★ Kiemelt esemény
December 25.
526
éve
343
éve
2026
éve
1026
éve
1000 – István magyar fejedelem királlyá koronáztatta magát a II. Szilveszter pápától kapott apostoli koronával.
I. (Szent) István, Magyarország első királya önálló esztergomi érsekséget hozott létre, ezzel megalapozta a magyar egyház függetlenségét. I. (Szent) István király uralkodása alatt az országot tíz egyházmegyére osztotta, Esztergomot és Kalocsát érseki székhellyé tette. Az egyházi és a világi vagyon védelmében törvényeket hozott, elrendelte az egyházi tizedet és bajor mintára pénzt veretett. Fiának, Imre hercegnek - nyugati mintára - megírta "Intelmei"-t. Utódai uralkodását (1077-ig) a német befolyás elleni küzdelem és az új államrend megszilárdítása jellemezte. Több mutatása
384
éve
1642 – Megszületett Sir Isaac Newton angol fizikus, matematikus és csillagász.
Születési időpontja az új naptár (Gergely naptár) szerint 1643. január 4, az akkor érvényes Julián naptár szerint december 25. A gravitáció, a tömegvonzás, a mechanikai alaptörvények felismerője, filozófus és alkimista, a modern történelem egyik kiemelkedő tudósa. Korszakalkotó műve a Philosophiæ Naturalis Principia Mathematica (A természetfilozófia matematikai alapelvei, 1687), melyben leírja az egyetemes tömegvonzás törvényét valamint megalapozta a klasszikus mechanika tudományát. Megmutatta, hogy az égitestek és a Földön lévő tárgyak mozgását ugyanazon természeti törvények határozzák meg. Matematikai magyarázattal támasztotta alá Kepler bolygómozgási törvényeit, kiegészítve azzal, hogy a különböző égitestek nem csak elliptikus, de akár hiperbola- vagy parabolapályán is mozoghatnak. Törvényei kiemelkedő szerepet játszottak a tudományos forradalomban és a heliocentrikus világkép elterjedésében. Optikai kutatásokat is végzett, felfedezte, hogy a prizmán megfigyelhető színek valójában az áthaladó fehér fény alkotóelemei, nem pedig a prizma fényt színező hatásának tudható be, ahogy Roger Bacon feltételezte a 13. században. Leírta a fénynek kettős természetét, miszerint részecske és hullám módon is funkcionál. Newton, csakúgy, mint Leibniz, az analízis (differenciálszámítás és integrálszámítás) egyik megalkotója. Több mutatása
208
éve
1818 – Franz Xaver Gruber német zeneszerző bemutatta a "Csendes éj" kezdetű karácsonyi dalt.
A szöveget Joseph Mohr írta Lungauben 1816-ban, eredetileg költeménynek szánva. A zenét Gruber 1818-ban szerezte és ebben az évben volt az ősbemutató is a Salzburg melletti Oberndorf St. Nikolaus templomában. Több mutatása
108
éve
1918 – Megszületett Anvar Szadat Nobel-békedíjas egyiptomi politikus, államfő.
Szadat 1950-ben csatlakozott Gamal Abdel Nasszer Szabad Tisztjeinek szervezetéhez, s részt vett a Faruk király hatalmát megdöntő 1952-es katonai államcsínyben. Támogatta Nasszert mint kormányfőt és szorgalmazta államfővé való megválasztását is. Fontos állami és társadalmi tisztségeket töltött be, de mindvégig Nasszer árnyékában maradt. 1969-ben köztársasági alelnökké nevezték ki, majd Nasszer halála után, 1970-ben Egyiptom államfője lett. Elnöksége idején folytak az egyiptomi - izraeli - amerikai tárgyalások, majd 1978. szeptember 17-én egyiptomi részről ő kötötte a Camp David - i különbékét Izraellel. A történelmi jelentőségű békekötésért 1978-ban Nobel - békedíjjal tüntették ki. Tettét azonban több arab ország elítélte, s végül 1951-ben, egy katonai díszszemlén merénylet áldozata lett. Több mutatása
231
éve
1795 – Megszületett Kliegl József nyomdász, a nyomdai szedőgép feltalálója, festő, feltaláló.
