Nő kategória
92
éve
80
éve
74
éve
813
éve
1213 – Meggyilkolták II. András magyar király feleségét, Gertrúd királynét.
Összeesküvők (Péter ispán, Kacsics nembeli Simon, Simon) rátámadtak a pilisi erdőkben tartózkodó Gertrúd királynéra és kíséretére.
35
éve
1991 – Meghalt Reismann Marian fotográfus, fotóművész.
Asszonynevén: Dr. Vajda Ernőné
13
éve
2013 – Meghalt Botka Valéria karnagy, a Magyar Rádió gyermekkórusának megalapítója.
Tanítványa volt Kodály Zoltánnak is. 1954-ben megalapította Csányi Lászlóval a Magyar Rádió gyermekkórusát, amelynek vezetője volt. A kórussal Európa szinte minden országában, az USA-ban, Kanadában és számos alkalommal Japánban is turnézott hatalmas sikerrel.1970-ben az Állami Operaház gyermekkarát szervezte meg és karigazgatója volt 1986-ig. 1966-ban Liszt Ferenc-díjat és 1982-ben SZOT-díjat kapott. Több mutatása
799
éve
1227 – Boldog Türingiai Gertrúd ünnepe
Az 1227 és 1300 között élt, magyar származású katolikus grófleány, Türingiai Gertrúd, apáca Árpádházi Szt. Erzsébet és Türingiai Lajos őrgróf legkisebb lánya volt. Özvegy édesanyja a Wetzlar melletti Altenburg premontrei apácáinál neveltette. A kolostort soha nem hagyta el, fogadalmas apáca, majd 1248-ban apátnő lett. Házat építtetett a zárda mellett a szegények és betegek gondozására. VI. Kelemen pápa 1311-ben engedélyezte helyi tiszteletét. Több mutatása
154
éve
1872 – Meghalt Déryné Széppataki Róza az első magyar operaénekesnő, a korának legnépszerűbb színésznője.
Déryné 1810-ben Pesten lett színésznő. 1813-ban feleségül ment Déry István színészhez. 1815-1847 között vándorszínészként az egész országot bejárta. Hosszabb ideig Miskolcon játszott, majd nevéhez fűződött Kolozsvárott az operaelőadások megindítása és felvirágoztatása. 1822-ben sikerrel vendégszerepelt a pesti német színházban.1828-tól Kassán, 1837-től a Pesti Magyar Színházban, majd a Nemzeti Színházban játszott. 1847-ben visszavonult. 1868-ban volt az utolsó fellépése Miskolcon, Egressy Ákos vendégjátékain. 1869-bon segélyt kapott a Nemzeti Színház Radnótfáy - alapjából, viszonzásul 1869-1872 között megírta emlékiratait, amelyek a magyar színészet legfontosabb forrásművei közé tartoznak. Sokoldalú primadonna volt, aki a drámai előadásokon a naiva szerepkört játszotta, az opera színpadokon elsősorban a szoprán szólamokat énekelte. Több száz szerep volt a repertoárján. Sikerei révén jelentős része volt a magyar színészet elismertetésében. Több mutatása
117
éve
1909 – Megszületett Kertész Erzsébet, József Attila-díjas író, aki elsősorban fiataloknak, különösen lányoknak írt regényei a "csíkos könyvek" sorozatban jelentek meg.
Írói álnevek: Ingrid Holsen, Elbert S. Payne, Marjorie Wyne. Életrajzi regényei kizárólag nőkről szóltak, többek között Teleki Blanka, a Szendrey Júlia, a Csipkebolt Brüsszelben (Podmaniczky Júliának, Jósika Miklós feleségének az életrajza), a Kossuth Zsuzsanna és a Vilma doktorasszony (Hugonnai Vilmáról az első magyar orvosnőről szóló) című könyvek. Utolsó kötete saját életrajzi regénye volt, amely csak néhány évvel halála előtt jelent meg Fiút vártak, lány született címmel. Számos elbeszélés és mese szerzője is volt, fordított bolgárból és oroszból. Több mutatása
101
éve