Ma Helén névnapja van

Zene kategória

40 éve

1986 – Meghalt Benny Goodman amerikai klarinétművész, zenekarvezető, a "swing királya", aki Bartóktól is rendelt zenét.

10 éves korától klarinétozott, 1929-től önálló zenészként dolgozott, többek között Gershwin-felvételeken, majd létrehozta saját big bandjét, később pedig a Benny Goodman Trio-t, ezzel kezdődött meg a dzsessz-zene szving-korszaka. 1936-ban triója kvartetté bővült Lionel Hampton, a második színesbőrű zenész belépésével. Ezzel, az akkor forradalminak (és sokakat megbotránkoztató, heves sajtóvitákat kavaró) összeállítással Benny Goodman nagyon sokat tett az amerikai feketék egyenjogosításáért. Filmeket is forgatott: The Big Broadcast of 1937, Hollywood Hotel. 1938-ban a Carnegie Hallban játszott, és Duke Ellington vendégművészeként is szerepelt. Mint klasszikus muzsikus is hírnevet szerzett: előadta például Mozart Klarinétkvintettjét. 1938-ban a Budapesti Vonósnégyessel is együtt dolgozott. Ő rendelte meg Bartóktól a Kontrasztokat, és 1939 januárjában bemutatta a Carnegie Hallban. Dolgozott Coplanddel, Hindemith-tel, Bernsteinnel, Poulenc-kel, Stravinskyval, és másokkal is. Több mutatása

Teljes esemény 0

1986. 06. 13. Meghalt Zene

72 éve

1954 – Megszületett Szecsődi Ferenc hegedűművész.

1977 óta ta­nít Sze­ge­den, a Zeneművészeti Karon, ez az egyet­len mun­ka­he­lye. A Magyar Zeneművészeti Társaság elnökségi tagja. 1984-ben a Cz­iffra Ala­pít­vány nagy­dí­ja­sa lett, 1987-ben el­nyer­te a Ma­gyar Rá­dió mű­vé­sze­ti dí­ját. 1992-ben az év leg­jobb elő­adó­mű­vész­évé vá­lasz­tot­ták, majd 1993-ban Liszt Fe­renc-díj­jal tün­tet­ték ki. 1996-ban Wein­er-dí­jat ka­pott, 2000-ben pe­dig ha­bi­li­tált egye­te­mi ta­ná­ri cím­mel is­mer­ték el ze­ne­pe­da­gó­gi­ai mun­ká­ját. Több mutatása

Teljes esemény 0

1954. 06. 14. Született Zene Magyar

65 éve

1961 – Megszületett Boy George brit énekes.

Eredeti nevén: George O'Dowd A Culture Club zenekar énekeseként vált ismertté a nyolcvanas évek első felében. 1987-ben az együttes felosztlott, Boy George több év kábítószeres mámorban töltött kihagyás után szólókarrierbe kezdett, majd lemezlovasként dolgozott. Feltünő megjelenésével, nőies öltözékével és sminkjével hívja fel magára a figyelmet. Több mutatása

Teljes esemény 0

1961. 06. 14. Született Zene