★ Kiemelt esemény
Augusztus 30.
229
éve
72
éve
◆ Rejtett gyöngyszem
1954 – Megszületett Bánk Attila ügyvéd, kisgazda politikus.
Bánk Attila 1989 óta a Független Kisgazda -, Földmunkás - és Polgári Párt (FKGP) tagja, 1994-ben beválasztották az Elnökségbe is, 1997-től főügyész. 1997-től országgyűlési képviselő. Több mutatása
452
éve
1574 – Megszületett Szenczi Molnár Albert református pap, az első magyar-latin szótár készítője.
Szenczi (Szenci) egyházi író, nyelvtudós, zsoltárköltő, műfordító volt. Életének fő műve az 1603-ban készült latin magyar szótár, amelyet személyesen adott át Rudolf királynak Prágában, ahol egyébként Keplerrel is megismerkedett. Később Móric hesseni fejedelem udvarában, majd Bethlen Gábor pártfogoltjaként élt. 1626-tól haláláig pedig Kolozsváron lakott. Híres latin-magyar szótára nyitotta meg az utat a magyar értelmiség előtt az európai tudomány felé. A szótárt a XIX. század közepéig használták. Írt egy latin nyelvű magyar nyelvtant is. 1607. évi teljes zsoltárfordítása addigi munkásságának betetőzése volt. A 150 zsoltárt 130 dallamra szervezte, kb. ugyanennyi versformára, gazdag rímeléssel. Ezzel a réji magyar költészet formailag egyik legmagasabban poétizált életművét hozta létre. Kiadott egy javított Károlyi bibliát, lefordította Kálvin Institucióját, a Heidelbergi Kátét. Megjelentette az átdolgozott Vizsolyi Bibliát. Több mutatása
86
éve
1940 – A második bécsi döntés értelmében Észak-Erdély ismét Magyarország fennhatósága alá került.
A döntést Bécsben a Belvedere palotában hirdették ki. Erdély 43 000 négyzetkilométeres területe 2,1 millió lakossal (melynek 51,4%-a volt magyar) került újra Magyarországhoz. Románia korábban már kénytelen volt átengedni a Szovjetuniónak Besszarábiát és Észak-Bukovinát, majd Bulgáriával is meg kellett egyeznie Dél-Dobrudzsa átadásáról. Ugyankkor elutasította azt a magyar követelést, hogy mondjon le Erdély nagy részéről. A vitában a németeket kérték fel a közvetítésre, akik a Ploiesti környéki olajmezőket féltették egy fenyegető fegyveres konfliktustól. Ezért Bécsben a német és az olasz külügyminiszter a magyarok javára döntött. (Az anekdóta szerint Románia képviselője eszméletét vesztette a döntés kihirdetésekor.) A megállapodás a II. világháború végéig volt érvényben. Több mutatása
286
éve
1740 – Megszületett David Bushnell, a tengeralattjáró feltalálója.
David Bushnell találmánya az egyszemélyes, faborítású "Teknősbéka" volt. A járművet kézi propeller hajtotta, a hajótestben lévő búvár alig fél órát tölthetett a víz alatt. Az amerikai függetlenségi háború idején az volt a terv, hogy a Teknősbékával az angol flotta hajói alá úszva a búvár megfúrja a gerendákat és aknát helyez el a hajón, de ez többszöri próbálkozásra sem sikerült. 1787-ben Bushnell eltűnt, és csak 1826-ban derült ki, hogy David Bush néven Georgiában élt és tanított haláláig. Több mutatása
278
éve
1748 – Megszületett Jacques-Louis David francia klasszicista festő, Napóleon udvari festője. (A szabin nők elrablása).
