Ma Helén névnapja van

Született kategória

112 éve

1914 – Megszületett Etty Hillesum holland jogász és írónő.

1941 és 1943 között írt naplója "A megzavart élet" címmel halála után közel negyven évvel jelent meg az 1980-as évek elején Amszterdamban. Művelt középosztálybeli zsidó családból származott, végtelenül érzékeny, széleskörűen tájékozott ember volt, aki jogi diplomája ellenére talán leginkább az irodalomhoz vonzódott, orosz származású édesanyja hatására oroszból fordított. Naplója, amelyet 27 évesen kezdett írni, önálló, becses műalkotás, megrendítő erejű olvasmány. Merőben más műfajt képvisel, mint Anna Frank naplója. A külső események (az üldöztetés okozta egyre súlyosabb megpróbáltatásokat, titkolatlan szerelmét a titokzatos S. iránt) csupán keretet nyújtanak ahhoz, hogy lelkének belső viharairól, élményeiről beszámoljon. Ennek az önállóan felépített, sajátos világnak különössége az a gyöngédség, mindent, mindenkit átölelő szeretet, amely írásaiból kicseng. A naplónak ez a sajátosan szívhez szóló, közvetlen hangja akkor sem komorul el, amikor már közeledik - és ezt Etty is tudja - a vég. A Hillesum családot sorstársaikkal együtt gyűjtőtáborba hurcolták, ahonnan 1943 szeptemberében családjával együtt hirtelen vonatra rakták. A Nemzetközi Vöröskereszttől 1943 novemberében kapott tájékoztatás szerint Auschwitzban kivétel nélkül elpusztították az egész családot. Naplóját tizennégy nyelven is kiadták, és olyan ismertté vált, mint egykor Anna Frank naplója. Több mutatása

Teljes esemény 0

1914. 01. 15. Született Nő Irodalom

100 éve

1926 – Megszületett Maria Schell osztrák színésznő (Odessza ügyirat).

Bécsben született, majd Svájcban nőtt fel és tanult színészetet. Első filmszerepét 16 évesen kapta. Az ötvenes években kislányos bájával lett filmsztár és bálvány.Játszott a filmvilág és a színházi élet olyan nagyságaival, mint Gary Cooper, Marcello Mastroianni, Marlon Brando, Oskar Werner és Romy Schneider. Hemingway személyesen gratulált neki "Az akiért a harang szól" című regényéből készült filmben nyújtott alakításáért. Utoljára 1996-ban láthatták őt a nézők - a "Tetthely" egyik epizódjában apácát alakított. Életéről öccse, Maximilian Schell készített dokumentumfilmet 2002-ben "Meine Schwester, Maria" ("Maria, a nővérem") címmel. Ismertebb filmjei: A Karamazov testvérek, Patkányfogó, Az Odessza ügyirat, Fehér éjszakák Megszületett Maria Schell osztrák színésznő (Odessza ügyirat). Több mutatása

Teljes esemény 0

1926. 01. 15. Született Film/Média Nő Színház

78 éve

1948 – Megszületett Ronnie Van Zant amerikai énekes, dalszövegíró. Alapító tagja volt a Lynyrd Skynyrd rock zenekarnak.

1964 nyarán három tinédzser, Ronnie Van Zant (ének), Allen Collins (gitár) és Gary Rossington (gitár) alapította az együttest, majd Leon Wilkeson basszusgitáros és Bob Burns dobos csatlakozásával felvették a Noble Five nevet.1965-től, amikor a basszusgitáros posztra Larry Junstrom csatlakozott, a My Backyard nevet használták. Van Zant 1970-ben határozta el az újabb névváltoztatást, mérlegelték a The Noble Five név visszavételét és a One Percent nevet is. Végül gimnáziumi (Robert E. Lee Highschool) tornatanáruk, Leonard Skinner nevét választották, aki nem igazán szerette a hosszú hajú rockereket. Ekkor még így írták, de Skinnerrel később baráti kapcsolat alakult ki, ezért 1972-ben a nevet a hasonlóan ejtendő Lynyrd Skynyrd írásúra változtatták. 1977. október 20-án repülőbalesetben a csapat három tagja (Ronnie Van Zant, Steve Gaines és nővére, Cassie Gaines vokalista) életét vesztette, a többiek pedig súlyosan megsérültek. Több mutatása

Teljes esemény 0

1948. 01. 15. Született Zene

179 éve

1847 – Megszületett Mikszáth Kálmán író (A Noszty fiú esete Tóth Marival, Szent Péter esernyője).

A hagyományos anekdotisztikus ábrázolás, az élőbeszédhez közelítő eleven stílus legnagyobb mestere. Regényeiben híven ábrázolta a nemesi középosztály pusztulását, a dzsentrik világát. Kiemelkedő művei: A Noszty fiú esete Tóth Marival; Különös házasság; Sipsirica; Akli Miklós; A fekete város; Beszterce ostroma; Szent Péter esernyője. Több mutatása

Teljes esemény 0

1847. 01. 16. Született Film/Média Irodalom Magyar