Ma Ede névnapja van

Nő kategória

61 éve

1965 – Meghalt Csokonai Vitéz Gizella költő, könyvtáros, aki 4 éves korától vak volt.

Budapesten halt meg. Csokonai Vitéz Mihály oldalági rokonságából származott. Négyéves korától vak volt. Az elemi iskolát Budapesten a Vakok Iskolájában végezte. A Vakokat Gyámolító Országos Egyesületben dolgozott, mint korrektor, gépíró, távírász és a Braille-könyvtár könyvtárosa. Alapító tagja volt a vakok 1928-ban megalakult Homérosz Kórusának. Verseket fiatal korában kezdett írni. A fénytelenség világából című kis verseskötete 1931-ben jelent meg, amelyhez Herczeg Ferenc írt előszót. A kötetet Braille-írással is elkészítette. Néhány költeményét a Vakok Világa és az Irodalmi Értesítő is közölte. Több mutatása

Teljes esemény 0

1965. 04. 05. Meghalt Nő Irodalom Magyar

3 éve

2023 – Meghalt Berhidi Mária, Munkácsy Mihály-díjas szobrász.

2007 és 2022 között az Óbudai Társaskör Galériát vezette. Elsősorban kőfejtési nyesedékekből, hulladékokból készült alkotásaihoz néha fát, textilt is felhasznált. Köztéri munkái mellett művei olyan helyeken láthatók, mint a budapesti Magyar Nemzeti Galéria, a Ludwig Múzeum, a lisszaboni Museo da Cidade és a passaui Museum Moderner Kunst gyűjteménye. Több mutatása

Teljes esemény 0

2023. 04. 05. Meghalt Nő Alkotás Magyar

149 éve

1877 – Megszületett Kalivoda Kata festő, grafikus, karikaturista, aki női festőiskolát vezetett 1913-ban.

Asszonynevén: Sándor Antalné. A Műcsarnok, és a Nemzeti Szalon tematikus és gyűjteményes kiállításain rendszeresen részt vett. 1913-tól Budapesten az Eötvös utcában női festőiskolát vezetett. A magyar grafika történetében az első női karikaturisták egyike, aki évtizedeken keresztül állandó munkatársa volt a Borsszem Jankó nevű élclapnak. Számos plakát, reklámlap tervezője is volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1877. 04. 06. Született Nő Alkotás Magyar

12 éve

2014 – Meghalt Kovács Erzsi, EMeRTon-díjas énekesnő, aki 1950-től kezdve a 2000-es évekig énekelt.

Az ötvenes évek elején disszidálási kísérlet miatt négyévi börtönbüntetésre ítélték, szerelmét, Szűcs Sándor labdarúgót kivégezték. KovácsErzsi csak 1954-ben, szabadulásakor tudta meg, hogy a férfit felakasztották. Németh Lehellel és a Holéczy együttessel járták az országot. Első komolyabb sikere a Régi óra halkan jár című táncdal volt, ő énekelte a Tűzpiros virág és a Rejtély című slágereket is. A hatvanas évek közepétől külföldön, majd hazatérése után előbb vidéki kocsmákban, majd egyre rangosabb helyeken lépett fel. 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével tüntették ki. Több mutatása

Teljes esemény 0

2014. 04. 06. Meghalt Nő Zene Magyar