David a francia forradalom híve, a Konvent tagja, majd Napóleon udvari festője volt. A császár bukása után haláláig Brüsszelben élt száműzetésben. A forradalmi polgárság világszemléletének megfelelő klasszicista festészete első megfogalmazója és művelője volt. Leghíresebb műveA Horatiusok esküje című festménye, amelyen a római köztársaság tiszta erkölcseit állította eszményképül. Ismert képe A labdaházi eskü, A szabin nőkelrablása és hatalmas ábrázolása, a Napóleon koronázása. Több mutatása
253
éve
1773 – Megszületett Pollack Mihály német származású magyar építész, a Nemzeti Múzeum építője.
Neve más írásmóddal: Pollák. Pollack Mihály első műve a Deák téri evangélikus templom, amelynek építését a közben elhunyt Krausz János építőmestertől vette át. 1808-ban készült el a dór architektúrájú csamoktemplom, amely mai arculatát 1856-ban kapta, Hild József tervei alapján. Pollack részt vett a pécsi székesegyház helyreállításában, majd a pesti Német Színház már megkezdett építését vezette. A székesfehérvári megyeháza, melynek előzetes terveit ugyancsak ő dolgozta át, a hazai klasszicista megyeházak sorának elindítója, egy új városmag kezdete lett. A középületek mellett számos pesti polgárházat és palotát is tervezett: a Horváth -, illetve Pálffy - házat , a hatalmas Wurm-házat, az Almássy -, később Zichy - palotát és a tisztán klasszicista jellegű volt Festetich - palotát. Az ő műve volt a finom, oszlopos homlokzatú régi Vigadó, amely Pest 1849-es ágyúzása következtében pusztult el. Nevéhez fűződött a Nemzeti Múzeum épületének létrehozása is, amelynek külső és belső architektúrája a klasszicizmus egyik legszebb, Európa - szerte elismert alkotása. Az 1808-ban alakult Szépészeti Bizottság vezető építészeként feladata volt nemcsak saját művei, hanem az egységes elvek szerint épülő Pest sok száz építkezésének jóváhagyása, ellenőrzése is. Több mutatása
180
éve
1846 – Megszületett Kresz Géza orvos, a budapesti Önkéntes Mentő Egyesület, a mai mentőszolgálat elődjének megalapítója.
Az 1887. március 27-én alapított egyesület az év május 10-én, a még épülő Szent István Bazilika tövében, a Lipót bazár tér 47.szám alatti épület szűk kis helyiségében kezdte meg működését. Személyzete kezdetben egy orvosból, egy őrsvezetőből és hét mentőből állt. Az első napon lépett szolgálatba a bécsi mentőktől ajándékba kapott első, lóvontatású, hordággyal felszerelt, zárt mentőkocsi, mely az akkori idő szerint korszerűnek volt mondható. A jármű nyitott bakján a kocsis és még egy személy, a belsejében pedig az orvos és a segédje foglaltak helyet. A mentőkocsi az egyébként engedélyezettnél nagyobb sebességgel haladhatott, de csengetéssel kellett jeleznie jöttét, hogy a közlekedés más résztvevői neki szabad utat engedhessenek.Az egyesület, működése első napján két hívást kapott. Az emberek azonban hamar megismerték a hasznos feladatot ellátó intézményt, és rövidesen már napi 25 hívásnak kellett eleget tennie a fővárosban. Több mutatása
155
éve
1871 – Megszületett Ernest Rutherford Nobel-díjas brit atomfizikus, aki elsőként hajtott végre atommagátalakítást.
Az Új-Zélandi Nelsonban született. 1897-ben sikerült elkülönítenie az alfa- és a béta-sugarakat, felfedezte a radioaktív bomlás törvényszerűségeit. 1908-ban kémiai Nobel-díjat kapott. 1911-ben dolgozta ki a róla elnevezett Rutherford-atomhéjmodellt, majd 1919-ben alfa-részek segítségével végrehajtotta az első mesterséges atommagátalakítást, amelynek során nitrogénből oxigént állított elő. Több mutatása
143
éve
1883 – Megszületett Theo van Doesburg holland festő, építész, író és költő, az avantgarde művészeti mozgalom szervezője.
