Zene kategória
8
éve
255
éve
1771 – Megszületett Pierre Marie Francois de Sales Baillot francia hegedűművész, zeneszerző.
Baillot a párizsi konzervatórium hegedűtanára volt. Ő rendezte 1814-ben az első nyilvános vonósnégyes - hangversenyt Párizsban. Mint zeneszerző, főként virtuóz hegedűkompozíciókkal tűnt ki. Fő műve: a L.' art című hegedűiskola, amely hosszú ideig felülmúlhatatlannak bizonyult. Másik jelentős műve a párizsi konzervatórium hivatalos tananyaga, amelyet többször kiadtak és idegen nyelvekre is lefordítottak. Több mutatása
96
éve
1930 – Megszületett Timár Sándor, Kossuth-díjas koreográfus, táncpedagógus, a táncházmozgalom egyik alapítója, a Csillagszemű Gyermektáncegyüttes alapítója.
A Nemzet Művésze címmel kitüntetett. Kidolgozta a Timár-módszert, amely a néptáncot anyanyelvként, az improvizáción alapuló táncnyelvként tanítja. Az 1970-es évektől kulcsszerepe volt a táncházmozgalom országos elterjesztésében és a táncházvezetők képzésében. A Bartók Béla Táncegyüttes vezetőjeként, majd az Állami Balett Intézet néptánctagozatának alapító tanszékvezetőjeként és az Állami Népi Együttes művészeti vezetőjeként a színpadi néptánc megújításán dolgozott. A népi hagyományok és az improvizatív előadásmódot tartotta fontosnak. 1993-ban feleségével, Tímár Böskével megalapítottáka Csillagszemű Táncegyüttesnek, amely a gyermek-néptáncoktatás egyik legjelentősebb magyar műhelyévé vált. Több mutatása
81
éve
1945 – A 10 éves Elvis Presley először szerepelt tehetségkutató versenyen, második lett és öt dollárt kapott.
A versenyt a Mississippi-Alabama Dairy Show-ban volt. Elvis az Old Shep című dalt adta elő.
76
éve
75
éve
1951 – Megszületett Sting basszusgitáros és énekes, aki Gordon Sumnerként látta meg a világot.
Sumner eleinte amatőrként lépett fel különféle dzsessz - rock formációkban, ebben az időben kapta a Sting (Fullánk) becenevet is, mivel állítólag úgy nézett ki sárga - fekete csíkos pólójában a színpadon, mint egy hatalmas darázs. 1977-ben alapította két társával a Police nevű újhullámos együttest, melynek ő lett a frontembere. Első lemezük megjelenését követően a filmesek is felfigyeltek rá, számos filmben szerepelt. Ezek közül aQuadrophenia volt az első, majd 1982-ben forgatta a Brimstone and Treacle-t, amelyben - a filmkritikusok szerint - az antihős alakítása a műfaj legjobbjai közé tartozik. 1986-ban a Police feloszlott és Sting elkezdte saját zenei elképzeléseinek megvalósítását. Első szólólemeze 1985-ben jelent meg és azt követő öt lemez a rocktörténet legjobb szólóalkotásai közé tartozik. Dalai mellett mint magánember is sokat foglalkozik az ökológiai világproblémákkal. 1990-ben alapította meg az Amazonasmenti esőerdők megmentéséért az Esőerdő Alapítványt. Színpadi színészként 1989-ben debütált a Broadway - n a Threepenny című Weil - Brecht darabban. Tucatnál több Grammy - díjat kapott mint szerző és előadó. Több mutatása
50
éve
106
éve
1920 – Meghalt Max Bruch Christian Friedrich német romantikus zeneszerző és karmester.
Más néven Max Karl Augustus Bruch. Több mint 200 művet alkotott, köztük három hegedűversenyt is.
91
éve
45
éve