189
éve
1837 – Megszületett Hartfordban John Pierpont Morgan, Amerika mindeddig leggazdagabb bankára.
Az angol származású J.P. Morgan üzleti érzéke korán megmutatkozott, bankár apja ezért Németországba küldte egyetemre. Diploma után először apja cégénél intézte a kereskedelmi ügyeket, majd nemsokára a cég new york-i képviseletéhez került. Mivel mindig kockáztató, gátlástalan és célratörő módon intézte üzleti ügyeit, a vagyonnal együtt hamar tett szert hírnévre is. 1861-ben megalapította saját cégét, a Morgan-ház a Broadway és a Wall Street sarkán hamarosan egész Amerika pénzügyi központja lett, még ma is az egyik legjelentősebb bank. Korának szinte összes jelentős üzleti ügyében meghatározó szerepet játszott, köze volt például a General Electric és az acélgyártó United States Steel Company megalakulásához. 1895-ben az aranypiaci válságot az Egyesült Államok csak az ő közreműködésével tudta megúszni. Pedig Morgan nem is gazdagságra törekedett, csak egy hosszú távon sikeres vállalkozás létrehozására. Halála után nagyjából 110 millió dollár maradt utána, annak is nagy része festményekben.