Eredeti neve: Christian Emil Marie Küpper. A De Stijl című folyóirat alapítója, mely nagy hatással volt a művészetek fejlődésére Nyugat-Európában.A De Stijl ("A stílus") holland képzőművészeti és építészeti csoport és folyóirat, melynek központi alakja Piet Mondrian volt, és számos festő, szobrász, építész, író csatlakozott. A modern művészetben a harmóniát és a rendet tartották fontosnak, amely a tiszta absztrakcióban fejeződik ki. Hangsúlyozták a függőlegesek és vízszintesek és a tiszta színek elsődlegességét. Az építészetben a funkciót tartották a legfontosabbnak. Több mutatása
116
éve
1910 – Megszületett Vágó Péter (Pierre Vago) magyar származású világhírű francia építész.
Vágó Péter 1932-ben megszervezte az építészek Első nemzetközi összejövetelét Moszkvában. Ebből a kezdeményezésből alakult ki az Építészek Nemzetközi Szövetsége, melynek főtitkára lett. Sok lakótelepet, iskolát, templomot, nyomdát, bankot, klinikai épületet tervezett. Több mutatása
112
éve
1914 – Megszületett Stewart Francis Alexander alezredes, amerikai katonai orvos, aki mustárgázmérgezést kezelve véletlenül felfedezte a ma használt kemoterápia alapjait.
A vegyi fegyverek hatásainak felismerése volt a szakterülete. 1943 decemberében, német légitámadás során történt robbanás áldozatainak ellátására vezényelték ki. Az első világháborúban elhíresült, rendkívül mérgező mustárgáz szállítmány egy amerikai hajó fedélzetén felrobbant, amely súlyos vegyi szennyezést okozott. A mustárgázzal érintkező 628 ember közül 83-an haltak meg. Alexander felfedezte, hogy a vegyi anyag az olajjal keveredve felszívódott a katonák bőrén keresztül. Kutatásai kimutatták, hogy a mustárgáz súlyosan károsította a fehérvérsejtek termelődését, ami megalapozta a későbbi kemoterápiás kezeléseket.A szövetségesek kezdetben tagadták a gáz jelenlétét. A mustárgáz és más vegyi fegyverek használata az első világháborúban elterjedt, de az 1925-ös genfi jegyzőkönyv és az 1993-as Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény betiltotta ezek fejlesztését, gyártását és felhasználását, helyenként és időnként még utána is használták hadi célokra. Alexander jelentését titkosították, felfedezései máig hatással vannak az orvostudományra. Több mutatása
104
éve
102
éve
1924 – Megszületett Kisfaludy Lajos állami-díjas vegyészmérnök, egyetemi tanár, akadémikus, a Cavinton előállítója.
Kisfaludy 1956-től haláláig a kőbányai gyógyszergyárban dolgozott. Számos ismert gyógyszer előállítása fűződött a nevéhez, például Seduxen, Eunoctin, Oxitocin, Suprastin, Cavinton. Ipari kutatási eredményeit közel 80 szabadalom védi. 1965-66-ban New Yorkban a St. John's University vendégkutatója volt. (Meghalt 1988.10.30) Több mutatása
96
éve
1930 – Megszületett Warren Buffett üzletember, a világ egyik leggazdagabb embere, aki nagyon sokat adományoz.
Teljes nevén: Warren Edward Buffett (ejtsd: bafit). Híres arról, hogy vagyonához képest szerény körülmények között él és kiemelkedően sokat adományoz. 2006-ban vagyona nagyrészét, 37 milliárd dollárt (akkor kb 8270 milliárd Forintot) adományozott. Több mutatása
91
éve
1935 – Megszületett Vissy Károly meteorológus, aki tv stúdiót létesített, hogy közérthetően, szakértőktől kaphassanak a nézők időjárásjelentést.