1835 körül találta fel a nyomdai szedőgépet, amely nagyjából megegyezik a ma is használatos szedőgépekével. A szedés mechanikusan történt, a billentyűvel leütött betűket a gép egymás mellé helyezte. A gépnek különleges osztóberendezése volt, amely a már kiszedett betűket a nyomás után visszarakta helyükre. Anyagi nehézségek miatt azonban csak részleteiben készülhetett el, de az is elveszett, csupán Kliegl egy részletrajza maradt fenn. Az alapötlet nyomán viszont világszerte megindult a nyomdai szedőgépek tökéletestése. Kliegl találmányai közül még érdemes megemlíteni egysínű vasútját, sínlerakó mozdonyát és hangjegyírógépét. A zongoráraszerelt gép egy óraművel forgatott hengerre felrajzolta azt a hangjegyet, amelyet a zongora billentyűjén leütöttek. A hangjegyírógéppel Liszt Ferenc és Erkel Ferenc is tartottak bemutatót. Több mutatása
156
éve
1870 – Megszületett Helbing Ferenc grafikus, festőművész, a plakátok és a reklámgrafika úttörője, az Iparművészeti Főiskola rektora.
Elsősorban alkalmazott grafikákat készített, Szecessziós stílusú könyvillusztrációkat (Keleti mesék, Magyar-hun mondák képekben), könyvekhez fedélterveket, ex libriseket, bélyeg-, bankjegy- és éremterveket (Corvin-koszorú), díszokleveleket és plakátokat készített. Sokat tett a modern sokszorosítógrafikai eljárások hazai meghonosításáért. Kiváló réz-, fametsző és litográfus volt. Több mutatása
140
éve
1886 – Megszületett Kertész Mihály (Michael Curtiz) magyar származású amerikai filmrendező (Casablanca, Hét tenger ördöge, Robin Hood).
További filmjei: Huckleberry Finn kalandjai, Nem vagyunk angyalok
127
éve
1899 – Megszületett Humphrey Bogart amerikai filmszínész (Casablanca, A máltai sólyom, Afrika királynője, A Sierra Madre kincse).
Eredeti nevén: Humphrey de Forest Bogart New Yorkban született. 1930-tól a filmszakmában dolgozott, eleinte hidegvérű gengsztereket alakított. Első klasszikus szerepe 1941-ben Sam Spade nyomozó volt "A máltai sólyom" című filmben. A Bogart által alakított hősöket a keménység és az érzékenység keveredése jellemezte, kissé a társadalmi konvenciókon kívül állóak, de sajátos módon becsületesek és gyengédek is. 1951-ben Oscar-díjat kapott az "Afrika királynője" című filmben nyújtott alakításáért, amelyben partnernője Katherine Hepburn volt. Több mutatása
115
éve
1911 – Megszületett Rácz Vali színésznő, énekesnő.
Zenés klubban lépett fel, lemeze jelent meg, 20 filmben szerepelt. Elbűvölő kinézete és szexepilje miatt a „magyar Marlene Dietrichként” emlegették. Több mutatása
102
éve
1924 – Megszületett Váci Mihály költő, műfordító.
Nyíregyháza-Ókisteleki szőlő, 1924. december 25. – Hanoi, 1970. április 16. József Attila és Kossuth díjas költő.
82
éve
81
éve
72
éve
49
éve
1977 – Meghalt Charlie Chaplin angol filmszínész, forgatókönyvíró és filmproducer (A kölyök, Aranyláz, A diktátor).
A svájci Vevey-ben 88 éves korában halt meg. Eredeti nevén: Charles Spencer Chaplin 1919-ben alapító tagja volt a United Artist Corporation filmgyártó és -kölcsönző vállalatnak Mary Pickforddal, Douglas Fairbanksszel és David Wark Griffith rendezővel. A hollywoodi filmek a vadnyugatot és a nagyvárosi életet, az "amerikai álmot" jelenítették meg. Chaplin 1925-ben bemutatott "Aranyláz" című némafilmje kigúnyolta a gazdagság utáni hajszát, becsületes "kisembert" alakított, aki végül elnyerte jutalmát. Az amerikai filmipar, az "álomgyár" az emberek mesevágyát elégítette ki. Az 1940-ben készült "A diktátor" című hangosfilmjében kettős szerepet alakított: Hitlert, a diktátort és a borbélyát, akit egyenruhában összetévesztenek a diktátorral. A filmben kifigurázta, nevetségessé tette és egyben bírálta Hitler magatartását. Több mutatása
37
éve
1989 – Kivégezték Nicolae Ceausescut, aki Románia elnőke volt.
