Született kategória
115
éve
98
éve
1928 – Megszületett Ruth Westheimer német-amerikai pszichiáter, szerző és előadó.
Jól ismert vendége a rádió és televízió showműsorainak a szexuális viszonyok témájában.
126
éve
1900 – Budapesten megszületett Gábor Dénes Nobel-díjas villamosmérnök, a holográfia feltalálója.
Általános tanulmányai után Gábor Dénes először a Műegyetem gépészmérnöki szakán tanult, majd 20 éves korától, 1920-tól Berlinben folytatta tanulmányait a műszaki főiskola elektromérnöki tagozatán. Dolgozni is Németországban kezdett, egy nagyfeszültségű távvezetékek tervezésével foglalkozó kutatóintézet munkatársa lett. Itt került kapcsolatba az elektronoptikával és az elektronsugaras berendezésekkel, 1927-ben doktori értekezését a katódsugárcsőről írta. Később a plazmajelenségek vizsgálatával foglalkozott, 1934-ben pedig Angliába települt, ahol a Thomson Houston Társaság kísérleti laboratóriumában dolgozott. A holográfia feltalálásához az elektronoptikai leképezés tudományos vizsgálata vezette, felismerte ugyanis hogy ha egy tárgyról visszavert hullámok intenzitását, fázisát és amplitúdóját is felhasználhatja, akkor a tárgyról teljes (holo) és térbeli (graf) kép nyerhető. Az optikai holográfia elméletének kidolgozása után a holográfia szélesebb körű elterjedése akkor következett be, mikor 1962-ben felfedezték a lézert. Ez után ugyanis a lézertechnika és a holográfia egyesítésével lehetővé vált a lézerhologramok készítése. Tudományos munkásságáért, elsősorban a hologram felfedezéséért 1971-ben kapott Nobel-díjat. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának és több, nemzetközi tudományos szervezetnek is, nevéhez több mint száz szabadalom fűződik. 79 éves korában, Londonban halt meg. Több mutatása
98
éve
1928 – Megszületett Tony Richardson angol rendező (A hosszútávfutó magányossága).
Tom Jones (1963) - Oscar-díj (1964) - Legjobb film, Oscar-díj (1964) - Legjobb rendező; Ned Kelly; A hosszútávfutó magányossága; A könnyűlovasság támadása; Egy csepp méz; The Hotel New Hampshire Több mutatása
281
éve
1745 – Megszületett Cházár András ügyvéd, megyei főjegyző, az elesettek, fogyatékosok szószólója.
Teljes nevén: Jólészi Cházár András. Kiejtése: császár. 1790-ben a „szántóvető polgárság” nevében írott „esedező levél”-ben az általános és kötelező alapiskoláztatást és a fogyatékosok („a vakok, csonkák, bénák, s.a.t.”) társai felkarolását is javasolta. Egy másik írásában a siketnémák taníthatóságáról értekezett, a váci siketnéma intézet alapításának kezdeményezője. Budapesten utca van róla elnevezve. Több mutatása
128
éve
100
éve
1926 – Megszületett Simó József, Munkácsy-díjas keramikus, építész.
Székelyudvarhelyen született. A Budapesti Műszaki Egyetem rajzi és formaismereti tanszékén dolgozott. Épületdíszítő kerámiákat készített, magyar történelemi és néprajzi motívumokat használt, melyeket népi díszítőmódra emlékeztető, sűrűn felületkitöltő stilizált figurákkal jelenített meg. Több mutatása
87
éve
86
éve
1940 – Megszületett Komora Imre, a magyar labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya.
Labdarúgóként 1964-ben és 1972-ben a magyar bajnokság ezüstérmese volt a Honvéddal. Az 1964-es tokiói olimpián győztes válogatott tagja volt. 1982-ben a Budapest Honvéd vezetőedzője lett. Irányítása alatt a csapat 1984. és 1986. között három alkalommal magyar bajnoki címet szezett, emellett 1985-ben a Magyar Népköztársasági Kupát is megnyerte. 1986-ban a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya volt. 1989-ben a görög Olympiakos technikai igazgatójává nevezték ki. Több mutatása
85
éve