Film/Média kategória
75
éve
76
éve
1950 – Megszületett Kalocsay Miklós színművész, szinkronszínész.
A Színművészeti Főiskola elvégzése után 1973-tól a Madách Színház tagja, majd 1980-tól a Várszínház, 1982-től a Nemzeti Színház színésze. A Kuckó című gyerekműsor első házigazdája. Szívelégtelenségben hunyt el, 41 éves korában. Több mutatása
72
éve
60
éve
46
éve
1980 – Meghalt Nádasdy Kálmán, háromszoros Kossuth-díjas film- és operarendező, zeneszerző és műfordító.
1949-ben elkészítette a "Lúdas Matyi" című első magyar színes filmet. Eredeti nevén: Graff Kálmán, névváltozat: Graf
23
éve
2003 – Meghalt Muráti Lili színésznő, az 1930-as, 1940-es évek filmbálványa.
Muráti Teodóra Aurélia. 1945-ben férjével, Vaszary Jánossal Spanyolországban telepedtek le. Pályáját 16 évesen Zilahy Lajos Tűzmadárjában kezdte Budapesten. Magyarországi pályafutásának emlékezetes darabjai a Csúnya lány, az Ez történt Budapesten című filmek. A művésznő 1947-ben Spanyolországban telepedett le, ahol saját színtársulatot alapított. Életművéért a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitűntetést kapta. Több mutatása
131
éve
1895 – Herkulesfürdőn megszületett Lázár Mária színésznő, érdemes és kiváló művész.
Eredeti nevén Czartoryski Máriaként, lengyel hercegi családba született. Herkulesfürdőn megszületett Lázár Mária filmszínésznő, érdemes és kiváló művész. Több mutatása
119
éve
1907 – Megszületett Rózsa Miklós magyar származású filmzene-szerző (Ben Hur).
Oscar-díjas. Ismertebb filmzenéi: Tű a szénakazalban; Ben Hur Oscar-díj (1960); Ivanhoe; Quo Vadis?; A dzsungel könyve; A bagdadi tolvaj.
87
éve
1939 – Megszületett Ragályi Elemér, Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr.
1957-től a Mafilm stúdiójában volt világosító, laboráns, segédoperatőr és felvételvezető, 1968-ban szerzett operatőri diplomát. Operatőre volt a Régi idők focija, a Kakuk Marci, a Bástyasétány 74, a Talpuk alatt fütyül a szél, a Szabadíts meg a gonosztól, a Ripacsok, a Dögkeselyű, a Miss Arizona, a Csók, anyu!, A nagy generáció, a Herkulesfürdői emlék címűfilemknek. Továbbá az 1991-ben készült, Xavier Koller svájci rendező által készített, és a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat nyert A remény útja című, és az Emmy-díj nyertes 1996-os Raszputyin című filmnek is ő volt az operatőre. Több mutatása
79
éve