Ma Helén névnapja van

Meghalt kategória

123 éve

1903 – Budapesten 80 éves korában meghalt Bittó István egykori miniszterelnök.

Szülőfalujában, Sárosfán temettek el. 1843-ban, jogi tanulmányainak befejezése után Moson vármegye tiszteletbeli, 1845-ben tényleges aljegyzője lett. 1847-től főszolgabíró volt Pozsony vármegyében, 1848-49-ben országgyűlési képviselőként a forradalom kormányát követte Debrecenbe, Szegedre és Aradra. 1849. augusztusában Isztambulba menekült, onnan Franciaországba, majd Nagy-Britanniába ment. 1851 végén amnesztiával tért haza Somogy vármegyei birtokára. 1861-ben és 1865-ben a szigetvári választókerület országgyűlési képviselőjévé választották a Felirati Párt programjával. 1869-ben az abrudbányai választókerületet képviselőjeként Deák-párti programmal jutott be a képviselőházba, amelynek másodelnökévé választották, majd 1870-71-ben első alelnöke és a magyar delegáció elnöke lett. 1871. májusától a Lónyay-kormány igazságügy-minisztere, 1872. szeptemberétől 1874. márciusig a képviselőház elnöke volt, majd március 21-én kinevezték miniszterelnökké. Elfogadtatta a választójog szabályozásáról szóló XXXIII. törvénycikket, amely a választói jogosultságot főként az adóhátralékosok kizárásával csökkentette, és változatlanul érvényben maradt 1918-ig. Kormánya kezdeményezésére megalkotta a parlament az első összeférhetetlenségi törvényt. A Deák-párt és a Tisza Kálmán vezette Balközép Párt egyesülésének előkészítésében is jelentős szerepet játszott. 1874-től a Mérsékelt Ellenzék, majd az Egyesült Ellenzék programjával került be a képviselőházba. 1884-ben vonult vissza a politikai élettől és a Kisbirtokosok Földhitelintézetének elnöke lett. Ellenzéki magatartása miatt csak 1899-ben lett a főrendiház tagja. A Lipót-rend nagykeresztjét és a valóságos belső titkos tanácsosi címet kapta meg. Több mutatása

Teljes esemény 0

1903. 03. 08. Meghalt Történelem

109 éve

1917 – Elhunyt Ferdinand Zeppelin német katonatiszt, feltaláló, a kormányozható léghajó megépítője.

A magyar Schwarz Dávid terveit továbbfejlesztve megalkotta a merev testű léghajót, mely teljesen kormányozható volt. Katonai pályafutásának befejezése után a kormányozható léghajók problémájával kezdett foglalkozni. Megvásárolta a magyar származású Schwarz Dávid szabadalmát, és továbbfejlesztette azt. Mivel a léghajók építése drága volt, sokáig nem talált támogatókra, pénzszerző akciókat szervezett, hogy folytathassa munkáját. A prototípus 1900-ban szállt fel, de az állandó tökéletesítések még sokáig folytak, ám a kezdeti sikereket a rohamosan fejlődő repülőgép hamarosan kiszorította. Több mutatása

Teljes esemény 0

1917. 03. 08. Meghalt Technika

9 éve

2017 – Meghalt Oláh György, magyar származású, Nobel-díjas kémikus.

A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett vegyészmérnöki diplomát. 1949-ben kapta meg Ph.D. fokozatát, 1954-ben pedig az MTA Központi Kémiai Kutatóintézetének igazgatóhelyettese lett. Tudományos munkája során elsősorban fluorkémiai kutatásokkal foglalkozott, 1956. után ugyanezt a témát folytatta Kanadában , majd az Egyesült Államokban is. A kémiai Nobel-díjat 1994-ben ítélte neki a Svéd Királyi Tudományos Akadémia, a kénsavnál sok milliószor erősebb, úgynevezett szupersavak felfedezéséért, amelyek lehetővé tették a kémiai iparnak, hogy nagyon olcsó alapanyagokból teljesen új termékeket állíthassanak elő. Oláh Györgynek több mint 1000 tudományos közleménye és számos könyve is megjelent, továbbá több mint 100 szabadalommal büszkélkedhet, többek között a globális felmelegedés problémájára is megoldást kínáló, nagy érdeklődést kiváltó direkt metanolos tüzelőanyag-cella kidolgozója. Több mutatása

Teljes esemény 0

2017. 03. 08. Meghalt Tudomány Magyar