Ma Ede névnapja van

Született kategória

145 éve

1881 – Megszületett Szent XXIII. János római pápa 1958–1963 között, Szent Péter 261. utóda.

Pápasága csak öt évig tartott, mégis maradandót tett, összehívta a II. vatikáni zsinatot, a római katolikus egyház 21. egyetemes zsinatát, amelynek feladata az egyház reformja, valamint a többi keresztény felekezettel és a nem hívő világgal való viszonyának rendezése volt. Ezzel új korszakot nyitott a katolikus egyház történelmében.II. János Pál pápa 2000. szeptember 3-án boldoggá avatta, emléknapját október 11-én (a II. vatikáni zsinat megnyitásának évfordulóján) tartja a katolikus egyház. Szentté avatása 2014. április 27-én, az Isteni irgalmasság vasárnapján, az őt korábban beatifikáló II. János Pál pápával együtt történt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1881. 11. 25. Született Történelem

138 éve

1888 – Felsőkázsmárkon megszületett Putnoky László vegyészmérnök, az üvegipar egyik európai szaktekintélye.

Putnoky László egyetemi tanulmányait Karlsruhéban végezte, 1911-ben szerzett diplomát, 1913-ban pedig vegyészmérnöki doktori szigorlatot tett, közben több külföldi tudományos műhelyben is dolgozott.. Hazatérése után a budapesti Műegyetem Elektrokémiai Tanszékén kezdett dolgozni, ahol 1918-ban megbízták a Szervetlen Kémiai Csoport megalakításával. Legfőbb tudományos eredményei az üvegféleségek előállítása és az üveggyártási problémák megoldása területén születtek. Tudományos munkássága mellett fontosnak tartotta a tanítást is, több tantervi reform készítésében vett részt. 1930-tól haláláig a legfelső bíróság vegyipari szakértője volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1888. 11. 25. Született

111 éve

1915 – Megszületett Augusto Pinochet Ugarte chilei politikus, köztársasági elnök, a katonai junta elnöke.

Tanulmányait a Katonai Akadémia Gyalogsági Intézetében, a Hadiakadémián és a Nemzetvédelmi Akadémián végezte. 1954-től a Hadiakadémia tanára, majd a Védelmi Minisztérium államtitkár-helyettese, 1956-tól a washingtoni katonai misszió tagja volt, majd az Ecuadori Katonai Akadémia tanított. 1964 és 1969 között a chilei Hadiakadémia parancsnokhelyettese, 1966-tól ezredes, 1969-től dandártábornok, a 6. szárazföldi hadosztály parancsnoka, 1970-ben vezérőrnagy volt. 1971-72-ben a santiagói 2. hadtest parancsnoka, 1972-73-ban a szárazföldi csapatok főparancsnoka, 1973-ban pedig tábornok, a fegyveres erők főparancsnoka lett. 1973. szeptember 11-én Salvador Allende Gossens szocialista kormánya elleni puccsal jutott hatalomra, 1973-74-ben a Kormányzótanács elnöke, 1974 és 1990 között köztársasági elnök volt. 1990-től a szárazföldi erők parancsnoka lett. Az emberi jogok megsértésének vádjával bíróság elé kellett volna állnia, de szellemileg alkalmatlanná nyilvánították. Több mutatása

Teljes esemény 0

1915. 11. 25. Született Történelem

86 éve

1940 – Megszületett Percy Sledge énekes, akinek a When a Man Loves a Woman című dalt köszönhetjük.

A hatvanas évek elején még kórházban dolgozott ápolóként, 1966-ban a When a Man Loves a Woman című dalával kezdett énekesi karrierbe. A számot sokan feldolgozták, de az eredeti változat maradt a legsikeresebb. Hosszú pályafutása során több mint harminc albuma jelent meg és volt, hogy évente több mint száz koncertet adott. 2005-ben beiktatták a rock and roll hírességei közé. 2013-ban egy amerikai közvélemény-kutatáson a When a Man Loves a Woman című száma Whitney Houston I Will Always Love You, a The Righteous Brothers Unchained Melody, Joe Cocker You Are So Beautiful és a Bee Gees How Deep is Your Love című örökzöldje mellett szerepelt a legnépszerűbb öt romantikus szám között. Több mutatása

Teljes esemény 0

1940. 11. 25. Született Zene

191 éve

1835 – Megszületett Skóciában a jótékonysági akcióiról híres Andrew Carnegie, az amerikai acélbirodalom megalapítója.

A skót származású Andrew Carnegie iskolába alig járt, de minden alkalmat megragadott a tanulásra. Hamar kiderült, hogy hangról is meg tudja különböztetni a távírász betűket, ezért a pennsylvaniai vasúttársaságnál villámgyorsan haladt felfelé a ranglétrán. Feletteseitől tehetségesen leste el az üzleti, menedzselési, befektetési fogásokat, így 12 év elteltével ő lett a vasútcég igazgatója. 1862-ben megalapította a Keystone Hídépítő Társaságot, később a vasiparra és a síngyártásra koncentrált, majd hamarosan egy hatalmas acélművet is épített Pittsburgh mellett. Neki köszönhető, hogy az USA a világ első számú acélipari nagyhatalma lett. Sikere fő titka az volt, hogy mindig remek szakemberekkel vette körül magát, és megbecsülte munkatársait. 65 évesen 400 millió dollárért eladta acélvállalatát, és nekiállt elosztogatni felhalmozott vagyonát. 10 év alatt 350 millió dollárt fordított jótékonykodásra, főleg könyvtárakat és egyetemeket támogatott, valamint templomoknak ajándékozott orgonákat. Több mutatása

Teljes esemény 0

1835. 11. 25. Született