Jeromos névnapja
34 éve

1992 – Meghalt Striker György fizikus, egyetemi tanár, a magyar automatizálás és méréstechnika jelentős egyénisége.

1992. 09. 30. Meghalt Technika Magyar

Az 1920-as években még diákként publikálta első cikkét a műszeres távirányítás és távmozgatás lehetőségéről, később maga is több találmányt dolgozott ki. Elvégezte a berlini, a charlottenburgi és a bécsi műszaki főiskolát,majd 1938-48 között az Egyesült Államokban élt, ahol különböző kutatóintézetekben dolgozott. Hazatérése után az Orion Rádiógyár és az EMG főmérnöke volt, később az Akadémia Műszerügyi Kutatóintézetében és a Kohó - és Gépipari Minisztérium méréstechnikai kutatólaboratóriumában dolgozott igazgatóként. 1950-75-ben a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karának docense volt. Egyik alapítója az IMEKO-nak, a Nemzetközi Méréstechnikai Szövetségnek. Még amerikai működését fémjelzi a Poligráf - az ún. hazugságvizsgálókészülék - mérőérzékelőinek kifejlesztése és az első hordozható közép - és rövidhullámú világvevő rádiókészülékek elkészítése is. Tudományos munkásságát angol és amerikai szakmai szervezetek tiszteletbeli tagsággal honorálták.

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás ehhez a bejegyzéshez.

Szólj hozzá Te is!