Jeromos névnapja
164 éve

1862 – Megszületett Szabolcska Mihály költő, akadémikus.

1862. 09. 30. Született Irodalom Magyar

1898-ban Temesvárra került református lelkésznek, ahol az ő vezetésével magyar párt alakult. 1928-ban nyugdíjasként Budapestre költözött, 1929-től a Kisfaludy Társaság titkára volt. Verseivel a népnemzeti költészetet képviselte, kedvelte az egyszerű és rendkívül dallamos formát. Valójában azzal vonult be a magyar irodalomtörténetbe, hogy paródiát írt Ady Endréről, amire a költő Üzenet Költőcske Mihálynak (1909) című versével válaszolt. Karinthy Frigyes róla írt paródiája pedig ismertebb a magyar olvasóközönség számára, mint eredeti költeményei.

Hozzászólások

Szabolcska Károly

Szabolcska Mihály, Marosfelfaluban (mai Románia területén), kezdte lelkipásztori tevákenységét. Majd Temesvárra került, és itt építette, (1912) a református templom palotát. A templom belső falán van elhelyzve az alábbi emléktábla:Éljen és világoljon közöttünk áldott főpásztorunk SZABOLCSKA MIHÁLY drága emlékezete, aki ezt a templomot építette, egy életen át a szeretet Igéjével betöltötte, s jobb hazába távozása után is példájával, költészetével tanít a vígasztaló igazságra: " a szeretet soha el nem fogy!" I.Kor.13:8.
Élete áldásaiért legyen Istené a dicsőség! Továbbá az utcai falon az alábbi emléktábla van elhelyezve: " A szeretet a világ megváltója. Ez fedi a bűnt, az árvát óvja. Ez ád kenyeret a koldus kezébe. Az elhagyottnak ez a menedéke.-Csak egy szentség van a világfelett, Örökkétig való : a szeretet" Szabolcska Mihály 1861-1930.
Mert 1861.09.30-án született Tiszakürtőn. És a mai Tiszakécskén van a mellszobra az Őkécskei református templomnál.
Tisztelettel: Szabolcska Károly.

Szólj hozzá Te is!