Teljes nevén: Vissy Károly György. Arra törekedett, hogy a meteorológiát közelebb hozza az emberekhez, szakmája eredményeit és szolgáltatásait minél közérthetőbben tegye elérhetővé az emberek számára. 1997-ben javaslatára létrejött az OMSZ épületében az a tévéstúdió, amely azóta több TV társaságot is kiszolgál, ahol Vissy Károly, mint az MTV főmeteorológusa, valamint meteorológus kollégái adtak, illetve adnak naponta többször is szakértő jelentést. 1971-ben meghívást kapott a 17. szovjet Antarktisz-expedícióban való részvételre. Közel fél évet töltött el a Vize Professzor nevű tudományos kutatóhajón, ezen belül egy hónapot az Antarktisz Mirnij és Vosztok nevű kutatóállomásain. Több mutatása
91
éve
1935 – Megszületett "Papa" John Phillips gitáros és énekes a Mamas and the Papas együttesből.
Teljes nevén: John Edmund Andrew Phillips
84
éve
83
éve
1943 – Megszületett Adamis Anna költő és előadóművész, zene- és dalszövegíró.
Adamis Anna rövid jogászi tevékenység után teljesen a művészetnek szentelte életét. Az Omega, majd az LGT együttesnek írt szövegeket, illetve zenés színpadi művek dalainak szövegeit írta: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, Harmincéves vagyok. Karakterlemezeket és szólóalbumokat készített: Összegyűrt szavak, Tolvajlásaim. 1965 óta publikál: verseket ír, egyedi dalokat komponál, írja koncertlemezek, filmzenék szövegét. Összesen 70 lemez és számos kislemez elkészítésében működött közre. Műveivel Amerikában is nagy sikert aratott. Több nemzetközi dalfesztivál fődíja mellett 1977-ben elnyerte az Amerikai Dalfesztivál Lírai Versenyének kategória - díját is. 1995-ben művészeti munkájának hazai elismeréseként megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. 1997-ben átfogó válogatást adtak ki a zene - és versszövegíró életművéből. Több mutatása
80
éve
76
éve
1950 – A magyar kormány és a katolikus püspöki kar megállapodtak az egyház és az állam viszonyának "rendezéséről".
Ennek értelmében az addig egyházi közép- és felsőoktatási intézmények java része állami felügyelet alá került. A katolikus egyház csupán négy hittudományi főiskola és nyolc középiskola fenntartására kapott jogot, a szerzetesrendek közül a bencés, a piarista, a ferences és egy női tanítórend működhetett tovább. A kommunista rendszer által azegyházra kényszerített egyezményt 1990. február 6-án felbontották és ezzel a katolikus egyház is visszanyerte szabadságát. Több mutatása
66
éve
1960 – Meghalt Szőnyi István Kossuth-díjas festő, kiváló művész.
Szőnyi István festményeinek fő témája a harmincas évektől Zebegény festői környezete, a Duna-kanyar, a zebegényi parasztok élete volt. A plein-air irányzat jelentős képviselőjeként tartották számon. Munkásságáért számos külföldi, és magyar díjat, kitüntetést kapott. Zebegényi műterme ma múzeum. Több mutatása
54
éve
1972 – Megszületett Cameron Diaz amerikai színésznő és korábbi fotómodell (A maszk).
Teljes neve: Cameron Michelle Diaz, beceneve: Cami.
49
éve
1977 – Megszületett Bazsó Gábor, azaz Karotta, újságíró, műsorvezető, online szakember.
Más újságírónév: Nínó Karotta. A Totalcar autós magazin újságírója és hét éven át ügyvezető igazgatója. A Totalcar című tévéműsor műsorvezetője Winkler Róbert mellett. Az Index.hu kreatív igazgatója. Több mutatása
41
éve
1985 – Megszületett Risztov Éva olimpiai bajnok úszónő.
