★ Kiemelt esemény
December 19.
131
éve
91
éve
◆ Rejtett gyöngyszem
1935 – Megszületett Ranschburg Jenő pszichológus, gyermekpszichológus, a pszichológia tudományok kandidátusa.
1964-ben végezte az ELTE bölcsészkarának pszichológia-magyar szakát. 1961-1963 között előbb Velencén, majd Budapesten dolgozott gyógypedagógus tanárként. 1963-1965 között az MTA Pszichológiai Intézetének tudományos munkatársa volt. 1965-1977 között az ELTE BTK pszichológiai tanszékének adjunktusa, majd docense. 1977-től az MTA Pszichológiai Intézetének osztályvezetője volt 1997-ig. Fő kutatási területe a fejlődéslélektan, a szocializáció, a klinikai gyermeklélektan, a fejlődési pszichopatológia. Szakmai véleményét jól érthetően tudta kifejezni. Különösen népszerű volt a televízióban a Családi kör című műsor szakértőjeként. Fontos volt számára a tudományos ismeretterjesztés, számos cikket írt napilapokban, népszerű folyóiratokban is. Aktív közéleti szerepet vállalt. Számtalan gyermek- és családpszichológiai könyv szerzője, több neves díj birtokosa volt. 2010-ben Hazám-díjjal tüntették ki. Korábban megkapta a Prima Primissima díjat, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, a Pro Scola Urbis díjat, az Ifjúsági díjat és Budapest díszpolgára volt. Több mutatása
213
éve
1813 – Megszületett Thomas Andrews ír kémikus, az ózon létezésének bizonyítója.
Először sikerült bebizonyítania, hogy az ózon a légköri oxigén egyik megjelenési formája, ami pajzsot képez a Föld körül. Az ózon a szokásos kétatomos oxigénmolekulától (O2) eltérően három oxigénatomot tartalmaz. Pajzsot képez a magaslégkörben az élőlényekre káros ibolyántúli (UV) sugárzás ellen, mely jelent?s károkat okozna a növény- és állatvilágban, az embernél pedig többek között bőrrákot, vakságot vagy immungyengeséget okozhat. (meghalt: 1885) Több mutatása
166
éve
1860 – Megszületett báró Szurmay Sándor magyar királyi honvédtiszt, gyalogsági tábornok, honvédelmi miniszter.
Teljes nevén: Vitéz uzsoki báró Szurmay Sándor Neve német nyelvű forrásokban: Alexander Freiherr Szurmay von Uzsok1917–1918-ig honvédelmi miniszter volt, 1941-től vezérezredes. Több mutatása
151
éve
1875 – Megszületett Mileva Marić szerb matematikus, fizikus, Albert Einstein első felesége, akinek lehetett szerepe volt férje felfedezéseiben.
Más írásmóddal: Márity Miléva. Az asszony tudott magyarul, ő fordította a magyar nyelvű publikációkat, többek között Eötvös Lóránd munkáit is Eistein számára. Vannak fennmaradt levelezéseik, melyekben fizikai kérdésekről értekeznek egymással. Kapcsolatuk megromlott, és elváltak. Számos tudományos munka a házasságuk ideje alatt született és Eistein a Nobel-díjért járó összeg felét volt feleségének jutatta. Pontosan nem lehet tudni, hogy az asszony mennyiben járult hozzá Eistein munkáihoz. Több mutatása
138
éve
1888 – Budapesten megszületett Reiner Frigyes világhírű karmester.
Nemzetközileg ismert nevén Fritz Reiner. Budapesten utca van róla elnevezve.
131
éve
1895 – Magyarországon engedélyezték, hogy az egyetemek bölcsészettudományi és orvosi karát női hallgatók is látogathassák.
A vallás- és közoktatásügyi miniszter engedélyezte.
126
éve
1900 – Megszületett Cziffra Géza író, költő, filmrendező.
Névváltozat: Géza von Cziffra
111
éve
111
éve
98
éve
1928 – Megszületett Vízvári György olimpiai bajnok vízilabdázó.
A MAC, az NSC és az MTK csapataiban szerepelt, pályafutása kezdetén. A háború után, 1949-ben került az újpesti pólócsapatba. A jól megtermett álló hátvéd 1952-ben Helsinkiben, majd 1954-ben Torinóban biztos pontja volt az olimpiai- és Európa-bajnokságot nyert válogatottnak. 1960-ban a Sportvezető és Edzőképző Intézetben edzői oklevelet szerez. Sportvezetőként is tevékenykedett: 1980-ban az Újpesti Dózsa vízilabda szakosztályának vezetője lett. A lila-fehérek csapatát négy esztendőn kersztül segítette a bajnoki címhez. Rendőrtisztként a testület fővárosi raktárának parancsnokaként vonult nyugalomba. Több mutatása
89
éve
85
éve
1941 – Megszületett Maurice White az Earth, Wind & Fire alapítója, ütőse, énekese, producere és dalszövegírója.
Az 1969-ben Chicagóban alapított, a zenéjében a funkot, soult, a popot, a dzsesszt, a rythm&bluest és a gospelt elegyítő zenekar legismertebb slágerei a September, a Shining Star vagy a Boogie Wonderland. Több mint 90 millió albumot adtak el világszerte. Több mutatása
76
éve
1950 – Megszületett Tímár Péter filmrendező, forgatókönyvíró (Egészséges erotika, Csinibaba, Zimmer Feri).
