Ma Mária névnapja van

Alkotás kategória

449 éve

1577 – Siegenben megszületett Pieter Pauwel Rubens flamand festő.

Anthonis van Dyckkal a barokk festészet legjelentősebb képviselője volt. Rubens nemcsak sikeres művész volt, hanem a francia, angol és spanyol udvarban szolgáló diplomata is. 1608-ban, itáliai utazása után tért vissza Antwerpenbe, ahol létrehozta saját műhelyét. Életművét vallási, történelmi és mitológiai tárgyú képek alkotják, valamint tájképek és portrék. Festményei a barokkra jellemző mozgalmasságot és érzékiséget tükrözik, kompozíciói átlós szerkezetűek, színei színpadiasak, szinte világítanak. Több mutatása

Teljes esemény 0

1577. 06. 28. Született Történelem Alkotás

10 éve

2016 – Meghalt Csete György a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas építészmérnök.

Fő művének tekinthető a honfoglalás 1100 évfordulójára Ópusztaszeren a Történelmi Emlékparkban 1991 és 1998 között készült épületei: Erdők temploma, Világmagyarság háza, Mamutfenyő-ház, valamint a debreceni Tégláskert református temploma, melyet 2005-ben szenteltek fel. A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja (2012–2016), 1993-ban a Lechner Ödön Társaság alapítója. Több mutatása

Teljes esemény 0

2016. 06. 28. Meghalt Alkotás Magyar

6 éve

2020 – Meghalt Najmányi László, író, díszlettervező, színház- és filmrendező, zenész, képző- és performansz művész.

Díszlettervező, színház- és filmrendező. A '70-es évek avantgárd művészvilágának jelentős alakja, a kommunista blokk első punkegyüttese, a Spions egyik alapítója. Az Internetto, majd az Index újságírója. 1979-től 1996-ig külföldön, 4 kontinensen, 12 országban élt. Több mutatása

Teljes esemény 0

2020. 06. 28. Meghalt Film/Média Irodalom Zene Alkotás Magyar Színház

118 éve

1908 – Megszületett Szekula Mária festő, szobrász, barlangkutató, aki a Szemlő-hegyi barlangban először jutott át a "Tű foka" nevű átjárón.

Kessler Hubert barlangkutató első felesége. A Szemlő-hegyi-barlang feltárásakor, 1930. szeptember 28-án, mivel vékony volt ő jutott át először a "Tű fokán" és fedezte fel a Hosszú-folyosó folytatását.Szobrászként főként emberfejeket, alakokat mintázott, és készített kisplasztikákat. Férjéről a Kessler Hubert Emlékházban látható bronz fej maradt meg, Kadić Ottokárról készített egy 24 centiméterszer 20 centiméteres plakettet, amelynek a bronz öntvénye a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat, az agyag változata pedig a Barlangtani Intézet egy-egy helyiségét díszíti. Ő készítette a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat 1962-ben alapított, 90 milliméter átmérőjű, Herman Ottó-érmét, a Kadić Ottokár-érmét, és a Vass Imre-érmét.Festményein gyakran ábrázolt állatokat, tájképeket, megmaradt képei zömmel az Alpok szikláit, csúcsait, Erdély fenyvessel díszített hegyeit, valamint a Domica vizes szakaszát ábrázolják. Foglalkozott vasmegmunkálással is: ő készítette a házuk kapuját és a szobájuk csillárját is. Az alkotásait 1951 februárjában egy XI. kerületi képzőművészeti kiállításon, majd 1952-ben az Ernst Múzeumban állították ki.A Szemlő-hegyi barlangban termet neveztek el róla, melyet emléktábla jelez. Több mutatása

Teljes esemény 0

1908. 06. 29. Született Alkotás Magyar