Ma Ede névnapja van

Nő kategória

83 éve

1943 – Megszületett Esztergályos Cecília, Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész.

1960-ig az Állami Balettintézetben tanult táncolni, majd 1960–1963 között a Pécsi Balett szerződtette. 1968-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskola színművész szakát. 1968-tól a Thália Színház, 1984-től pedig a Nemzeti Színház tagja volt. 1990-től a Veszprémi Petőfi Színház, 1991-től ismét a Nemzeti Színház tagja lett. 2005-től 2011 szeptemberéig a József Attila Színház tagja. Elsősorban komika, kifinomult mozgáskultúráját vígjátékokban kamatoztatja. A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 130. Díjai többek közt: Filmkritikusok díja, San Remó-i fesztivál legjobb női alakítás díja, a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje, József Attila-gyűrű. Több mutatása

Teljes esemény 1

1943. 01. 26. Született Nő Magyar

81 éve

1945 – Megszületett Jacqueline du Pré angol csellóművésznő.

Anyja, Iris du Pré kezdte tanítani, versenyeken vett részt testvérével, Hilary du Prével, tízévesen díjat nyert Nemzetközi Versenyen, tizenkét éves korában már a BBC-nek adott koncertet Londonban. Tanult William Pleethtől Londonban, a Guildhall School of Music and Drama iskolában, Paul Torteliertől Párizsban, Msztyiszlav Leopoldovics Rosztropovicstól Oroszországban, és Pablo Casalstól Svájcban. 1967-ben férjhez ment Daniel Barenboim Argentínában született, izraeli zongoraművészhez. 1973-ban szklerózis multiplex miatt visszavonult. 1987. október 19-én, 42 éves korában halt meg Londonban. A művésznő Davidov Stradivariusát egy másik híres csellóművészre, Yo-Yo Mára hagyta. Másik nevezetes hangszerét, az 1673-ban készült Stradivariust Lynn Harrell vásárolta meg, és Jacqueline du Pré tiszteletére du Pré Stradivariusnak nevezte el. Több mutatása

Teljes esemény 0

1945. 01. 26. Született Nő Zene

79 éve

1947 – Megszületett Hámori Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Érdemes és kiváló művész, Az Ivánka Csaba Alapítvány kuratóriumának képviselője. 1960-tól a Magyar Televízió gyermekszereplője és a Belvárosi Ifjúsági Színpad tagja volt. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után, 1971-től a Thália Színháznál, 1980-tól a Népszínháznál dolgozott. 1983 óta a Nemzeti Színház tagja. Szerepeiből: Pávaszem (Weöres: Holdbéli csónakos), Gertrudis (Katona: Bánk bán), Szophoklész: Antigoné, Babits: Laodameia, Johanna (Honegger: Johanna a máglyán), filmjeiből: Timur és csapata, Régi idők mozija, Elektra, Cseresnyéskert, Zokogó majom I-V., A canterville-i kísértet, A falu jegyzője I-IV., Én és a kisöcsém. Több mutatása

Teljes esemény 0

1947. 01. 26. Született Film/Média Nő Magyar

56 éve

1970 – Meghalt Caresse Crosby, a modern melltartó feltalálója.

Lánynevén: Mary Phelps Jacob1914-ben kapta meg a szabadalmat modern melltartójára. Az újítása az volt, hogy “a mellek ketté választódjanak”. Előtte a fehérneműk kényelmetlenek voltak, halcsontot, acél rudakat tartalmaztak. Az új melltartó szövetből készült és követte viselőjének testfelépítését. Az I.világháború alatt a melltartó tervezés népszerűvé vált, amikor az amerikai kormány azt kérte, hogy a nők hagyják abba a fűzők vásárlását a fém megőrzésének érdekében. Szabadalmát a Warner Brothers Corset Company-nak adta el. Több mutatása

Teljes esemény 0

1970. 01. 26. Meghalt Nő Alkotás