Született kategória
118
éve
92
éve
1934 – Megszületett Hajdú János újságíró és diplomata.
Rózsa Ferenc-díjas, aki pályafutását 1957-ben kezdte. 1961-től a "Népszabadság" munkatársaként dolgozott, 1968-tól hanoi, majd 1970-től 1974-ig bonni tudósítója volt. 1987-ig tv-kommentátorként is dolgozott, valamint a "Nemzetközi Stúdió" és "A Hét" című műsort vezette. 1987-től berni nagykövet volt, 1990 óta publicista és gazdasági tanácsadó. Több mutatása
75
éve
73
éve
52
éve
1974 – Megszületett Lajkó Félix, világzenei hegedűművész és zeneszerző.
Topolyán, Jugoszláviában született. Virtuóz módon kezeli a hegedűt, emellett kiválóan játszik zongorán, és citerán is.
68
éve
65
éve
80
éve
1946 – Megszületett Steven Spielberg Oscar-díjas filmrendező (Schindler listája, Jurassic Park, E.T.).
Cincinattiban (Ohio állam, USA) született.
312
éve
1714 – Megszületett Esterházy (I.) Miklós József herceg, császári-királyi tábornok, a fertődi kastély építtetője.
1741-ben katonai pályára lépett. Császári és királyi kamarás és ezredes lett. A sziléziai háborúban a poroszok ellen vonult hadba. Részt vett a strigaui és trautenaui csatában, harcolt Németalföldön is. 1747-ben már vezérőrnagyi rangot viselt. 1757-ben a kolíni csatában rendkívüli hősiességével tűnt ki, az osztrákok javára fordította a harc kimenetelét. Kétszer tüntették ki a Mária Terézia-renddel. 1759-ben altábornaggyá léptették elő. 1762-ben a Magyar Királyság felső kamarása lett. 1763-ban az Aranygyapjas rend lovagjává avatták. Ő volt az ötödik Esterházy herceg. 1768-ban Mária Terézia királynő tábornaggyá nevezte ki. Kastélyában 1770-től kezdve folyamatosan tartottak nagyszabású Esterházy-vigasságokat: operákat mutattak be, vadászatokat, lakomákat, táncestélyeket és tűzijátékokat rendeztek, a prominens vendégsereg szórakoztatására. Itteni élményei megihlették Goethét is, aki „Esterházy-tündérbirodalom”-ként jellemezte az ünnepségeket. Több mutatása
147
éve