Ő volt az utolsó sztálinista európai diktátor, aki hatalmának 25 esztendeje alatt totális csődbe vitte Romániát, ahol a nyolcvanas évek vége felé már az éhínség is jelentkezett. Ceausescut az 1989-es, Temesvárról indult forradalom fosztotta meg a hatalmától, december 22-én tartóztatták le, majd három nappal később egy rögtönítélő bíróság golyó általi halálra ítélte, és feleségével együtt még aznap kivégezték. Több mutatása
35
éve
1991 – Megszűnt a Szovjetunió, helyét az orosz, ukrán és belorusz alapítású Független Államok Szövetsége vette át.
Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió elnökének lemondásával szűnt meg a Szovjetunió.
31
éve
1995 – Meghalt Dean Martin olasz származású amerikai énekes, színész. (Ágyugolyó futam 2.; Airport '70).
Jericho kegyetlen éjszakája; A folyón át Texasba; A négy mesterlövész - Az Elder banda; Két pár texasi; Ocean's Eleven - (1960); Oroszlánkölykök I-II.; Rio Bravo; Kenyeres pajtások Több mutatása
1226
éve
800 – III. Leó pápa Rómában császárrá koronázta Nagy Károly frank uralkodót, s ezzel a római császárok jogutódjának nyilvánította.
Nagy Károly, aki 768 óta a Patricius Romanorum ("rómaiak védelmezője") címet viselte és 774-től a longobárdok királya volt, már caesarnak és augustusnak is neveztette magát. A Szent Péter-bazilikában megtartott koronázási ünnepségen jelenlévő rómaiak teljes címével köszöntötték az új császárt: "Károly, a legkegyelmesebb, fenséges, istentől koronázott, nagy és békeszerző császár, aki a Római Birodalmat kormányozza, és aki isten kegyelméből a frankok és a longobárdok királya". Később kialakult az a gyakorlat, hogy a császárrá koronázás joga a pápát illeti meg. 1806-ig állt fenn a névleges nyugat-római császárság. Több mutatása
980
éve
1046 – III. Henriket, aki véget vetett a pápai trón körüli viszályoknak, II. Kelemen pápa német császárrá koronázta Rómában.
Suitger hamburgi püspököt II. Kelemen néven Henrik tette meg új pápának, miután a rivális pápákat - IX. Benedeket, III. Szilvesztert és VI. Gergelyt - megfosztotta címüktől. Több mutatása
317
éve
1709 – Megszületett Julien Offroy de La Mettrie francia orvos és filozófus, aki megalapozta az empirikus orvostudományt.
Miután Franciaországból és Hollandiából menekülnie kellett, II. Frigyes porosz király Berlinbe hívta, ahol a Tudományos Akadémia tagja lett. Fő művei: "A lélek természetrajza", "A gépember". Több mutatása
309
éve
1717 – Cesenában megszületett Giovanni Angelo Braschi, akit VI. Pius néven választottak pápává.
XIV. Kelemen pápa halála után, 1775.02.15-én került Braschi grófja a pápai trónra. 1798-ban a 80 éves pápa nem volt hajlandó elhagyni Rómát, miután elfoglalták a francia forradalmi csapatok az Egyházi Államot. Francia fogságban halt meg egy Firenze melletti kolostorban 1799.08.29-én. Több mutatása
306
éve
284
éve
1742 – Megszületett Charlotte von Stein írónő, Johann Wolfgang von Goethe múzsája, akihez a költő 1700 levelet írt.
A 7 évvel fiatalabb Goethéhez fűződő plátói kapcsolata köztudott volt.
281
éve
1745 – Poroszország és Ausztria között létrejött a drezdai béke, amely lezárta a második sziléziai háborút.
Az 1740-től 1748-ig tartó osztrák örökösödési háborúban II. Frigyes porosz király Sziléziát követelte Mária Teréziától. A drezdai békében Mária Terézia férjét, I. Ferencet elismerte német-római császárnak, de ezért megtartotta Sziléziát. Több mutatása
205
éve
1821 – Megszületett Clara Barton amerikai humanitárius, ápolónő, az Amerikai Vöröskereszt megalapítója.
