Cecília névnapja
97 éve

1929 – Megszületett Görgey Gábor, Kossuth-díjas író, költő, műfordító, miniszter.

1929. 11. 22. Született Irodalom Magyar

Eredeti neve: Görgey Arthur. A Magyar PEN Club elnöke, majd tiszteletbeli örökös elnöke, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja, 2002 és 2003 között a nemzeti örökség minisztere. Nevét egy lapszerkesztő javaslatára gimnazistaként változtatta meg. Első verseskötete 1956-ban jelent meg, majd folyamatosan jelentek meg regényei, versei, drámái. Első drámája, a Komámasszony, hol a stukker? rögtön nagy sikert aratott. Legfontosabb munkájának Az Utolsó jelentés Atlantiszról című ötkötetes regénysorozatot tartotta, amit 12 éven keresztül írt. Színházi és közéleti szerepet is vállalt, dolgozott újságíróként, ő volt a magyar sajtó első tévékritikusa, cikkei a Magyar Nemzetben jelentek meg. A Pannónia Filmstúdióban dramaturg, a szegedi Nemzeti Színházban irodalmi vezető volt, saját drámáit színpadra rendezte, a Magyar Televízió művészeti vezetője volt. Részt vett a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia megalapításában.


Hozzászólások

Nagyváradi Szűcs Mihály

Embersége, munkássága elismeréséűl 2017-ben Radnóti Miklós Antirasszista díjban részerült.

Nagyváradi Szűcs Mihály

Budapesten megszületett Görgey Arthur néven a Görgey család leszármazottjaként, az 1848-49-es szabadságharc honvédseregének főparancsnoka apai dédnagybátyja volt. A Pázmány Péter Tudomány-egyetemen német–angol szakon végzett. Egy évig a Római Katolikus Hittudományi Akadémia hallgatója. 1959-ben a Magyar Nemzet munkatársa lett,közben a Pannónia Filmstúdió dramaturgja és a Szegedi Nemzeti Színház irodalmi vezetője, és többször rendezett a Madách Színházban is. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja, a Magyar Írószövetség elnökségi tagja, 1994-ben a Magyar Televízió művészeti vezetőjévé nevezték ki. Szintén 1994-ben a Magyar PEN Club alelnökévé, 2001-ben elnökévé választotta. 2002-ben Medgyessy Péter miniszterelnök kormányában a nemzeti kulturális örökség minisztere. Első verseskötete Füst és fény címmel jelent meg, Első drámája, a Komámasszony, hol a stukker? nagy sikerrel szerepelt a hazai színházakban, az Amerikai Egyesült Államokban is bemutatták. Regényírói munkássága is jelentős. 2022.április 11.-én hunyt el Solymáron.

Szólj hozzá Te is!