Turczel 1954 és 1959 között a pozsonyi pedagógiai főiskola, majd 1959-től nyugállományba vonulásáig a Komensky Egyetem magyar tanszékének oktatója, illetve vezetője volt. Kezdetben kritikusként tevékenykedett, majd néhány antológiát szerkesztett fiatal szlovákiai magyar költők és elbeszélők műveiből. Ezt követően először a felvidéki tájakhoz kötődő magyar írók bemutatásával foglalkozott (Szenci Molnár Albert, Czuczor Gergely, Kármán József, Kazinczy Ferenc). Szerkesztője lett a Magyar irodalmi hagyományok szlovákiai lexikonának. Fontos monográfái a Két kor mezsgyéjén, illetve a Hiányzó fejezetek. Sokoldalú tevékenysége során számos témát dolgozott fel: a magyar tudományos és kulturális egyesületeket, a két háború közötti magyar sajtót, a kisebbségi irodalom hat évtizedét, az irodalomkritikát, a felvidéki íróportrékat, a magyar közművelődést, a kisebbségi sport történetét.
„Turczel Lajos (Ipolyszalka, 1917. szeptember 2. – Pozsony, 2007. szeptember 26.) irodalomtörténész, a csehszlovákiai magyar irodalom kutatója.
Az elemi iskolát Ipolyszalkán végezte, majd Ipolyságra járt polgári iskolába. Az érsekújvári gimnáziumban érettségizett 1938-ban. Hatodik-hetedikes gimnazista korában már klasszika-filológus akar lenni, épp ezért önerőből is latint tanult. Gimnazista korában fokozatosan háborús pszichózis alakult ki benne, már 1936-ban és 1937-ben meg volt győződve arról, hogy a háború ki fog törni. Épp ezért lemondott a klasszika-filológus elképzelésekről, és beiratkozott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karára, ahol 1942-ben doktorált. A második világháború kitörése is itt érte. A jogi pályához nem volt kedve, csak magára erőszakolta, védőügyvéd lett. A sok szabadidejében levéltárakba, könyvtárakba járt.
A második világháború alatt katona volt, majd hadifogságba esett. A világháború után „jogfosztott” ember lett, Csehszlovákia törvényei alapján megvonták az állampolgárságot a magyar nemzetiségű lakosoktól és többségüket Csehországba és Magyarországra, kisebb részüket pedig Észak-Szlovákia területére telepítették. 1951–1959 között a komáromi gimnázium és óvónőképző igazgatója volt. Közben 1951 és 1954 között a Pozsonyi Pedagógia Főiskolán tanulmányokat folytatott magyar szakon. 1959-től nyugállományba vonulásáig, 1982-ig a Comenius Egyetem magyar tanszékén oktatott.
Amikor Pozsonyba került, először a kritikai munkát készített Sas Andor sugallatára, ezen idő alatt néhány antológia született tőle (főleg fiatal szlovákiai magyar költők és elbeszélők műveiből). Fokozatosan fordult a Felvidékhez köthető magyar írók bemutatásához, így Szenczi Molnár Albert, Czuczor Gergely, Kármán József, Kazinczy Ferenc munkásságával foglalkozott. Ezzel párhuzamosan a magyar irodalom több nagy alakjáról írt tanulmányt, mint Jókai Mórról, Mikszáth Kálmánról. Tudományos tevékenysége során a magyar tudományos és kulturális élettel foglalkozott. A hatvanas években a két világháború közti időszakot kezdte kutatni.
Szlovákiában szerzőtársa, szerkesztője a Magyar irodalmi hagyományok lexikonnak, Több mint 20 állami kitüntetést kapott, többek között a Pro Probitate díjat.
Szülőfalujában, Ipolyszalkán helyezték örök nyugalomra 2007. október 2-án. Síremlékét Nagy János készítette. A helyi alapiskola is felvette a nevét.”