Márk névnapja
1956 éve

70 – Szent Márk evangelista ünnepe

70. 04. 25. Történelem Ünnep

Albánia és Korfu, Velence városa, valamint az írók, titkárok, jegyzők és az építőmunkások védőszentje. 

A katolikus egyházban emléknapja április 25-e, szimbóluma az oroszlán. Emléknapján a határban körmenetet tartanak és búzát szentelnek.

A Márk evangéliuma az Újszövetség második könyve. Pál apostol és Péter apostol munkatársa volt, könyvét valószínűleg a pogánykeresztényekhez írta, elsősorban a Rómában lévő gyülekezetnek. Nyelve az akkor használatos görög nyelv volt. Valószínű, hogy Péter apostol tanításait fordította le görögre, mivel Péter nem beszélte ezt a nyelvet.

Márk zsidó származású volt, eredetileg Johanannak (János) hívták, a hagyomány szerint Jeruzsálemben született 14-ben. A kereszténység terjesztését fogadta feladatául. Nevének jelentése "nehéz kalapács". Állítólag azért kapta ezt a nevet, mert úgy alakította az embereket, mint kalapács a forró vasat. A kereszténység egyiptomi elterjedése Márk nevéhez fűződik. Egyiptomban halt meg a hagyomány szerint 72-ben. Sírhelye Velencében a Szent Márk székesegyházban van.

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás ehhez a bejegyzéshez.

Szólj hozzá Te is!