Stefánia névnapja
78 éve

1948 – Meghalt Tamás Gáspár Miklós filozófus, író, rendszerváltó politikus.

1948. 11. 28. Született Történelem Magyar

Kolozsvárott született. 1978-ban költözött Magyarországra, az ELTE bölcsészkarán tanított, ahonnan ellenzéki megnyilvánulásai miatt eltávolították. Amerikai, angol és francia egyetemeken oktatott, később a CEU-n. A rendszerváltás előtt is aktívan politizált, majd a Szabad Demokraták Szövetségében az első szabadon választott országgyűlésben képviselő lett. A gyakorlati politikától fokozatosan eltávolodik, majd 2000-ben a pártból is kilépett.
Nézetei a liberalizmustól - rövid konzervatív kitérővel - a radikális baloldalisághoz érkeztek meg, és politikailag otthontalanként tekintett magára, a létező pártok egyikénél sem látott érvényes programot.

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás ehhez a bejegyzéshez.

Szólj hozzá Te is!