Ma Mária névnapja van

Film/Média kategória

71 éve

1955 – Megszületett Rowan Atkinson színész (Mr Bean, Johnny English).

Rowan Sebastian Atkinson (Newcastle upon Tyne, Egyesült Királyság, 1955. január 6. – ) BAFTA-díjas brit humorista, komikus, színész, rendező, producer, eredeti szakmája szerint villamosmérnök. Szülei gazdálkodók voltak. Apja Eric Atkinson és anyja Ella May Bainbridge még 1945-ben kötöttek házasságot. Atkinson Oxfordban tanult és eredetileg villamosmérnök akart lenni. Pályafutását 1979-ben a BBC-nél kezdte a Not the Nine O'Clock News című komikus műsorban. Első komoly sikereit 1983-ban aratta a Fekete Vipera (Blackadder) című sorozatban, amelyben főszerepet kapott. Nemzetközi sikereit 1989-től kezdve alapozta meg leghíresebb szerepével, az örökké kíváncsi, esetlen Mr. Bean-nel, akit 1995-ig játszott az azonos című televíziós sorozatban, amelyből 1997-ben mozifilm, 2002-től kezdve pedig rajzfilm is készült. Atkinson humora szinte szavak nélkül is megállja a helyét és elsősorban gesztusaira, de főként arcjátékára támaszkodik. Innen is ered beceneve: Rubber face, vagyis gumiarc. Hobbijai:gokart, autózás, sportautók. Testvérei: Rupert és Rodney. Felsége: Sunetra Sastry. Két gyermeke van: Lily és Ben. Több mutatása

Teljes esemény 0

1955. 01. 06. Született Film/Média

45 éve

1981 – Meghalt Archibald Cronin angol író (Réztábla a kapu alatt).

Első regénye, az 1931-ben megjelent A kalapkirály óriási sikert aratott, majd sorra következtek a realizmust, a romantikát és a társadalomkritikát ötvöző könyvei. Híres műve az Ezt látják a csillagok, a Három szerelem, A hattyú-címeres kastély, A beteg láztalan, az Egy orvos útja, a Vétlen vétkes, a Garasos évek és legfőképpen a Réztábla a kapu alatt. Műveinek megítélése ellentmondásos, színvonalát nem sokra tartják, azonban például A mennyország kulcsa című regényét a legnagyobb hazai katolikus könyvkiadó, a Szent István Társulat adta ki. Fordulatos cselekményekben bővelkedő regényeiből filmek készültek, a Réztábla a kapu alatt című regényéből King Vidor forgatott világsikerű filmet. Több mutatása

Teljes esemény 0

1981. 01. 06. Meghalt Film/Média Irodalom

0 éve

2026 – Meghalt Tarr Béla, Kossuth-díjas filmrendező, forgatókönyvíró (Sátántangó).

Édesapja díszlettervező volt, többek között a Magyar Állami Operaházban, édesanyja a Madách Színház elismert súgónőjeként dolgozott. Tizenévesen kezdett amatőr dokumentumfilmezéssel foglalkozni. 1987-től működött együtt Krasznahorkai László regényíróval, akit azután keresett fel, hogy szamizdatban elolvasta a Sátántangót, és elhatározta, hogy filmet készít belőle. 1983-ban Balázs Béla-díjat, 2003-ban Kossuth-díjat, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat), a Német Művészeti Akadémia Konrad Wolf-díjával és a francia Művészeti és Irodalmi Rend lovagi fokozatával, továbbá nemzetközi filmfesztiválok életműdíjával is elismerték. A filmrendezéssel felhagyó Tarr 2013-ban Szarajevóban indított filmakadémiát, folyamatosan segítette és támogatta a fiatal rendezők munkáját. A munkában és az életben is évtizedek óta társa volt Hranitzky Ágnes vágó, akire filmjei társrendezőjeként hivatkozott. Több mutatása

Teljes esemény 0

2026. 01. 06. Meghalt Film/Média Magyar