Zene kategória
78
éve
56
éve
1970 – New Yorkban megszületett Debbie Gibson amerikai popénekesnő, zeneszerző és szövegíró.
A Metropolitan gyermekkarában énekelt. 1985-ben megnyert egy tv-reklámvers pályázatot, majd 1987-ben az Atlantic kiadó szerződtette és megjelent első kislemeze "Only In My Dreams" címmel. 1989-ben Európában turnézott. Lemezeiből: "Out of the Blue", "Electric Youth", "Anything is Possible". Több mutatása
30
éve
1996 – Meghalt Sterling Morrison gitáros, a Velvet Underground zenekar egyik alapító tagja.
Hosszan tartó, súlyos betegség után, 53 éves korában halt meg.
24
éve
2002 – Meghalt Lionel Leo Hampton amerikai vibrafonos, zongorista, ütős, zenekarvezető, dzsesszzenész.
Az '50-es, '60-as, '70-es évek népszerű zenésze volt. Többek között Louis Armstrong, Benny Goodman, Buddy Rich, Charlie Parker, Charles Mingus, Quincy Jones partnereként dolgozott. 1992-ben az Alabama Jazz Hall of Fame tagja lett, 1996-ban megkapta a National Medal of Arts kitüntetést. Több mutatása
50
éve
1976 – A bíróság bűnösnek találta a plagizálással vádolt George Harrisont.
Igaz, a cselekményt nem minősítették tudatosnak, mert a My Sweet Lord című szerzeményében egyértelműen felfedhető volt a Chiffons együttes He's So Fine című dalának motívuma. Több mutatása
37
éve
373
éve
1653 – Nürnbergben megszületett Johann Pachelbel német zeneszerző, orgonista, akit Bach előfutárának tartanak.
Pachelbel a német barokk zene korának, a 17. század második felének egyik legjelentősebb orgonistája, zeneszerzője, akit Johann Sebastian Bach egyik legfontosabb előfutárának tekintenek. Több mutatása
80
éve
1946 – Megszületett Barry Gibb brit énekes, minden idők egyik legsikeresebb popzenei zeneszerzője, a Bee Gees egyik alapítója.
Teljes nevén Barry Alan Crompton Gibb. Többszörös Grammy-díjas. A Brit Birodalom Rendje parancsnoki fokozatának (CBE) birtokosa.
172
éve
85
éve