Ma Teréz névnapja van

Meghalt kategória

110 éve

1916 – Meghalt Mildred J. Hill a "Happy Birthday to You" dallamának szerzőnője.

Mildred J. Hill amerikai dalszerző, akinek eredetileg a Good Morning to All című dalhoz írt zenéjét a világszerte ismert Happy Birthday to You-hoz adaptálták. Kentucky államban, Louisville-ben született, óvodában és vasárnapi iskolában tanított, zeneszerzéssel foglalkozott, tanulmányozta az Afrikából behurcolt rabszolgák vallási énekeit. Az 1893-ban kiadott Good Morning to All dallamát először 1912-ben alkalmazták a Happy Birthday to You-ra, melynek szövegírója ismeretlen. Mildredet 1935-ben hivatalosan is a híres dalszerzők közé sorolták. Több mutatása

Teljes esemény 0

1916. 06. 05. Meghalt Nő Zene Alkotás

84 éve

1942 – Meghalt Abonyi István sakkmester,a Magyar Sakkszövetség, és a Nemzetközi Sakkszövetség egyik alapítója.

A Nemzetközi Levelezési Sakkszövetség egykori elnöke. A Magyar Sakkvilág főszerkesztője. A rekordok között tartják számon, hogy 1928 január 21-22-én 105 táblán mintegy 300 ellenfél ellen játszott szimultánt, amely este 7-től reggel 6-ig tartott szünet nélkül. Ezekben 79 győzelmet aratott 20 döntetlen mellett mindössze 6 játszmában kapott ki. Egy ideig ezzel ő volt a szimultán világcsúcstartó. Nevét viseli az Abonyi-csel (1. Hf3, d5 2. e4), amelyet 1912-ben először ő játszott meg. Több mutatása

Teljes esemény 0

1942. 06. 05. Meghalt Sport Magyar

14 éve

2012 – Meghalt Ray Bradbury, amerikai író, költő, akinek művei nagy hatást gyakoroltak a sci-fi műfajra (Fahrenheit 451).

Teljes nevén: Ray Douglas Bradbury. Bradbury számára a világsikert az 1950-es években kiadott tudományos-fantasztikus regényei, a Marsbéli krónikák és a Fahrenheit 451 hozták meg. Az 1970-es évektől írásainak témája megváltozott, s a technológiai fejlődés helyett az egyszerű emberekről írt, többek között a Death is a Lonely Business és a Holdkórosok temetője című regényekben. Több mutatása

Teljes esemény 0

2012. 06. 05. Meghalt Film/Média Irodalom

9 éve

2017 – Meghalt Jókai Anna, Kossuth-díjas, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett író-, és költőnő.

Kossuth-díjas, József Attila-, SZOT- és Pax-díjas. 2012-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét, 2014 márciusban a Kossuth nagydíjat, a magyar állam által adományozható legmagasabb kitüntetést vehette át.A Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. 2015-ben a Forbes őt választotta a 8. legbefolyásosabb magyar nőnek a kultúrában. Pályafutását 1956-ban könyvelőként kezdte, majd népművelőként, művészeti előadóként, főkönyvelőként dolgozott, majd magyar-történelem szakos tanár volt. 1986-tól az Írószövetség alelnöke, majd elnökségi tagja volt, 1990 óta elnöke, valamint az Írók Szakszervezetének elnöke is volt rövid ideig. Három drámáját mutatták be. Műveiből: "4447", "Tartozik és követel", "A feladat", "Jákob lajtorjája", "Szegény Sudár Anna" (regények), "Kötél nélkül", "A reimsi angyal", "Jöjjön Lilliputba!" (novellák), "Mi ez az álom?", "A töve s a gallya" (esszék). Több mutatása

Teljes esemény 0

2017. 06. 05. Meghalt Nő Irodalom Magyar

2 éve

2024 – Meghalt András Sándor költő, irodalomtörténész, művészettörténész, irodalomkritikus, egyetemi tanár.