Olimpiai bajnoki címét a 2012-es londoni olimpián szerezte 10 km-es nyíltvízi úszásban.Háromszoros világbajnoki ezüstérmes, hétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes (hatszor 50 m-es medencében, egyszer nyílt vízben), egyszeres Európa-bajnoki bronzérmes, hatszoros rövid pályás Európa-bajnok, hétszeres ifjúsági Európa-bajnok, a felnőttek között ötvennyolcszoros országos bajnok. Felnőtt országos csúcstartó 1500 m gyorson 50 méteres medencében és 800 m gyorson 25 méteres medencében, volt rövid pályás Európa-csúcstartó 800 m gyorson. 11 évig tartotta 50 méteres medencében a 400 méteres gyorsúszás hazai rekordját 2002-től 2013-ig. Több mutatása
302
éve
1724 – Meghalt Joseph Faistenberger osztrák festő.
Joseph Faistenbergernek bátyjának, Antonnak volt a tanítványa, és mint ő, tájképeket festett. Többek között 1712-14-ben a Szt. Flórián-kolostor egyik szobájába festett nay tájképeket. (Született 1675.01.27) Több mutatása
214
éve
1812 – Megszületett Haraszthy Ágoston földbirtokos, a kaliforniai szőlőtermesztés és borászat megalapítója.
Az 1830-as évektől a nemesség kapcsolata megromlott az uralkodó Habsburg házzal, Haraszthy barátságban volt Wesselényi Miklóssal és Kossuth Lajossal. Amerikai tanulmányútja után 1840-ben családjával együtt végleg kivándorolt az Egyesült Államokba, és először Wisconsin államban telepedett le, ahol megalapította Haraszthy-falvát, más források szerint Széptájat, ami ma Sauk City(wd) néven ismert. Európából hozott szőlőtőkékkel szőlészetet is alapított, de több év próbálkozás után sem volt megelégedve a termelt bor minőségével, a párás éghajlat az asztmájának sem tett jót. Így hát orvosa javaslatára és egy jobb bortermő vidék megtalálása reményében 1848-ban Kaliforniába költözött. Előbb az akkor 650 lelkes San Diegóban vállalt üzleti és politikai szerepet, majd végül 1857-ben találta meg a megfelelő adottságú területet a szőlőtermesztéshez, a Sonoma-völgyben (en). Borászatát Buena Vistá-nak keresztelte, ez a borászat a mai napig aktív. Több mutatása
176
éve
1850 – Megszületett Eugéne Burnard svájci festő és rézmetsző.
Burnard pályafutását építészként kezdte, majd Párizsban tanult. Később Versailles-ba utazott, ott rézkarcokat készített. Hazatérve svájci tájakat és bibliai jeleneteket festett, kiváló illusztrátor volt. (Meghalt 1921.02.04) Több mutatása
136
éve
1890 – Kolozsvárott megszületett Reményik Sándor, Baumgarten-díjjal, Corvin-lánccal kitüntetett költő.
A két világháború közötti erdélyi magyar irodalom kiemelkedő alakja, verseit számos nyelvre lefordították. Költészetét 1937-ben és 1941-ben Baumgarten-díjjal, 1940-ben Corvin-lánccal ismerték el. Több mutatása
136
éve
1890 – Meghalt Marianne North angol biológus és botanikai festőnő, felfedező, író.
Képeiből még életében galéria létesült Londonban, a Királyi Botanikus Kertekben (Kew).
106
éve
1920 – Megszületett Szabó György jugoszláviai magyar író, kritikus, irodalomtörténész, műfordító.
Szabó György az újvidéki tanárképző főiskolán tanított, s egy időben nemzetgyűlési képviselőként is tevékenykedett az egykori Jugoszláviában. Részt vett a délvidék magyar irodalmi közéletében. Főként a modern képzőművészettel foglalkozó tanulmányai jelentősek. Foglalkozott műfordítással, sőt festészettel és grafikával is. (Meghalt 1963.06.14) Több mutatása
102
éve
1924 – Megszületett Pándi Marianne zenetörténész, újságíró.
