Született kategória
79
éve
71
éve
1955 – Megszületett Eddie Van Halen, holland-születésű amerikai gitáros, billentyűs és producer, a Van Halen alapítója és gitárosa.
Eredeti nevén: Edward Lodewijk van Halen. A 20. század egyik nagy hatású gitárosa. Zenekarával a Van Halennel 1978-ban adta ki első lemezüket, mellyel megváltoztatta a rockgitározás arculatát. Több mutatása
63
éve
312
éve
1714 – Párizsban megszületett Jean-Baptiste Pigalle francia szobrászművész.
Ismertebb művei a Saruját megkötő Hermész és a Denis Diderot.
271
éve
1755 – Megszületett Báthory Gábor református püspök.
A tassi egyház, majd a dunapataji egyház lelkésze. 1796-ban pesti református pap és egyházkerületi aljegyző lett; ő szentelte föl az itteni új református templomot.. 1805-ben a pesti egyházmegye alesperesévé, 1808-ban egyházkerületi főjegyzőjévé, 1814-ben a dunamelléki református egyházkerület püspökévé választatott. Munkái többek közt: A szenteknek igaz tiszteletek. Pest, 1796. (Halotti beszéd gr. Teleki József fölött.) A nagy emberektől viselt püspöki hivatal nehéz terhe. U. ott, 1815. (Magában foglalja a püspökké történt fölszentelésekor mondott beszédeket.) Az úr Istennek tetsző evangeliumi szolgálat. U. ott. 1816. Több mutatása
121
éve
1905 – Megszületett Tamkó Sirató Károly költő, műfordító.
József Attila-díjas. Verseskötetei (Az élet tavaszán; Papírember; Kiáltás) mellett gyermekversei (Tengereczki Pál) is megjelentek.
90
éve
88
éve
1938 – Megszületett Hézső Ferenc, Munkácsy Mihály-díjas festőművész, egyetemi tanár.
Kutatási területe a klasszikus táblakép festészet, gobelin, tűzzománc, kerámia, mozaik, grafika, vizuális oktatás és nevelés pedagógiai módszerei. Több mutatása
85
éve
1941 – Megszületett Scott Glenn színész (Apokalipszis most I-II., Vadászat a Vörös Októberre).
Pittsburgh-ben (Pennsylvania, USA) született. A bárányok hallgatnak, Jég és föld között
83
éve