjelenésekor - s ez volt a zseniális költő egyetlen elismerése életében. Petőfi jól ismerte költészetét, és viszont, s a két költő kölcsönösen csodálta egymást, közös ismerősük, Kertbeny Károly közvetített közöttük, ő fordította le németre Petőfi költeményeit is. Mindketten a szabadság lánglelkű harcosai voltak, Heine másik verstémája is a szabadság volt a szerelem mellett. S míg szerelmes verseket tartalmazó kötetét ünnepelte még a hatalom is, annál inkább nem tetszettek neki Heine forradalmi költeményei. A költő végül el is menekült hazájából, a németek ősellenségének számító franciákhoz, Párizsba költözött, s ezt sem tudták megbocsátani neki honfitársai. Művészete átmenetet képezett a romantika és a realizmus között, s egyéni hangú költészete megosztotta a kritikusokat és a közönséget egyaránt. Amint Szerb Antal megjegyezte: "Amit Heine írt, nem mindig szép, nem mindig mély, és még csak nem is mindig igaz, de... ő az egyetlen német költő Goethe után, akinek hatalmas világirodalmi jelentősége és hatása van". S ezt lassan el is ismerték, halála után művei bekerültek a német tankönyvekbe, s már éppen elfoglalta volna méltó helyét a klasszikusok között, amikor a fasizmus uralomra jutott Németországban, és a nácik szabályos hadjáratot indítottak emléke ellen. A zsidó zseni könyveit hatalmas máglyákon égették el, mivel azonban versei rendkívül ismertek és népszerűek voltak, attól fogva népdalként szerepeltették őket a tankönyvekben. Több mutatása
138
éve
1888 – Megszületett Obermayer Ernő, Kossuth-díjas vegyészmérnök, mezőgazdász, aki fűszerpaprikát nemesített.
Nemzetközileg is elismert eredményeket ért el a magyar fűszerpaprika nemesítésében. Az MTA levelező tagjává választotta (1953).
132
éve
1894 – Meghalt Xantus János természettudós, utazó-felfedező, a Budapesti Állat- és Növénykert megalapítója.
A későbbi természettudós, néprajzkutató eredetileg jogot tanult, 1847-ben lett ügyvéd. 1848-ban nemzetőrként részt vett a pákozdi csatában, majd a szabadságharc bukása után osztrák ezredbe sorozták. Innen szökött el Londonon keresztül Észak-Amerikába, ahol 13 éven át végzett természettudományos gyűjtéseket a még ismeretlen és feltáratlan területeken. Beszámolóit és gyűjtéseit Magyarországra küldte, ahol egyre nagyobb szakmai tekintélye lett. 1861-ben hazalátogatott, hogy megtartsa akadémiai székfoglalóját, majd visszatérte után konzuli kinevezést kapott Mexikóba. 1864-ben végleg hazatért hatalmas természettudományi gyűjteményével, és kezdeményezésére két év múlva megnyílhatott a pesti Állatkert, melynek első igazgatója is lett. 1868-tól újra utazni kezdett, bejárta Borneót, Jáva szigetét, Ceylont és Sziámot, ahol elképesztő mennyiségű állattani és etnológiai anyagot gyűjtött össze. A későbbi Néprajzi Múzeum alapját az általa gyűjtött borneói dajákok tárgyai képezték. Több mutatása
131
éve
1895 – Meghalt Jedlik Ányos bencés pap, fizikus, az elektromotor, a szódavíz-előállító készülék és a dinamó feltalálója.
