Ma Teréz névnapja van

Született kategória

139 éve

1887 – Megszületett Gyenes Gitta festőművész, grafikus, akihez József Attila verseket írt.

Eredeti nevén: Gottlieb Margit. Gyenes Lajos építész testvére. Rajzolni építész édesapjától tanult, majd Karlovszky Bertalan női festőiskolájában, később Öccsével, Gyenes Lajos építésszel együtt Nagybányán, majd egy bécsi szabadiskolában és Rómában képezte tovább magát. Itt ismerkedett meg férjével Wallesz Jenő újságíróval. Férje 1943-ban meghalt, öccsét a nyilasok 1944 novemberében az utcán agyonlőtték. Az 1920-as évektől zuglói lakásán irodalmi szalont vezetett, ahol sokak mellett József Attila mindennapos vendég, aki felváltva udvarolt Gittának és lányának, Lucának is. A tizenkilenc éves József Attiláról kifejező szénrajzot készített. József Attila versei közül Gyenes Gittához szólt a "Nyár volt" és a "Miért hagytál el, hogyha kívánsz". Lucának 1927–28 folyamán egy egész ciklust szentelt a költő, az "Az a szép, régi asszony"-t mindkét hölgy magáénak vallotta. 1915-ben a San Franciscoban az rendezett világkiállítás képzőművészeti részlegében huszonöt porcelánnal szerepelt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1887. 03. 24. Született Nő Alkotás Magyar

115 éve

1911 – Megszületett Joseph Barbera amerikai rajzfilmkészítő (Frédi és Béni, Tom és Jerry).

New York-ban született. Los Angelesben halt meg 2006. december 18-án. Társával, a szintén világhíres William Hannával 1957-ben alapították meg közös stúdiójukat, a Hanna-Barberát, melynek számos rajzfilm-klasszikust köszönhet a világ. A két zseniális rajzfilmes stúdiói Hollywood legismertebb animációs vállalataivá nőtték ki magukat, munkáik százai a popkultúra szerves részeivé váltak. Első híres rajzfilmjük a Tom és Jerry volt, amely még filmvásznon aratott hatalmas sikert. A "két kőkorszaki szaki", Frédi és Béni történetének ötlete 1960-ban fogant meg, és a róluk szóló történet volt az első tévés rajzfilm-sorozat az USA-ban, amelyet főműsoridőben sugároztak. Abban is első, hogy emberi alakok szerepeltek benne, és egy-egy epizódja hosszabb volt, mint az akkor szokásos 6-7 perc. A sorozatot ma is a világ 80 országában sugározzák a tévécsatornák. Azután következett a Jetson család, majd Scooby-Doo, a kutya, aki először a hetvenes években örvendeztette meg a kicsiket és a nagyokat a tévéképernyőn, majd nagy sikerű film is készült a játékos eb kalandjaiból. A nyolcvanas években a "szmörfök" (The Smurfs), vagyis a Hupikék törpikék, e pici kék, emberszerű lények lettek a szerzőpáros legkedveltebb figurái, s az ő történeteikből készült tévéshow mintegy harminc országban látható. Az évek során Hanna és Barbera számos Emmy-díjban, tévés kitüntetésben részesült. 1994-ben az amerikai tévés hírességek csarnokában is örökös tagságot kaptak. Barbera 1994-ben írta meg önéletrajzát Életem a rajzfilmben (My Life in Toons) címmel. Legismertebb, leghíresebb alkotásaik * Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki * Tom és Jerry * Foxi Maxi * Maci Laci * Jetson család * Scooby-Doo * Hupikék törpikék * Flúgos futam Több mutatása

Teljes esemény 0

1911. 03. 24. Született Film/Média

102 éve

1924 – Karcagon megszületett Czinege Lajos politikus.

Mezőgazdasági munkásként, majd kovácssegédként kezdett dolgozni. 1945-től az ifjúsági mozgalomban Karcagon, 1947-től pedig a Magyar Kommunista Pártban és a Magyar Dolgozók Pártjában töltött be különböző tisztségeket. 1951-től a néphadseregben volt pártmunkás, az MDP Központi Vezetőségének, illetve az MSZMP KB adminisztratív osztályának vezetője, majd első titkára volt. 1960-tól 1984-ig honvédelmi miniszter, a Honvédelmi Bizottság elnöke, 1984-től 1987-ig miniszterelnök helyettes, 1987. és 1989. között a Magyar Diáksport Szövetség elnöke volt. Vezérezredesi, majd hadseregtábornoki rangjáról 1989-ben lemondott. Több mutatása

Teljes esemény 0

1924. 03. 24. Született Magyar

90 éve

1936 – Megszületett Szabó László magyar és francia színész, filmrendező.

Godard rá osztotta az "A kis katona" című filmben a vallató szerepét, amit újabb szerepek követnek az újabb Godard-filmekben. Az új hullám valamennyi rendezőjének kedvenc karakterszínésze, fura, bohó figurákat bíznak rá, akikben azért mindig van valami nyugtalanító, idegesítő hátsó szándék. Két újhullámos francia filmet készített, melyeken érződik az újhullámosok magabiztossága, gunyoros csípőssége. Mivel színész és rendező, a legjobbat hozta ki a színésznőiből (Bernadette Lafon, Catherine Deneuve) vegyítette a sötét humort és a gyöngédséget. Magyar-francia rendezése Gion Nándor regényéből készült: Sortűz egy fekete bivalyért, egyetlen magyar rendezése: Az ember, aki nappal aludt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1936. 03. 24. Született Film/Média Magyar Színház

78 éve

1948 – Megszületett Szegő András, Prima Primissima díjas újságíró, publicista, "az Interjúkirály".

A Képes Sport és a Sport Plusz újságírójaként szakterülete a birkózás, a súlyemelés és az ökölvívás volt. 1994-től a Nők Lapja szerzője volt. 2003-ban jelent meg Magánybeszélgetések című interjúkötete, majd öt évvel később Antal Imréről szóló könyve. Az írás mellett színészkedett is, kisebb szerepeket játszott a Redl ezredes, a Sorstalanság, és a Zsaruvér és csigavér 3. részében. Több mutatása

Teljes esemény 0

1948. 03. 24. Született Irodalom Magyar