Irodalom kategória
113
éve
109
éve
1917 – Megszületett Devecseri Gábor, Kossuth-díjas költő, író, műfordító.
Baumgarten-díjas, József Attila-díjas, Kossuth-díjas. Belépett az MKP-ba (1948-tól MDP) és egyik vezéralakja lett az új, Révai József és Horváth Márton irányította irodalompolitikának. 1948-1954 között őrnagyi rangban oktatott irodalmat a Magyar Néphadsereg Tiszti Akadémiáján. 1953–1956-ban a Néphadsereg Szabad Hazánkért c. irodalmi és művészeti folyóiratának szerkesztője volt. Egyebek mellett Sztálint, Rákosit, a tervgazdálkodást dicsőítő versei, tanulmányai, műfordításai a legkülönbözőbb lapokban, antológiákban és önálló kötetekben jelentek meg. Több mutatása
85
éve
50
éve
1976 – Meghalt Kalocsay Kálmán orvos, egyetemi tanár, eszperantó író és nyelvész.
1920-tól nyugdíjazásáig a László Kórházban dolgozott. Orvosi szakíróként főleg a fertőző betegségekkel foglalkozott, a. diftériával és skarláttal, ezek szérumterápiájával, majd a brucellózissal, dizentériával, hastífusszal. Közben hosszú évekig volt a Literatura Mondo című eszperantó lap főszerkesztője, s jelentős műfordítói tevékenységet végzett. Eszperantóra fordította például Petőfi Sándor János vitézét, és Madách Imre Az ember tragédiáját. Több mutatása
37
éve
1989 – Meghalt Konrad Lorenz osztrák etológus.
Osztrák zoológus, a modern etológia megalapítója. Lorenz már gyerekkorában rendkívüli érdeklődést mutatott az állatok iránt, parkvárosi házukban voltak kutyái, macskái, nyulai, halai, különböző madarai, majmai. Gyakran cipelt haza állatokat vidéki kirándulásaikról is. Már egészen fiatalon naplót vezetett madarai viselkedéséről. Miután 1922-ben leérettségizett, apja a New York-i Columbia Egyetemre küldte, hogy orvosi tanulmányokat folytasson. Valódi célja az volt, hogy elszakítsa fiát szerelmétől, a nem megfelelő partinak tartott Gretl Gebharttól. Lorenz a Columbián azonban hanyagolta tanulmányait, helyette inkább a tengerparti élővilágot tanulmányozta. Lorenz másik szenvedélye a motorsport volt. Hazatérése után hivatásos motorkerékpár-versenyző lett. Közben persze az állatok viselkedésének kutatását sem hanyagolta, 1927-ben publikálta első jelentős ornitológiai tanulmányát, melyben a csókák tanulmányozása során szerezett tapasztalatait tette közzé. 1989. február 27-én halt meg altenbergi otthonában. Több mutatása
3
éve
219
éve
202
éve
1824 – Megszületett Kertbeny Károly műfordító, bibliográfus. Petőfi verseit az ő fordítása tette ismertté külföldön.
Arany János, Garay János, Vörösmarty Mihály, Jókai Mór műveit és magyar népdalokat fordított németre.
191
éve
1835 – Finnországban a Kalevala ünnepe
Első változata az ős-Kalevala, mely 1833-ból való és 16 éneket, vagyis "rúnót" tartalmaz. 1835. február 28-án Finnországban Lönnrot megjelentette az eposz második változatát, a 32 rúnóból álló Régi-Kalevalát, amely már tökéletesen megfelelt a kortársak naiv finn őseposzról alkotott elképzeléseinek. A Régi-Kalevala világsikere kiemelte a finneket az ismeretlen népek sorából, hozzájárult a finn nyelv fejlődéséhez, a finn nemzeti öntudat erősödéséhez. Több mutatása
157
éve