A polgárháborúban a "csatatér angyala"-ként ("Angel of the Battlefield") segített a sebesült katonákon. A megalapított Amerikai Vöröskeresztet első elnöke, valamint több elméleti munka szerzője volt. Több mutatása
181
éve
140
éve
1886 – Megszületett Jerzy Żurawlew lengyel zeneszerző, zongoraművész, a Varsói Konzervatórium rektora.
A Nemzetközi Chopin Zongoraversenyek elindítója és számos alkalommal zsűritagja.
118
éve
1908 – Meghalt Vízvári Gyula színész, rendező, a Nemzeti Színház volt örökös tagja.
Eredeti nevén: ViszkidenszkyAz Országos magyar királyi Zeneakadémia tanára, a Ferenc József-rend lovagja. Vízváry Mariska apja.
115
éve
1911 – Megszületett Louise Bourgeois francia születésű amerikai szobrász-, és festőnő.
Teljes nevén: Louise Joséphine Bourgeois. Maman nevezetű pókszobrairól, valamint a női szexualitással és szüléssel foglalkozó alkotásairól vált ismertté. Több évtizedet felölelő pályafutása ellenére csak az elmúlt tíz évben vált igazán híressé. Alkotásaiban a férfi és női testhez kötődő témák kerültek előtérbe, de igyekezett ábrázolni a düh, az árulás, a gyilkosság érzelmeit is. Művein a szürrealizmus, a primitivizmus és a korai modernizmus - Giacometti, Brancusi - hatásai mutatkoztak. A kortárs szobrászat legnagyobbjai közt tartották számon, munkásságát 1997-ben Bill Clinton elnöki éremmel ismerte el. Több mutatása
104
éve
94
éve
1932 – Megszületett Domján Edit színésznő (Két emelet boldogság, Imposztorok).
Tanulmányait 1954-ben végezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1960-ig a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt, majd 1963-ig a budapesti Petőfi Színházban játszott. 1964-től haláláig a Madách Színház tagja. 1965-ben Jászai Mari-díjat kapott. 1954 és 1972 között közel nyolcvan színházi szerepet, tíz filmszerepet és számtalan rádió- és TV-szerepet játszott el. 40. születésnapja utáni napon önkezével vetett véget életének. Több mutatása
88
éve
1938 – Meghalt Karel Čapek cseh író, aki először használta a "robot" szót.
A robot szót az 1921-ben megjelent R.U.R. című játékában használta.
63
éve
1963 – Meghalt Tristan Tzara román származású francia költő, a dadaizmus megalapítója.
Román helyesírással: Țara, eredeti nevén Samuel Rosenstock, felvett neve a román trist în țară, azaz szomorú az országban mondatból származik.A dada kifejezés megalkotója. A dadaista avantgárd mozgalom forradalmi hatást gyakorolt a művészetekre. 1919-ben Párizsba költözött, sok vihart kavaró tevékenységük, a polgárpukkasztásra, a nyelvi szerkezetek összezavarására irányult. 1929 végén csatlakozott a konstruktívabb szürrealistákhoz, a szürrealizmus és a marxizmus összeegyeztetésével foglalkozott. 1947-49 között Joan Miróval, aki nyolc képből álló sorozatot festett Tzara műveihez. 1937-ben csatlakozott a Francia Kommunista Párthoz. Az 1930-as években részt vett a spanyol polgárháborúban, a második világháborúban a francia ellenállási mozgalom aktív részese volt. 1956-ban kilépett a kommunista pártból, ezzel tiltakozva a magyar forradalom szovjet elfojtása ellen. Több mutatása
60
éve
1966 – Meghalt Tőkés Anna, Kossuth-díjas színésznő.
A klasszikus hősnő modern, pátosztól és realitástól mentes típusát teremti meg játékával. Szoborszerű alakjával, tiszteletet parancsoló megjelenésével, tiszta, mély zengésű hangjával, mélyen átélt játékával a drámairodalom szinte valamennyi hősnőjét megformálja, de társalgási színművek szerepeiben is eredeti. Ösztönös színészi tehetség, közvetlen folytatója Jászai Mari művészetének. Legjelentősebb alakításai: „Elga” – 1930. Kamara Színház „A kínai lány” – 1931. Nemzeti Színház Több mutatása
43
éve
33
éve
1993 – 85 éves korában meghalt Tibor de Nagy magyar-amerikai galériatulajdonos, kiadó aki többek között absztrakt expresszionista női alkotókat segített karrierjükön.