1968-tól amatőr filmesként dolgozott, 1974-től filmgyári grafikus, majd trükk-készítő volt. 1984-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskola kameraman szakát. 1976-1985 között a Balázs Béla Stúdió tagja volt, ahol első experimentális filmjeit készítette el. 1985-ben rendezte első játékfilmjét Egészséges erotika címmel. Ismertebb filmjei: Egészséges erotika (1985) rendező, forgatókönyvíró, vágó, Moziklip (1987) rendező, forgatókönyvíró, operatőr, vágó, A legényanya (1989) vágó, Csapd le csacsi! (1990) rendező, forgatókönyvíró, vágó, Csinibaba (1997) rendező, forgatókönyvíró, vágó, 6:3 avagy, játszd újra Tutti (1998) rendező, forgatókönyvíró, vágó, Zimmer Feri (1998) rendező, író, forgatókönyvíró, vágó, Vakvagányok (2001) rendező, forgatókönyvíró Több mutatása
51
éve
464
éve
1562 – Kezdetét vette a francia vallásháború.
A háború a nemesi és a polgári származású francia protestánsok, a hugenották és a katolikusok között tört ki.
340
éve
236
éve
1790 – Megszületett Sir William Parry angol sarkkutató.
Több expedíción részt vett, amely az Északnyugati Átjáró megtalálásával foglalkozott, valamint a Északi-sark elérésére tett kísérletet, sikertelenül. Több mutatása
206
éve
1820 – Megszületett Mary Ashton Rice Livermore amerikai újságírónő, társadalom újító, előadó.
1869-ben a "The Agitator", 1870 és 1872 között a "Woman's Journal" szerkesztője volt, 25 éven keresztül tartott előadásokat a mértékletességről és a nők választójogáról. Több mutatása
184
éve
178
éve
175
éve
1851 – Meghalt William Turner angol romantikus festőművész, a modern irányzatok elindítója.
Teljes nevén: Joseph Mallord William Turner. John Constable-lel és Boningtonnal együtt indították a XIX. századi modern festészeti irányzatokat. Hatással volt a barbizoni iskolára és az impresszionistákra. Több mutatása
158
éve
1868 – Megszületett Eleanor H. Porter amerikai regényírónő (Az élet játéka - Polyanna).
Az élet játéka - Polyanna 1912-ben jelent meg.
122
éve
120
éve
116
éve
1910 – Megszületett Jean Genet, botrányos hírű francia drámaíró, író (A tolvaj naplója).
A börtönben kezdett írni, majd Sartre felfedezettjeként legálisan is megjelenhettek romlásdicsőítő művei.
82
éve
81
éve
70
éve
63
éve
1963 – Megszületett Til Schweiger német színész, filmrendező, szövegkönyvíró és producer.
Teljes neve: Tilman Valentin Schweiger. A kevés ismert német színészek egyike. Ismertebb filmjei: Manta Manta, Lara Croft: Tomb Raider - Az élet bölcsője. Íróként és rendezőként: Mezítlábas szerelem. Több mutatása
60
éve
57
éve
1969 – Meghalt Tompa Sándor "Pufi", Kossuth-díjas színész.
Érdemes művész 1953, Kossuth-díj 1956.
41
éve
1985 – Meghalt Bán György bemondó, aki a TV Híradó meghatározó hangja volt 1945 és 1962 között.
Számos film alámondói munkáját végezte, többek között Homoki Nagy István filmjeiét. A lóversenyek hangosbemondóján mondta be az eredményeket. Feltűnt filmszerepekben és dolgozott műsorvezetőként is. Több mutatása
30
éve
26
éve
22
éve
2004 – Meghalt Zsolnai Hédi, Liszt Ferenc-díjas táncdalénekesnő, színésznő.
Eredeti nevén: Zirner Hedvig
22
éve
10
éve
2016 – Meghalt Töreky Ferenc tervezőgrafikus, képzőművész, aki marketingszempontú vizuális kommunikációt tanított.
Több mint száz vásárok, kiállítás, termékbemutató látványát tervezte és valósította meg. Ipari formatervezéssel is foglalkozott, A Képző- és Iparművészeti Lektorátus grafikai szakértője, a Képzőművészeti Kiadó naptár, levelezőlap, játék és fotóművészeti részlegének tanácsadója, zsűrijének szakértője volt. Kilenc éven át a Grafikusművészek Derkovits Gyula Alkotóközösségének művészeti vezetője volt. Tagja volt a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete választmányának. Számos előadást tartott a tervezőgrafika, a vizuális kommunikáció, marketing, a vizuális- és környezetkultúra, a tárgyformálás esztétikáját – gazdasági összefüggésekkel együtt – támákban. Vizuális kommunikáció, látható reklám, képi üzenethordozók címmel tankönyvet írt. Több mutatása
10
éve
76
éve
63
éve
57
éve
1969 – Megszületett Kristy Swanson színésznő (Buffy, a vámpírok réme; Apafej; Hé haver, hol a kocsim?).
Mission Viejo-ban (California, USA) született.
54
éve
1972 – Megszületett Alyssa Milano színésznő (Bűbájos boszorkák; Én és én, meg a tehén).
Brooklynban (New York, USA) született.
31
éve