Teljes nevén: Jedlik Ányos István A komárom megyei Szimő községben született, tanulmányait a nagyszombati és a pozsonyi gimnáziumban kezdte. 1817-től Szent Benedek-rendi szerzetes volt, ettől az időtől kezdve tanulmányait rendjének iskoláiban folytatta. A Jedlik István néven született fiú az Ányos nevet a rendben kapta, miután Pannonhalmára ment teológiát tanulni. Ezzel párhuzamosan Pesten fizikát, matematikát, filozófiát és történelmet is tanult, így 1822 őszén Pesten bölcsészdoktorrá, Győrött pedig tanárrá avatták. 1825-ben szentelték pappá, majd a győri akadémián tanított, ahol számos elméletet és találmányt dolgozott ki. 1839-ig a rend iskoláiban, majd negyven éven át a budapesti Tudományegyetem fizika-mechanika tanszékén tanított. Ekkor még kevesen sejtették, hogy az ő áldásos tevékenységének döntő szerepe lesz a fizikusok új generációjának felnevelésében. 1845-ben latin helyett magyarul kezdte oktatni hallgatóit. Tankönyvei révén a fizika magyar szókincsének egyik megalkotójaként tartják számon. 1848-ban a bölcsészkar dékánja, 1863-ban az egyetem rektora volt. 1858-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1873-ban tiszteletbeli tagja lett. Foglalkozott fénytannal, elkészítette a szén-cink elemet és megjelent Súlyos testek természettana című könyve is. Tudományos munkásságában megelőzte kortársait, de legfontosabb találmányáról, az ősdinamóról csak 1856-ban beszélt, az első írásos dokumentum erről az egyetem 1861-ben összeállított leltárkönyve volt. Az írásos bizonyíték egyértelmű ugyan, de mivel találmánya nem vált ismertté, a dinamó feltalálása Siemens nevéhez fűződik. Legismertebb felfedezése az öngerjesztés elve volt, illetve az ezt demonstráló egysarki villany-indító, ebben fogalmazta meg legalább hat évvel Siemens és Wheatstone előtt a dinamó elvét. A megoldás lényege, hogy az állandó mágnesek helyett két, egymással szemben lévő elektromágnes kelti a mágneses mezőt a forgórész körül. Amikor a tekercs egyik oldala elhalad az északi pólus előtt, metszi az erővonalakat, és áram indukálódik benne. A keret továbbfordulásával az áram elenyészik, majd a déli pólus elé érve feltámad, de az előbbivel elllentétes irányba folyik. A keret a kommutátorhoz csatlakozik, így a külső áramkörben mindig egy irányban folyik az áram. 1827-ben kezdett elektro-mágneses forgókészülékkel kísérletezni, amelyet "villámdelejes forgony"-nak nevezett. Ebben az álló- és forgórész egyaránt elektromágnes volt. 1873-ban a bécsi világkiállításon mutatta be "csöves villamos-szedőkből alkotott villámfeszítő"-jét. Nyugdíjba vonulása után tovább dolgozott, utolsó éveit teljes visszavonultságban töltötte a győri rendházban. Az ő nevéhez fűződik többek közt a szódavíz-előállító készülék és a forgómotor feltalálása. Összesen mintegy 80 találmányt valósított meg részben vagy teljesen. Több tudományos társulat választotta örökös tagjául, rektora és prorektora volt a pesti egyetemnek, halála után több utca és intézmény vette fel a nevét. Több mutatása
120
éve
1906 – Megszületett Barankovics István hírlapíró, a Demokrata Néppárt elnöke.
A Demokrata Néppárt elnöke 1945-től annak 1949. évi önfeloszlatásáig. A II. világháborút követő 1947-es országgyűlési választásokat követően pártja a legerősebb ellenzéki erő volt. A Rákosi-rendszer kiépülésével emigrációba kényszerült.Többek között az Ország Útja, a Kis Újság, a Magyar Nemzet, aHazánk című újságokat szerkesztette. Több mutatása
98
éve
1928 – Megszületett Jack Tramiel lengyel származású amerikai üzletember, a Commodore számítógépek kifejlesztője.
Eredeti nevén: Jacek TrzmielAlapítója a Commodore International cégnek, amely a Commodore PET, Commodore 64, Commodore 128, Commodore Amiga és más Commodore gépeket gyártotta.1939-ben zsidó családjával együtt Auschwitzba került és részese lett Dr. Mengele kísérleteinek. Apja belehalt a kísérletekbe, ő 1945-ben megmenekült, 1947 novemberében Amerikába emigrált és beállt a hadseregbe. Itt tanulta meg az irodai gépek, írógépek és számológépek javítását. Leszerelése után javítóműhelyt nyitott Commodore Portable Typewriter néven, majd számológépeket kezdett forgalmazni majd gyártani. Első otthoni számítógépét 1977-ben mutatta be. Több mutatása
97
éve
1929 – Megszületett Christopher Plummer kanadai színész, aki a legidősebb korában díjazott Oscar-díjas.