Debrecenben született, 22 évesen Budapestre költözött és a Nemzeti Bankban dolgozott. Gyermekkorától érdekelték a művészetek. A II. viláháborúban műgyűjteménye megsemmisült. A háború után részt vett a magyar banki rendszer újjáépítésében, amit a szovjet hatalom nem nézett jó szemmel. Amerikába menekült, és John Bernard Myers író és bábjátékossal megnyitották Manhattan egyik első modern galériáját, ami egyben szalon is volt a művészek számára. A Tibor de Nagy Galériában mutatkozott be Larry Rivers, Red Grooms, Fairfield Porter és Jane Freilicher figurális alkotók, valamint az absztrakt expresszionista Grace Hartigan, Alfred Leslie, a colorfield festő Helen Frankenthaler és Kenneth Noland. A Tibor de Nagy kiadó támogatta az együttműködést festők és írók között, és elsőként publikálta Frank O'Hara, James Schuyler and John Ashbery verseit. 1953-ban kapta meg az amerikai állampolgárságot, onnantól bankban dolgozott, a galériát este, ebédidőben és hétvégén vezette, majd 1970-ben nyugdíjba ment és teljes idejét a galériának és a kiadónak szentelte 1993-ban bekövetkezett haláláig. Több mutatása
21
éve
2005 – Meghalt Birgit Nilsson svéd drámai szoprán opera-énekesnő.
Eredeti nevén: Märta Birgit Nilsson. Richard Wagner és Richard Strauss drámai szoprán hangfekvésre írt szerepeinek erőteljes hangú előadója volt. Több mutatása
20
éve
2006 – Meghalt James Brown amerikai zenész (Living in America).
Eredeti nevén: James Joseph Brown, Jr. Beceneve: "Godfather of Soul". A 20. század egyik legjelentősebb soul zenei énekese. Gitáron, billentyűs- és ütőhangszereken is tudott játszani, szinte kizárólag énekes-táncosként lépett fel koncertjein. Több mutatása
18
éve
14
éve
10
éve
2016 – Meghalt George Michael, kétszeres Grammy-díjas angol énekes-dalszerző (Last Christmas, A Different Corner, I Want your Sex, Too Funky).
Az 1980-as években lett népszerű, amikor megalapította a Wham! nevű popduót, egykori iskolatársával, Andrew Ridgeley-vel. Olyan világszerte sikeres dalok kötődnek a nevéhez, mint a Last Christmas és a Wake Me Up Before You Go-Go, albumok közül pedig az 1987-ben kiadott Faith, valamint az 1990-es Listen Without Prejudice Vol. 1. Több mutatása
467
éve
1559 – Giovanni Angelo de'Medici di Marignano pápa lett IV. Pius néven.
IV. Pál pápa halála után lett ő a pápa.
251
éve
1775 – A brit parlament embargót hirdetett a lázadó észak-amerikai gyarmatok ellen.
A teljes kereskedelmi tilalom 1776.03.01-jén lépett életbe.
206
éve
1820 – Az emigrációban meghalt Joseph Fouché, rendőrség és titkosrendőrség megszervezője, I. Napóleon egykori rendőrminisztere.
1792-ben megszavazta XVI. Lajos kivégzését, ezért 1816 óta száműzöttként élt Triesztben. (Napóleont már 1815.06.22-én száműzték) Tagja volt a konventnek a forradalom idején, majd a direktórium rendőrminisztere lett 1799-ben. A császárság idején is megtartotta posztját, kiemelkedő színvonalú rendőrséget szervezett, amelyet saját hatalma megszilárdítására is felhasznált. Több mutatása
154
éve
1872 – Megszületett Helena Rubinstein amerikai kozmetikusnő.
Az általa 1902-ben alapított "Helena Rubinstein Inc.", a női kozmetikumokat gyártó és forgalmazó cég elnöke volt.
115
éve
1911 – Szun Jat-szent választották a Kínai Köztársaság elnökévé.
Miután a polgári forradalom megdöntötte az utolsó mandzsu császár uralmát, a tartományok küldöttei választották meg az elnököt.
100
éve
1926 – Josihito tennó (császár) halála után fia, Hirohoto trónörökös lett Japán új császára.
Már 1921 óta betöltötte a régensi tisztet beteg apja mellett.
7
éve