Nő kategória
128
éve
118
éve
1908 – Megszületett Simone de Beauvoir francia írónő, a feminizmus egyik úttörője.
Kiemelkedő alkotása a Mandarinok című regénye és az Egy jó házból való úrilány emlékei című önéletrajzi trilógiája.
105
éve
1921 – Megszületett Keleti Ágnes tornásznő, aki összesen 10 olimpiai érmet szerzett.
Keleti Ágnes a magyar tornasport legeredményesebb versenyzője, ötszörös olimpiai bajnok, akit 2004-ben a Nemzet Sportolójává választottak. 1940-ben nyerte első magyar bajnoki érmét. 46 alkalommal nyert magyar bajnokságot, hétszeres csapatbajnok. Az 1948. évi nyári olimpiai játékokon az ezüstérmes csapat tagja volt, bár egy sérülés miatt nem vehetett részt a versenyen, az ezüstérmet megkapta, lévén, hogy az ezüstérmet nyert csapat tagja volt eredetileg. Az 1952-es olimpián a talaj bajnoka volt. 1956-ban 3 szeren és kéziszer csapatban nyert olimpiát. Közvetlenül az '56-os olimpia után Ausztráliában, majd 1957-ben Izraelben telepedett le, ahol főiskolai tanár és edző volt. Izraelben megteremtette az izraeli tornasportot. 1958-tól 1980-ig az izraeli tornász-válogatott edzője, 1959-től 1960-ig az olasz tornász-válogatott edzője. 1983-tól 1988-ig izraeli kluboknál edző. 1957-től 1980-ig az izraeli Testnevelési Főiskola tanára. Nemzetközi versenybíró. 2002-ben került be az International Gymnastics Hall of Fame-be. Önéletrajzi könyve: Egy olimpiai bajnok három élete (2002) Több mutatása
85
éve
1941 – Megszületett Joan Baez folkzenét éneklő amerikai énekesnő, gitáros, szerző.
Dalaiban általában az aktuális politikai problémákkal foglalkozik.
44
éve
1982 – Megszületett Katalin cambridge-i hercegné.
Katalin cambridge-i hercegné (Kate Middleton, született Catherine Elizabeth Middleton) Vilmos brit királyi herceg, Cambridge hercegének felesége. Esküvőjükre 2011. április 29-én került sor Londonban. Több mutatása
178
éve
1848 – Meghalt Caroline Herschel, az első női csillagász.
Az, hogy így nevezhetjük ez elsősorban William bátyjának köszönhető, akinek a kutatásait segítette. Amit éjjel William megfigyelt és feljegyzett, azt nappal húga összegezte. Önálló kutatásokat is folytatott, 1786 és 1797 között 8 üstököst fedezett fel. Az ő érdeme is, hogy kiváló távcsöve segítségével William felfedezte az Uránuszt. Caroline Herschel nem az első női csillagász volt, mert előtte több hölgy is művelte ezt a tudományt. De ő volt az első olyan nő a csillagászat történetében, akinek a neve szerepel a legjelentősebb enciklopédiákban és szakművekben is. Több mutatása
172
éve
1854 – Megszületett Jennie Jerome Churchill, Winston Churchill édesanyja.
Élénk vezető személyisége volt a társasági életnek.
72
éve
1954 – Meghalt Vízváry Mariska színésznő, aki szakácskönyvet is írt (Talpalatnyi föld).
Eredeti nevén Viszkidenszky Mária, neve más írásmóddal: Vízvári. Színész dinasztia tagja, Szigeti József unokája, Viszkidenszky Gyula és Szigeti Jolán lánya, Tapolczai Gyula anyja. A Nemzeti Színház örökös tagja.Számos naiva, majd komikus szerepet játszott. Ismertebb filmjei: Talpalatnyi föld; Nem élhetek muzsikaszó nélkül.Közvetlen stílusban megírt szakácskönyve is maradandó. Több mutatása
65
éve
1961 – 94 éves korában meghalt Emily Greene Balch Nobel-díjas amerikai háborúellenes aktivista.
Az I. világháború idején a nők békemozgalmának egyik vezetője volt. 1946-ban Nobel-békedíjat kapott.
61
éve