Ma Mária névnapja van

Irodalom kategória

0 éve

2026 – 90 éves korában meghalt Erich von Daniken svájci író, dokumentumfilmes, előadó, aki szerint földön kívüliek segítették őseinket.

Teljesn nevén: Erich Anton Paul von Däniken. Elmélete szerint a történelem előtti időkben magasan fejlett civilizációk látogatták meg a Földet és segítették, tanították az embert fejlődése során. Könyveit 32 nyelvre fordították le, és több mint 63 millió példányban keltek el, így a legsikeresebb írók között tartják számon. Bár nem Erich von Däniken volt az első, aki felvetette a paleokontaktus elméletét, az elképzelés az ő nevével forrt össze. Elméletei a tudományos közösség szerint nem megalapozott. Az írót élete során több alkalommal ítélték börtönbüntetésre, többek között rablás, csalás és hamisítás vádjával. Több mutatása

Teljes esemény 0

2026. 01. 10. Meghalt Film/Média Irodalom

148 éve

1878 – Megszületett Molnár Ferenc író, drámaíró, újságíró (A Pál utcai fiúk).

Jómódú orvos fia volt, 1896-ban jogot hallgatott Genfben, 1897-től hírlapíró lett Bp-en, megjelent első novelláskötete. 1902-ben bemutatták első színdarabját, A doktor úr-at. Gyors írói sikereit prózában A Pál utcai fiúk (1907), színpadon A testőr (1910) tetőzte be. Első felesége Vészi Margit, a második Fedák Sári, a harmadik Darvas Lili volt. A világirodalom egyik legszebb ifjúsági regénye, A Pál utcai fiúk mellett kiemelkedő színműve a Liliom, Az üvegcipő és a Játék a kastélyban. Több mutatása

Teljes esemény 0

1878. 01. 12. Született Film/Média Irodalom Magyar

150 éve

1876 – Megszületett Jack London amerikai író. (A vadon szava, A tengeri farkas, Az éneklő kutya, Farkasvér).

Eredeti nevén: John Griffith San Franciscoban született. A szegény családból származó író 14 éves korától magára volt utalva, aranybányászként, tengerészként is dolgozott, majd haditudósító volt Japánban. Nagy hatással voltak rá Rudyard Kipling és Robert Louis Stevenson regényei, valamint Karl Marx és Friedrich Nietzsche elméletei. Művei részben önéletrajzi ihletésűek, gyakran játszódnak Alaszkában vagy a Csendes-óceánon. Realista módon ábrázolta a létezésért vívott hősi harcot, illetve a szegények életét. Élete végén, testileg és lelkileg megtörve, alkoholista lett és visszahúzódott kaliforniai farmjára, ahol 40 éves korában öngyilkosságot követett el. Több mutatása

Teljes esemény 0

1876. 01. 12. Született Film/Média Irodalom

50 éve

1976 – 85 éves korában meghalt Agatha Christie angol krimiíró, Miss Marple és Hercule Poirot megalkotója.

85 évesen halt meg berkshire-i otthonában, Wallingfordban. A közeli St. Mary temetőben nyugszik, Cholsey-ben. A krimi koronázatlan királynőjeként is szokták emlegetni. 66 detektívregénye minden idők legnagyobb példányszámban elkelt könyvei között szerepelnek. Csak Shakespeare műveiből és a Bibliából adtak el többet. Színpadi darabját, a "The Mousetrap"-et 1952 óta folyamatosan játszák, ami szintén rekord, semmilyen más színdarabot nem játszottak ennyi ideig. Mary Westmacott álnéven romantikus regényeket is írt, de ezek kevésbé váltak ismertté. Több mutatása

Teljes esemény 0

1976. 01. 12. Meghalt Film/Média Irodalom