BAFTA-, Emmy- és Golden Globe-díjas. 2012-ben, 83 éves korában kapott Oscar-díjat a legjobb mellékszereplő kategóriában a Beginners (2010) című filmben nyújtott alakításáért. Több mutatása
79
éve
1947 – Megszületett Baleczky Annamária a Magyar Televízió bemondója, újságíró.
Baleczky Emil nyelvész, műfordító lánya.
18
éve
560
éve
1466 – Meghalt Donatello firenzei szobrászművész.
Teljes nevén: Donato di Niccoló di Betto Bardi 1386-ban született. A 15. század legjelentősebb szobrásza, aki több különböző művészeti irányban képviseltette magát. Elsősorban Firenzében alkotott a Medici-család szolgálatában. Alkotásaival nagy szerepet játszott a perspektívikus ábrázolás elterjedésében, valamint a szobrászat önálló - nem épülethez kötött - megvalósításában. Több mutatása
549
éve
1477 – Hunyadi Mátyás letette az esküt, mint cseh király.
III. Frigyes császár előtt Korneuburgban volt az eskütétel.
423
éve
1603 – Párizsban meghalt François Viéte francia matematikus, a tizedes törtek használatának bevezetője.
Született 1540-ben. Viéte tudott először tetszőleges fokú egyenletet ábrázolni az általa kifejlesztett az algebrai jelölésmóddal, a betűalgebrával. Több mutatása
384
éve
1642 – Abel Tasman holland felfedező (Cook kapitányt 127 évvel megelőzve) elérte Új-Zélandot.
A Déli sziget északi csúcsára (ma – Arany-öböl) érkező Tasman-t két kenuban (waka) érkező maorik fogadták. Tasman a saját embereit küldte le egy csónakban, azonban nem értették meg egymást. A helyiek csónakjukat meglékelték, négy ember halálát okozva. Máig vitatott kérdés, hogy ki is az igazi felfedezője Új-Zélandnak. Annyi bizonyos, elsőként Tasman látta meg a Déli-sziget partjait 1642-ben. A partvonalat követve északkeletnek tartott tovább, majd egy öbölben horgonyzott le. Ekkor találkoztak először a szigetlakók és az európaiak, ám a maori harcosok végül is elűzték Tasman embereit. Cook kapitány csak 1769-ben érte el az Északi-szigetet. A partraszállás ez esetben is ütközettel járt, ám ezúttal a maorik vére folyt. Több mutatása
220
éve
211
éve
1815 – Megszületett Veres Pálné, a magyar nőnevelésügy egyik előharcosa, az első Nőképző Egylet alapítója.
Születési nevén: Beniczky Hermin
209
éve
1817 – Meghalt Kitaibel Pál botanikus, kémikus, természettudós, a Kárpát-medence "tudományos felfedezője".
Foglalkozott Magyarország állatvilágával, ásványaival és ásványvizeinek vizsgálatával. Figyelme kiterjedt a meteorológiai viszonyokra és a táj ökológiájára is.Budapesten utcanév őrzi emlékét. Több mutatása
208
éve
1818 – Megszületett Mary Todd Lincoln First Lady, Abraham Lincoln amerikai elnök felesége.
