Született kategória
212
éve
169
éve
1857 – Megszületett Charles Scott Sherrington angol neurofiziológus, a szinapszis fogalmának megalkotója, aki felfedezte a fájdalmat jelző idegvégződéseket.
1932-ben Edgar Adriannal közösen orvosi Nobel-díjat kapott az idegsejtek funkcióira vonatkozó felfedezéseiért. Ő alkotta meg a "szinapszis" kifejezést, munkássága alapvetően formálta a modern neurofiziológia tudományát. Kimutatta, hogy az állati viselkedés nem csupán független reflexek sorozata, hanem az agy összefogott működésének az eredménye. Felfedezte a fájdalomérzékelésért felelős idegvégződéseket, és számos reflexet, mint például a Liddell-Sherrington és Schiff-Sherrington reflexeket.Sherrington nevét viseli a róla elnevezett törvény is, amely szerint amikor egy izom megfeszül, a vele ellentétes izom elernyed. Eredményei kulcsszerepet játszottak az idegélettan fejlődésében. Életműve nemcsak tudományos szempontból jelentős: tanítványai közül többen is Nobel-díjat nyertek, és ő maga is kiemelkedő tanár volt. Emellett irodalmi tevékenységet is folytatott, például 1924-ben verseskötetet adott ki. Szenvedélyesen gyűjtötte a könyveket, és gyakran adakozott múzeumoknak és könyvtáraknak. Több mutatása
152
éve
1874 – Megszületett, és 35 évesen ugyanezen a napon halt meg Joó Béla szentesi festőművész és gazdálkodó, aki elsősorban az alföldi tanyavilágot festette.
1874-ben született és 1909-ben halt meg november 27-én.
117
éve
115
éve
1911 – Megszületett Teleki Géza gróf geográfus, geológus, miniszter.
Az 1944-ben megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormányban vallás- és közoktatási miniszter volt.
106
éve
1920 – Megszületett Lakat Károly tanár, labdarúgó, sportvezető, tizenháromszoros válogatott.
1963 és 1972 között az olimpia válogatott szövetségi kapitányaként két arany- és egy ezüstérem volt a csapat eredménye. 1964-ben, Tokióban és 1968-ban Mexikóvárosban is a válogatott aranyérmes lett. Több magyar csapat vezetőedzője 1957 és 1985 között. Összesen 625 bajnoki mérkőzésen ült a kispadon, ami 2008. szeptember 19-ig magyar rekord volt. A magyar labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya. 1945 és 1950 között 13 alkalommal szerepelt játékosként a válogatottban. Több mutatása
105
éve
1921 – Megszületett Pilinszky János, Kossuth-díjas, József Attila-díjas költő.
Más források szerint a születés dátuma november 25. Budapesten az V. kerületben utcát neveztek el róla.
98
éve
1928 – Megszületett Kamondy László, József Attila-díjas (1965) író, drámaíró.
Eredeti neve: Tóth László.
92
éve
1934 – Megszületett Lukács Lóránt operatőr, filmrendező, érdemes művész. (Abigél, Névtelen vár).
A Magyar Operatőrök Társasága kuratóriumának elnöke. Fiatalabb korában motorcsónak-versenyző és motorversenyző volt.
86
éve