Pandi Marianne a Zeneművészeti Főiskolán tanult zongorát, illetve zenetudományt. 1948-tól 1987-ig az országos Filharmonia Műsorfüzetének,1969-84 között pedig a Hungarian Music News felelős szerkesztője volt. 1976-tól a Magyar Nemzet, majd az Új Magyarország zenekritikusaként is dolgozott. Munkásságát több hazai és küiföldi díjjal jutalmazták .Főbb művei: Az olasz zene története I-II., Monteverdi, Kósa György, Száz esztendő magyar zenekritikája, négykötetes Hangversenykalauza e műfaj legjobb magyar nyelvű terméke. Több mutatása
99
éve
98
éve
1928 – Meghalt Wilhelm Wien Nobel-díjas német fizikus.
Wien fő kutatási területét a hidro - és elektrodinamikai, valaminta korpuszkuláris sugárzások jelentették. 1911-ben fizikai Nobel-díjat kapott a "hősugárzásra vonatkozó törvény" felfedezéséért. Nevéhez füződik az ún. "Wien-féle" eltolódási, majd sugárzási törvény, amely a forró testek fénykibocsátásával függ össze. 1913-ban felfedezte, hogy a fémekben a szabad elektronok áramlásának, vagyis az elektromos áramnak a sebessége független a hőmérséklettől. Foglalkozott még a katód - és a röntgen - sugarakkal is. Nemcsak saját felfedezéseivel vitte előre a fizika tudományát, hanem kutatótársainak adott értékes tanácsaival is. (Született 1864.01.13) Több mutatása
91
éve
1935 – Meghalt Henri Barbusse francia költő, író, újságíró.
Barbusse Le Monde címmel lapot szerkesztett, s szimbolista költeményei mellett regényei tették ismertté nevét. Híres a Tűz című háborúellenes regénye. Tevékeny szervezője volt az 1932-es amszterdami antifasiszta világkongresszusnak. (Született 1873.05.17) Több mutatása
78
éve
1948 – Megalakult az Amszterdamban összehívott egyházközi kongresszuson az Egyházak Ökumenikus Tanácsa.
A XX. század elején indult el a ma ökumenikus mozgalomnak nevezett irányzat, amelynek fö célja a reformáció idején szétszakadt egyház egységesítése volt. A mozgalomnak két ága volt. Az egyik a hit tanítása, az istentisztelet és a papi szolgálat kérdéseiben törekedett az egység helyreállítására. A másik ág a társadalmi tevékenységre helyezte a hangsúlyt. E két irányzatból született meg az Amszterdamban összehívott egyházközi kongresszuson az Egyházak Ökumenikus Tanácsa. Több mutatása
72
éve
1954 – Megszületett Alekszandr Lukasenko fehérorosz politikus, államfő.
Lukasenko 1977-től volt komszomoltitkár, párttitkár, s kolhozi igazgató. 1994 óta fehérorosz köztársasági elnök.
64
éve
57
éve
1969 – A dallasi autópálya környékén rendezték meg a háromnapos Texasi Nemzetközi Popfesztivált.
Fellépett többek között Janis Joplin, Led Zeppelin, Santana és Chicago Transit Authority.
54
éve
1972 – Yoko Ono és John Lennon jótékonysági koncertet rendeztek beteg gyermekek megsegítésére.
A Madison Square Gardenben tartották a koncertet Ono To Ono címmel. Yoko nem vett részt a műsorban, de a koncert végén Lennonhoz csatlakozott Stevie Wonder és Roberta Flack, akikkel együtt énekelték a Give Peace A Chance című dalt. Több mutatása
47
éve
1979 – Meghalt Jean Seberg amerikai színésznő (Kifulladásig).
Teljes neve: Jean Dorothy Seberg. A Jean-Luc Godard által rendezett Kifulladásig (1960) című film által vált híressé, ahol Jean-Paul Belmondo partnere volt. Több mutatása
46
éve
1980 – Megszületett Tisza Kata írónő.
Tisza Kálmán miniszterelnök ükunokája.
