Lajos névnapja
92 éve

1934 – Megszületett Ali Akbar Rafszandzsani iráni politikus, államfő.

1934. 08. 25. Született Történelem

Rafszandzsani Khomeini egyik tanítványa volt, s rövidesen politikai követője is lett. Reza Pahlavi trónfosztása után tagja lett a Forradalmi Tanácsnak, rövid ideig belügyminiszter is volt. 1980-ban az iráni parlament, a Medzslisz elnökévé választották. Túlélt két bombamerényletet, majd 1981-ben a forradalmi vezetők rangsorában a második helyre került. Ügyesen manőverezett a politikai vezetők között, pragmatikus államférfinak bizonyult és így élhette túl a politikai válságokat. Khomeini 1989-ben bekövetkezett halála után - 1997-ig - államelnök lett. Államfőként megtartotta az iszlám - fundamentalizmus eszméjét; külpolitikai lépéseivel azonban igyekezett megakadályozni országának elszigetelődését.

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás ehhez a bejegyzéshez.

Szólj hozzá Te is!