Eredeti neve: Sándor András. Magyar nyelv és irodalom tanár volt 1965-1969 között Berkeley-ben, majd 1996-ig a washingtoni Howard Egyetemen volt professzor. Az emigráció egyik jelentős folyóiratának, az Arkánumnak volt szerkesztője 1981-1996 között, illetve aktív tagja volt a párizsi Magyar Műhely munkaközösségének is. Irodalomelméleti és művészettörténeti munkákat írt. Esszéit és tanulmányait angolul és németül, verseit és szépprózáját jellemzően magyarul írta. Több mutatása

Teljes esemény 0

2024. 06. 05. Meghalt Tudomány Irodalom Alkotás Magyar

2 éve

2024 – Meghalt Gy. Dobos Mariann író, újságíró, aki a fogyatékos emberek érdekeit képviselte írásaiban.

Teljes nevén: dr. Gyimesiné Dobos Mariann. A Terézváros című önkormányzati lap főszerkesztője volt, később a Kapaszkodó című újságot szerkesztette, dolgozott a Pesti Hírlapnál, az MTI-nél, a Humanitásnál és a Vakok Világa folyóiratnál. A Panta Rhei című interjúkötetet a neves jazz-rock együttesről Máté Gabriellával együtt írta. Ugyancsak ketten jegyzik a Képek és történetek című művet, amely tizenhat olyan művészt mutatott be, akik valamilyen fogyatékossággal élnek. Gy. Dobos Mariann könyvet írt a Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesületéről (az ÖNÉ-ről) is, Új Üzenetek címmel. Negyedik kötete a látássérültekről szólt, Vakon a munka kapujában címmel. Súlyos mozgásszervi betegsége miatt már kerekesszéket kellett használnia, pályaorientációs szakértő, rehabilitációs tanácsadó képesítést szerzett. Dolgozott az ÖNÉ-ben és az Informatika a Látássérültekért Alapítványnál is. A MUOSZ Fogyatékossággal Élők a Médiában Szakosztály titkára volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

2024. 06. 05. Meghalt Nő Irodalom Magyar

107 éve

1919 – Meghalt Kvassay Jenő mérnök, a magyar vízépítés reformere.

Kvassay Jenő (Buda, 1850.07.05. – Budapest, 1919.06.06.) a Kultúrmérnöki Intézmény megszervezője, a mezőgazdasági vízműtan kutatója, Budán gépészmérnöki, Magyaróváron mezőgazdasági, Párizsban vízépítési tanulmányokat folytatott. Hazatérve, 1878-ban kapott megbízást az általa javasolt mezőgazdasági vízügyi szolgálat, a Kultúrmérnöki Intézmény megszervezésére és vezetésére. Négy évtizeden keresztül a vízügyek legfőbb irányítójaként való működése új korszakot jelentett a magyar vízépítés történetében. A kultúrmérnökség működési köre kiterjedt a belvízrendezésre és lecsapolásra, alagcsövezésre és öntözésre, a mederrendezésre és vízmosás-megkötésre, a halászati ügyek felügyeletére és a közegészségügyi mérnöki szolgálat ellátására is. Az intézmény Kvassay vezetése alatt vízrendezési munkálataival mintegy 3,5 millió hektár területen teremtette meg a korszerű mezőgazdasági termelés előfeltételeit. Egyéb fontos eredményei: a vizek köztulajdon jellegét kimondó vízjogi törvény (1885) és a halászati törvény (1888) megalkotása, valamint a csepeli Nemzeti- és Szabadkikötő építésének megkezdése (1910). Kvassay szakirodalmi munkássága is jelentős; Mezőgazdasági vízműtan című munkája évtizedeken keresztül kézikönyvként volt használatos. A Szabadkikötő bejárati zsilipjét róla nevezték el. Több mutatása

Teljes esemény 0

1919. 06. 06. Meghalt Technika Magyar

166 éve

1860 – Meghalt Tüköry Lajos, az 1848-49-es szabadságharc főhadnagya.

Az 1848-49-es években az első békési zászlóaljba került, amely az erdélyi harcokban szép sikereket ért el. Itt nevezték ki hadnaggyá, majd főhadnaggyá. A világosi fegyverletétel után a török hadseregbe lépett, ahol a krími háborúban tanúsított hősiességéért őrnaggyá nevezték ki. 1860-ban csatlakozott Garibaldihoz és a palermói felkeléshez. Palermo egyik főútvonalát róla nevezték el. Több mutatása

Teljes esemény 0

1860. 06. 06. Meghalt Történelem Magyar