45
éve
1981 – Meghalt Vera-Ellen amerikai színésznő, táncosnő, akit egyenrangúnak tekintettek Fred Astaire-rel és Gene Kelly-vel.
Teljes neve: Vera-Ellen Westmeier Rohe. 1954-ben a "Fehér Karácsony" című zenés filmben együtt játszott Bing Crosby-val, Danny Kaye-jel, Dean Jaggerrel és Rosemary Clooney-val. Több mutatása
39
éve
33
éve
1993 – Meghalt Richard Jordan, Golden Globe-díjas amerikai színész (Vadászat a Vörös Októberre, Dűne).
Eredeti nevén: Robert Anson Jordan Jr. Dolgozott Broadway-i és Broadway-en kívüli színházakban, tagja volt a New York-i Shakespeare Fesztivál társulatának. Szerepelt a Logan futása, A nyomorultak (1978), A Titanic kincse, a Jakuzák, a Belső terek, A bunker, a Dűne, a Dupla vagy semmi, az Időzített bomba, a Vadászat a Vörös Októberre, és a Gettysburg című filmekben. Több mutatása
23
éve
2003 – Meghalt Charles Bronson amerikai filmszínész (A piszkos 12, Volt egyszer egy vadnyugat).
Eredeti nevén: Charles Dennis Buchinsky. 1935-től segédmunkás, majd vezető vájár volt egy szénbányában. A katonaság után, 1945-től dolgozott építő-, szállító- és rakodómunkásként, valamint kölcsönzőben, volt ökölvívó, ügynök, kikiáltó, kazánfűtő, takarító és rajzoló. Színészi pályafutását a Plays and Players Troupnál kezdte, majd játszott a Pasadena Playhouse-ban és Philadelphiában. 1951 óta filmszínész, az 1980-as években szerződtette a Cannon cég. 1971-ben Golden Globe Díjat kapott. Filmjeiből: A hét mesterlövész, A halál ötven órája, A piszkos tizenkettő, Volt egyszer egy Vadnyugat, Bosszúvágy (I-III.), Tíztől éjfélig, Murphy törvénye. Legtöbbször keménykötésű rendőröket és revolverhősöket alakított. Több mutatása
19
éve
17
éve
2009 – Meghalt Kishonti Ildikó színművésznő (Mephisto I-II).
Eredeti nevén: Schnur Ildikó. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán musical szakon végzett. Pályafutását 1971-ben táncdalénekesnőként kezdte, 1973-tól a Bartók Gyermekszínpad, 1978-tól 1986-ig a Mafilm színtársulatának tagja volt. Filmjeiből: Régi idők focija, Egy erkölcsös éjszaka, Látástól vakulásig, Mephisto I-II., Szerencsés Dániel, Játszani kell!, Elysium, Franka cirkusz. Több mutatása
9
éve
2017 – Meghalt Makk Károly, Kossuth-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, színész, a Nemzet Színésze.
Balázs Béla-díjas, érdemes és kiváló művész.
4
éve
2022 – Meghalt Mihail Gorbacsov, Nobel-békedíjas orosz politikus, a Szovjetunió utolsó elnöke, aki lezárta a hidegháborút.
Teljes nevén: Mihail Szergejevics Gorbacsov, oroszul: Михаил Сергеевич Горбачёв. 1985-től az SZKP főtitkára, majd a Szovjetunió elnöke. Reformjai a hidegháború végéhez, a kommunista rendszer bukásához, majd a Szovjetunió széthullásához vezettek. 1990-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki. 1991 augusztusában a szovjet rendszer hívei puccsot kíséreltek meg ellene, válaszul betiltotta és feloszlatta a Szovjetunió Kommunista Pártját. Miután nem sikerült megakadályoznia a szovjet köztársaságok önállósulási törekvéseit, 1991. december 25-én lemondott a Szovjetunió elnöki tisztségéről és ez a Szovjetunió megszűnését is jelentette. Több mutatása
119
éve