Ma Helén névnapja van

Zene kategória

93 éve

1933 – Megszületett Vásáry Tamás, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester, a Nemzet Művésze.

Csodagyereknek tekintették, hatévese játszotta Liszt II. rapszódiáját. 14 évesen megnyerte a Zeneakadémia Liszt-versenyének első díját. Dohnányi Ernő, Gát József és Hernádi Lajos voltak a tanárai. Szüleit kitelepítették, utána Kodály Zoltán segítette. Svájvban és Belgiumban élt majd 1972-ben járt újra Magyarországon először. 1961-ben mutatkozott be Londonban a Royal Festival Hallban, ettől kezdve évi átlag 100 hangversenyt adott, többek között New Yorkban a Carnegie Hallban. Karmesterként több mint 100 zenekarral dolgozott. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának főzeneigazgatója volt (1993-2004). 2013-ban megalapította a Vásáry Tamás ösztöndíjat. 2024-ben könyv jelent meg az életéről. Több mutatása

Teljes esemény 0

1933. 08. 11. Született Zene Magyar

30 éve

1996 – Meghalt Rafael Jeroným Kubelík cseh-magyar származású karmester, hegedűművész, zeneszerző.

Apja elismert hegedűművész, Jan Kubelík, anyja magyar származású, Marianne Csáky-Széll grófnő volt. Érzékeny művész, idealista zenész volt. Karmesterként a zenészeket sosem utasította, "kedves barátaim"-nak szólította őket. Karrierje szépen ívelt felfelé Csehországban 1948-ig, amikor a kommunista uralom elől nyugatra költözött. Hazájától távol is szép karriert futott be, vezette a londoni Covent Garden, és a New York-i Metropolitan Operaházat is, 18 éven keresztül volt a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarának zeneigazgatója Münchenben. Számos lemezfelvételt készített, jól ismert zenekari műveket és operákat rögzített. Páratlan zenei memóriája volt, saját magát elsősorban muzsikusnak, nem pedig dirigensnek vallotta. Több mutatása

Teljes esemény 0

1996. 08. 11. Meghalt Zene Magyar

95 éve

1931 – Megszületett Czigány György író, költő, újságíró, szerkesztő, zenei rendező, műsorvezető (Ki nyer ma?).

Erkel Ferenc-, Liszt Ferenc- és József Attila-díjas, érdemes művész. A Győri bencés gimnázium diákja volt, majd a Zeneakadémián szerzett zongoraművész tanári diplomát szerzett. 1956-tól a Magyar Rádió munkatársa illetve zenei főosztályvezetője, majd a Magyar Televízió munkatársa, elnökség tagja, művészeti producere, a zenei műsorok stúdióvezetője volt. 1999-től az Írószövetség költői szakosztályának elnöke. Rendszeresen orgonált a krisztinavárosi templomban. Lánya Czigány Ildikó (1961) író és az első női pilóta Magyarországon, fiai Czigány Zoltán (1965–2011) filmrendező, író és Czigány Gergely operatőr (1970). Több mutatása

Teljes esemény 0

1931. 08. 12. Született Irodalom Zene Magyar

77 éve

1949 – Megszületett Mark Knopfler brit rockgitáros, énekes, zeneszerző és producer, a Dire Straits alapító tagja.

Pályáját 1969-ben a "Yorkshire Evening Post" rockkritikusaként kezdte, majd a Loughton College tanára volt. Londoni pubokban zenélt és képzőművészetet tanított félállásban. 1977-ben megalapította a Dire Straits együttest, amellyel 1978-ban Európában turnéztak a Talking Heads előzenekaraként. 1985-ben világ körüli turnéjukon felléptek a Live Aiden is. 1980-ban Bob Dylan és Steely Dan, majd 1986-ban Tina Turner lemezének producere volt. 1986 és 1990 között a Dire Straits felfüggesztette munkáját. 1990-ben a Notting Hillbilliesszel dolgozott, lemezt készített Chet Atkins countrygitárossal, majd ismét a Dire Straitsszel szerepelt a nyári knebworthi fesztiválon, 1991-ben pedig világ körüli turnén. Nagylemezeiből: "Communiqué", "Making Movies", "Brothers in Arms", "On Every Street" (Dire Straits), "Missing Pressumed, Having a Good Time" (Notting Hillbillies), "Neck & Neck" (Chet Atkins). Több mutatása

Teljes esemény 0

1949. 08. 12. Született Zene