Film/Média kategória
11
éve
3
éve
60
éve
1966 – Sophia Loren színésznő házasságot kötött Carlo Pontival.
Korábbi válások és az olasz törvények miatt 1957-ben, majd 1962-ben is összeházasodtak, de csak az 1966-ban, Franciaországban kötött házasságuk volt érvényes. Több mutatása
124
éve
1902 – Megszületett Darvas Lili színésznő (Szerelem).
Budapesten született. Teljes nevén: Darvas Lili SáraGóth Sándor növendéke volt, a közönség a Budai Színkör előadásán ismerhette meg 1920-ban. Egy évvel később Beöthy László szerződtette Magyar Színházhoz, majd 1924-ben a Vígszínház tagja lett. 1925-től játszott Max Reinhardt bécsi és berlini színházaiban is. Ezután a Vígszínházban többnyire csupán férje, Molnár Ferenc darabjaiban vállalt szerepet; 1926. június 9-én kötöttek házasságot Budapesten. 1939-ben mindketten emigráltak az Egyesült Államokba. Darvas Lili először 1944-ben lépett fel angol nyelvű színdarabban a Broadway-n, ezt számos színházi és tv-szereplése követte. 1965-ben vendégszerepelt a budapesti Madách Színházban Molnár Ferenc Olympia c. darabjában, emellett néhány filmszerepet is elvállalt. Angol és német nyelven is játszott. Több mutatása
102
éve
1924 – Megszületett Szemes Marianne filmrendező, forgatókönyvíró, az első nő, aki filmrendezői diplomát kapott Magyarországon.
Eredeti neve: Magaziner Marianne. 1949–1983 között kb. 500 filmhíradót, dokumentum-, játék- és tv-játékfilmet, sorozatot rendezett, legtöbbjük forgatókönyvét is maga írta. A Dokumentaristák Nemzetközi Szövetségének főtitkára volt. Velencében, Krakkóban,Milánóban és más fesztiválokon nyert fődíjakat. Több mutatása
94
éve
1932 – Egyiptomban megszületett Omar Sharif Golden Globe-díjas színész (Doktor Zsivágó, Funny Girl).
Eredeti neve: Michel Demitri Chalhoub. Ismertebb filmjei: Arábiai Lawrence, Mackenna aranya, Funny Lady, Top secret, Svindli a javából, A 13. harcos, Széfbe zárt igazság. Főbb kitűntetései: Oscar jelölés 1963, Golden Globe-díj 1963 és 1966, a Velencei filmfesztivál életmű díja 2004. Több mutatása
90
éve
1936 – Minnesota-ban megszületett John Madden amerikai rendező.
Ismertebb filmjei: Sherlock Holmes naplója, Golden Gate, Botrány a birodalomban, Szerelmes Shakespeare, Corelli kapitány mandolinja.
64
éve
1962 – Meghalt Kertész Mihály (Michael Curtiz) magyar származású filmrendező (Casablanca, Hét tenger ördöge).
Huckleberry Finn kalandjai, Robin Hood, Nem vagyunk angyalok
38
éve
1988 – Los Angeles-ben megszületett Haley Joel Osment amerikai színész (A.I. - Mesterséges értelem).
Ismertebb filmjei: Segíts, mumus!, A Szépség és a Szörnyeteg - Varázslatos karácsony, Hatodik érzék, A Notre Dame-i toronyőr 2. - A harang rejtélye, A dzsungel könyve 2. Több mutatása
24
éve