Ma Ede névnapja van

Érdekes kategória

101 éve

1925 – Horger Antal professzor eltanácsolta József Attilát a szegedi egyetemről a ''Tiszta szívvel'' című verse miatt.

A Szeged című napi közölte 1925. március 25-én a verset, ami jobboldali körökben botrányt robbantott ki; a Szegedi Új Nemzedék 1925. március 29-i számában két cikkben is támadták a költőt. A Szegedi Tudományegyetem, a Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Karának dékánja Horger Antal, 1925. március 30-án, hétfőn reggel a Szegedi Új Nemzedék című lap vasárnapi számában megjelent kritikák hatására magához hívatta József Attilát, és két tanú jelenlétében közölte vele a bölcsészeti kar álláspontjaként feltüntetett magánvéleményét, miszerint a Tiszta szívvel c. verse miatt az egyetem nem látja szívesen többé hallgatói között. Ezt a konfliktust örökítette meg a költő a Születésnapomra című versében is. Több mutatása

Teljes esemény 0

1925. 03. 30. Érdekes Irodalom

137 éve

1889 – Elkészült az Eiffel-torony.

Párizs jelképe, az Eiffel-torony Gustave Eiffel-ről (1832-1923.), az építőről kapta nevét, akinek mellszobra ma is látható az északi pillér tövében. Az építmény a francia forradalom centenáriumára rendezett világkiállításra készült. 700 terv közül fogadta el a zsüri 1886. június 12-én Eiffel mérnök művét, az építkezés 1887. január 26-án kezdődött, majd tiszteletreméltó gyorsasággal, 2 év, 2 hónap és 2 nap alatt fel is épült az torony. Az akkori szokásokkal ellentétben különös figyelmet fordítottak a biztonságra, egyetlen munkás sem halt meg az építkezés során. Megépültekor a világ legmagasabb építménye volt, és az is maradt 1929-ig, a New York-i Chrysler Building elkészültéig. Jelenleg a később felszerelt TV antennákkal együtt 326 méter és 75 centiméter magas. 15 000 különböző fémdarabját 2,5 millió kézzel formázott csavar tartja össze, melyek közül egyetlen egyet sem kellett újraformázni, annyira pontos munkát végeztek. 7,5 millió akkori frankba került, a torony minden egyes kilója 1 frankba. Több mutatása

Teljes esemény 1

1889. 03. 31. Történelem Érdekes Alkotás

448 éve

1578 – Megszületett William Harvey, aki felfedezte a vérkeringést.

Harvey 1616-ban tette közzé felfedezését, erről szóló munkáját pedig 1628-ban jelentette meg Exercitatio Anatomica de Motu Cordis et Sanguinis in Animalibus (Anatómiai értekezés a szív és a vér mozgásáról az élőlényekben) címmel. Bizonyította, hogy a szív pumpálja a folyamatos körforgásban lévő vért a testben, és mint ilyen, zárt rendszert alkot. Úttörő felfedezését olyan korábbi felismerésekre alapozhatta, mint például a véna- és szívbillentyűk leírása és a tüdőn átmenő kisvérkör magyarázata. Egyszerű és bárki által megismételhető tapasztalással (a felületi vénák elszorításakor jelentkező perifériás pangással, a testben lévő vérmennyiség kiszámításával, a szívdobbanás és a pulzuslökés egyidejűségével, a vénabillentyűk visszafolyást akadályozó szerepével) leírta a kisvérkört, a nagyvérkört, a teljes keringést, amire addig senki nem gondolt. Csak az artériák és vénák közötti pontos átmenetet nem tudta igazolni, mivel nem használt mikroszkópot. Azzal a kérdéssel sem foglalkozott, miért kering a vér, pusztán a mechanizmust fejtette meg. Több mutatása

Teljes esemény 0

1578. 04. 01. Érdekes Tudomány Technika