Doris Kearn Goodwin történész ötévi fehér házi kutatómunkája során arra a megállapításra jutott, hogy Abraham Lincoln és Mary Todd Washington történelmének legrosszabbul "működő" párja volt. Mind ez idáig a Lincoln-pár szentként élt az amerikaiak fejében. "Nem hiszem, hogy Lincoln eljutott volna a Fehér Házig a felesége kapcsolatai nélkül, illetve ha Mary nem egyengeti az útját" - nyilatkozta Goodwin. Jóllehet a házasság igazi románcként indult, és megfelelő politikai szövetségesnek is bizonyult a pár, végső soron azonban mégis szétforgácsolták a veszekedések, amelyek különösen akkor erősödtek fel, amikor 1861-ben kiváltak a föderációból a rabszolgaságot támogató déli államok. Lincoln elsődleges célja a háborúval - a fehér házi dokumentumok szerint - nem a 3,5 millió rabszolga felszabadítása volt. Rasszista volt a mai fogalmaink szerint, magánkörben azt hangsúlyozta, hogy a feketék "erkölcsileg alsóbbrendűek. Mindegyiket vissza akarta küldeni Afrikába, ahol nem okozhatnak több problémát." Több mutatása
206
éve
1820 – Meghalt Gróf Széchényi Ferenc főispán, helyettes országbíró, aki könyvtárat és múzeumot alapított.
Nagybirtokos, a Magyar Nemzeti Múzeumnak és könyvtárának alapítója. Széchenyi István apja.
192
éve
1834 – Megszületett Kelety Gusztáv festő, műkritikus.
Az MTA levelező tagja volt.
178
éve
1848 – Magyarország ellen megindult az osztrák támadás.
A császári csapatok főparancsnoka, Alfred Windischgraetz herceg, osztrák tábornagy vezette a támadást. A magyar honvédsereg visszavonult, a december 31-i döntés alapján a parlament és a kormány pedig átköltözött Debrecenbe. Több mutatása
155
éve
1871 – Megszületett Emily Carr kanadai festőművész, írónő, aki a brit-columbiai indiánokkal foglalkozott.
Lefestette a brit-columbiai indiánokat és írt róluk az 1953-ban megjelent "Heart of Peacock" című művében.
147
éve
1879 – Megszületett Eleanor Robson Belmont angol-amerikai színésznő, író és ápolónő.
Megalapította a "Metropolitan Opera Guild"-ot, több mint 25 évig kapcsolatban állt a Vörös Kereszttel, és "Major Barbara" címen színdarabot írt, amely az élettörténetén alapult. Több mutatása
123
éve
1903 – Mosonban meghalt Kühne Ede gépészmérnök, mezőgazdasági gépgyáros.
Kühne apja egyik alapítója volt Németország második legnagyobb acélgyárának. Kühne Ede a család elszegényedése után 18 évesen egy berlini gépgyárban lett műszaki rajzoló. Odesszából hamarosan állásajánlatot kapott, de kiutazásának az volt a feltétele, hogy előbb tökéletesítse a mezőgazdasági gépekkel kapcsolatos ismereteit. Így került Magyarországra, és sosem utazott tovább. Mosonban a Pabst és Krauss-féle műhely vezetését bízták rá. Több új gyártmányt fejlesztett ki, és a kis műhely pár évtized alatt tekitélyes gyártelep lett, a mezőgazdasági gépgyártás terén Magyarországon első számú gyára. 1874-ben itt kezdték gyártani a Hungária Drill elnevezésű sorvetőgépet, amelyet még rossz talajviszonyok között is jól lehetett használni. Kühne érdemei elismeréseként többször kapott az uralkodótól kitüntetést. Több mutatása
113
éve
1913 – Leonardo da Vinci festménye, a Mona Lisa visszakerül a Louvre-ba.
Két év után kerülhetett vissza a festmény a múzeumba, miután 1911-ben ellopták azt.
101
éve
1925 – Megszületett Dick Van Dyke színész (Mary Poppins, Halálbiztos diagnózis).
West Plains-ban (Missouri, USA) született.
101
éve
100
éve
1926 – Meghalt Strobl Alajos szobrász.
Liptóújvári Strobl Alajos, teljes nevén Strobl Alajos János Vilmos.
89
éve
1937 – A japánok megtámadták Nanking (Nanjing), kínai várost.
Közel 200,000 kínai halt meg a következő hat hétben, a Nankingi incidensként elhíresült támadásban.
