Ma Mária névnapja van

Alkotás kategória

67 éve

1959 – Meghalt Németújvári gróf Batthyány Gyula festő, az első magyar miniszterelnök dédunokája.

Gróf Batthyány Lajosnak, az első magyar miniszterelnöknek a dédunokája. Édesapja gróf Batthyány Lajos fiumei kormányzó, országgyűlési képviselő, édesanyja gróf Andrássy Ilona. Tanulmányait Párizsban és Münchenben végezte, Vaszary Jánost tekintette mesterének. Beck Ö. Fülöppel közösen volt kiállítása 1914-ben az Ernst Múzeumban. A Műcsarnokban és a Nemzeti Szalonban 1921 és 1938 között rendszeresen voltak láthatók művei. 1922-ben Bicskén, ahol ekkoriban élt, művésztelepet létesített. Az 1920-as évektől színházi dekorációkat kezdett tervezni. 1952-ben nyolc év letöltendő börtönbüntetésre ítélték egy koncepciós perben, öt évig ült börtönben Márianosztrán, vagyonát elkobozták. Kiszabadulása után haláláig Polgárdiban élt visszavonultan egykori tiszttartója lakásában. Jelentősebb műveit a Magyar Nemzeti Galéria őrzi. Több mutatása

Teljes esemény 0

1959. 01. 20. Meghalt Alkotás Magyar

87 éve

1939 – Megszületett Fürtös György keramikus és szobrászművész.

1962-ben, diplomázása után, a Zsolnay porcelángyárban helyezkedett el tervező művészként, itt dolgozott egészen 1999-ig. 1971-1980 között a gyár dísztárgyrészleg vezetője volt. Munkássága jellegzetesen formázott, gyakran humorosan torz elemekkel gazdagított szobrokból, domborművekből, plasztikákból áll. Művei között pop-artos szobrok, konstruktív pirogránit falképek és plasztikák, kutak, épületkerámiák is találhatók. Több mutatása

Teljes esemény 0

1939. 01. 21. Született Alkotás Magyar

71 éve

1955 – Megszületett Jeff Koons amerikai szobrász, akié a legdrágábban eladott műalkotás az élő művészek között.

Teljes nevén: Jeffrey Lynn Koons. Lufi állatokat ábrázoló rozsdamentes acélból készült tükörfényes felületű szobrairól ismert. New Yorkban és szülővárosában Yorkban (Pennsylvania) és és dolgozik. 1991 és 1994 között Ciccolina volt a felesége, vele járt Magyarországon is.Kétszer is rekordot ért el eladási árban, a Balloon Dog (Orange) című mű 58,4 millio dollárért kelt el 2013-ban, majd a Rabbit című szobor 91,1 millió dollárért 2019-ben.Koons szerint műveiben nincs semmilyen hátsó gondolat vagy mélyebb mondanivaló, a mindennapi élet tárgyait örökíti meg. Megítélése ellentmondásos, vannak akik szerint munkája mindössze önmaga eladásából áll, mások szerint Koons úttörő alakja az éppen zajló fontos művészettörténeti változásnak. Több mutatása

Teljes esemény 0

1955. 01. 21. Született Érdekes Alkotás