82
éve
76
éve
1950 – Meghalt Wald Ábrahám matematikus, statisztikus, aki a "túlélési torzítást" fedezte fel sérült katonai repülőgépeket elemezve.
Indiában halt meg repülőgépszerencsétlenségben. A döntéselmélet, a geometria, az ökonometria fejlesztésében vett részt, lefektette a statisztikában aszekvenciális analízis alapjait. A II. Világháborúban megsérült repülőgépeket elemezve hívta fel a figyelmet arra, hogy a visszatért, de sérült repülőgépeknek azokat a részeit kell megerősíteni, amelyek _nem_ szenvedtek sérülést, mert azok a gépek, amelyek ezeken a helyeken sérültek, azok nem tértek vissza. Ezt a logikai tévedést azóta "survivalship bias" (túlélési torzítás) néven nevezik. Több mutatása
65
éve
1961 – 101 éves korában meghalt Grandma Moses amerikai népművész, aki a 70-es éveinek végén kezdett festeni.
Eredeti nevén: Anna Mary Robertson A világ szinte minden részében megtalálható naiv művészeti irányzat képviselője volt. A széleskörű mozgalom a francia "neo-primitívekkel" kezdődött (Séraphine Louis, Louis Vivin, Camille Bombois, André Bauchant), akiknek 1928-ban Párizsban megrendezett közös kiállítása "A tiszta szívek festői" címet viselte. Ekkor figyeltek fel az irányzatra a hivatalos képzőművészeti életben is. Amerikában például Grandma Moses volt a megfelelőjük. Már a XX. század elején Haitin is (Hector Hyppolite) jelentős neo-primitív festészet virágzott. Európa másik feléről a grúz Niko Piroszmanisvili jelentkezett a második világháború előtt. Grandma Moses 100 éves korában készített illusztrációkat Clement Moore "The Night Before Christmas" című művéhez, a könyv csak a halála után jelent meg. Élete utolsó évében, 101 éves korában még 25 képet festett. Legismertebbek a falusi életről készült festményei. Több mutatása
52
éve
49
éve
1977 – Megszületett Balsai Móni, Jászai Mari-díjas színésznő (Liza, a rókatündér).
Játszott a Cannes-i fesztiválra kijutott Csicska és a számos nemzetközi fesztiváldíjat nyert Liza, a rókatündér című filmben.
42
éve
1984 – Meghalt Amerigo Tot magyar származású olasz szobrászművész.
Eredeti nevén: Tóth Imre
41
éve
1985 – Meghalt Beck András, Kossuth-díjas szobrász, éremművész, főiskolai tanár.
Beck Ö. Fülöp szobrász fia.
15
éve
2011 – Meghalt Russell Hoban amerikai író, illusztrátor (Riddley Walker, Kleitzeit).
Teljes nevén: Russell Conwell Hoban. Ukrán zsidók gyerekeklént született az USA-ban. 1969-től Londonban élt. Ő volt a "20. század legkövetkezetesebben furcsa írója" írták róla. Különféle műfajokban alkotott, írt fantasy, tudományos fantasztikus regényt, népszerű regényt, mágikus realista történetet verseket és gyerekkönyveket is. Minden évben a születésnapján rajongói világszerte egy A4-es sárga lapra felírnak idézeteket műveiből és a lapokat nyilvános helyeken hagyják, hogy mások is megismerkedhessenek ezekkel az idézetekkel. A sárga lap az általa önéletrajzinak jellemzett művében, a Kleitzeit című szürreális, metafizikai regényben szerepel, ami egy reklámszövegíróról szól. Több mutatása
12
éve
2014 – Meghalt R. Várkonyi Ágnes, Széchenyi-díjas történész, művelődéstörténész, az MTA rendes tagja.
Férjezett nevén: Ruttkay Kálmánné. Kutatási területe a Rákóczi-szabadságharc, a Zrínyi-mozgalom, a Habsburg-berendezkedés, a történetírás története, az ikonológia és a történeti ökológia volt. Több mutatása
123
éve
98
éve
97
éve
59
éve