★ Kiemelt esemény
Augusztus 7.
150
éve
42
éve
◆ Rejtett gyöngyszem
1984 – Meghalt Esther Phillips amerikai énekesnő (What a Diff'rence a Day Makes).
Teljes neve: Phillips Esther Mae Jones. 48 évesen halt meg kábítószerfogyasztásból eredő egészségkárosodás következtében.
466
éve
1560 – Megszületett Báthori Erzsébet, akiről rémséges és kegyetlen legendák éltek.
Teljes nevén: Ecsedi Báthori (Báthory) Erzsébet A történelemtudomány ma már koncepciós vádakként tekint ezekre, a történetek még mindig negatív színben tüntetik fel alakját. Valószínűleg birtokait akarták megszerezni, ez lehetett az ellene felhozott hamis vádak oka. Több mutatása
201
éve
1825 – Megszületett Kondor Gusztáv csillagász, matematikus, egyetemi tanár, akadémikus.
Részt vett a szabadságharcban, majd 1850-ben Pesten mérnöki diplomát szerzett. Pesten és Bécsben csillagászati és matematikai tanulmányokat folytatott. 1855-től főreáliskolai tanár, később pedig egyetemi magántanár volt. 1871-től a Pesti egyetemen elemi matematikát adott elő. Földmágnesességi méréseket végzett, számos tanulmányt és ismeretterjesztő cikket írt. Részt vett az MTA Almanachjának szerkesztésében. Több mutatása
128
éve
1898 – Budapesten megszületett Szalmás Piroska zenetanárnő, zeneszerző, kórusvezető.
A munkás kultúrmozgalom kiemelkedő alakja volt, elsőként zenésített meg József Attila verseket. A később róla elnevezett Népdal-kórusa a baloldali dalkultúra egyik legnépszerűbb képviselőjévé vált. A kórust többször betiltották, ő maga rendőri megfigyelés alatt állt. Magyarországon ő tette népszerűvé a néger spirituálékat. Több mutatása
115
éve
1911 – Megszületett Bibó István, posztumusz Széchenyi-díjas író, politikus, jogász.
A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Kelet-európai Intézet elnökhelyettese, könyvtáros, politikai gondolkodó, politikai fogoly. Könyveiben, politikai értekezéseiben főként Magyarország gazdasági és politikai helyzetének elemzésével foglalkozott. Művei: A kelet-európai kisállamok nyomorúsága, A magyar demokrácia válsága, A békeszerződés és a magyar demokrácia, Zsidókérdés Magyarországon. Több mutatása
114
éve
114
éve
1912 – Budapesten megszületett Beamter Jenő (Becenevén: Bubi) dzsessz-muzsikus, vibrafon és xilofon-művész.
A magyar szving és a kezdeti modern dzsessz korszakának kiemelkedő dobosa, vibrafonosa volt.
112
éve
107
éve
1919 – Puccsal, román katonai erőkkel megdöntötték a Peidl-kormányt, és Friedrich István alakított új kormányt.
Felszámolták a Tanácsköztársaság intézményeit, intézkedéseit hatályon kívül helyezték. Megkezdődött a számonkérés és a törvénytelen fehérterror. Friedrich István miniszterelnöki tisztségét 1919.11.05-ig töltötte be. 1905-ben a budapesti József Műegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet, majd a charlottenburgi műegyetemen tanult, ezzel egyidejűleg a budapesti és a berlini egyetemen jogot hallgatott. Pályafutását a berlini Allgemeine Elektrizitatsgesellschaft villamostársaságnál kezdte mérnökként. 1907-ben a Ganz Villamossági Rt. mérnöke lett, 1908-ban Mátyásföldön alapított egy gépjavító műhelyt, majd egy vasöntödével kibővített gépgyárat, de 1920-ban eladta. 1912-ben belépett a Függetlenségi és 48-as Pártba, ekkor kezdődött politikai szereplése. 1914 őszén katonai szolgálatra jelentkezett, és az Uzsoki-szorosnál harcolt tüzér főhadnagy gépkocsizó parancsőrtisztként. Frontszolgálatra alkalmatlannak minősítették, beosztották a pilseni Skoda-művekhez, a bécsi Arzenálba, majd egy tábori tüzérségi javítóműhely parancsnoka lett, végül 1917-ben felmentették a szolgálat alól. 1918. októberében az "őszirózsás" forradalom idején vált országosan ismertté, november 1-jén hadügyi államtitkár lett. Törekedett a régi tisztikar vezetése alatt álló, a társadalmi rend megvédésére alkalmas, kommunistaellenes hadsereg létrehozására, támogatta a történelmi Magyarország területeinek védelmére irányuló törekvéseket. Az ellenforradalmi erőkkel egyre szorosabbá vált a kapcsolata, ezért 1919.02.08-án kénytelen volt távozni az államtitkári tisztségből. A Tanácsköztársaság idején részt vett a különböző ellenforradalmi szervezkedésekben, letartóztatták és halálra ítélték, de sikerült megszöknie a forradalmi törvényszék elől. 1919.08.06-án a Fehér Ház nevű ellenforradalmi szervezet egyik vezetőjeként lemondásra kényszerítette Peidl Gyula "szakszervezeti kormány"-át, az olasz antantmisszió és a megszálló román hadsereg parancsnokságának támogatásával. Másnap József főherceg megbízta a kormány vezetésével, majd 15-én miniszterelnökké nevezte ki. Az MSZDP-n kívül a legtöbb jelentős politikai irányzat szerepet vállalt a kormányában. Rövidebb időszakokra betöltötte a kereskedelemügyi és a belügyminiszteri tisztséget is. Felszámolta a Tanácsköztársaság intézményeit, intézkedéseit hatályon kívül helyezte. Megkezdődött a számonkérés és a törvénytelen fehérterror. Nem tudta megerősíteni a hatalmát, mivel Habsburg főherceg nevezte ki, így a Habsburg-restaurációtól félő antant és az utódállamok nem ismerték el. Az antant megbízásából Budapestre érkezett G. R. Clerk brit diplomata. Létrejött a magyar belpolitikai kompromisszum, amelynek eredményeként novemberben Friedrich Istvánnak távoznia kellett a miniszterelnöki tisztségből, de megkapta a hadügyminiszteri tárcát a helyére lépő Huszár Károly koalíciós kormányában. 1920.03.15-én, Horthy Miklós kormányzóvá választása után a Huszár-kormánnyal együtt távoznia kellett. 1920-tól 1926-ig nemzetgyűlési képviselő volt. 1921 nyarán vádat emelt ellene az ügyészség a gróf Tisza István meggyilkolásában való részvétel gyanúja miatt. A bíróság felmentette, de tekintélyének sokat ártott a vádemelés. Novemberben a "második királypuccs"-ban való szerepléssel vádolták, és néhány napig fogva tartották. Kiszorulása a hatalomból, valamint a vádak miatt a végsőkig fokozódott politikai ellenállása a Bethlen-kormánnyal szemben. 1922-23-ban a Gömbös Gyula vezette fajvédőkkel, 1925-ben az MSZDP-vel fogott össze a kormány megbuktatására. Komoly politikai tényezőként már nem játszott szerepet, 1939-ben már a parlamentbe sem került be. 1951. júliusában letartóztatták a már teljesen elfeledett politikust egy koncepciós per kapcsán, majd augusztusban a Budapesti Fővárosi Bíróság a "demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezésének és vezetésé"-nek hamis vádjával 15 évi börtönbüntetésre ítélte, amelyet szeptemberben a Legfelsőbb Bíróság jogerőre emelt. 1951. augusztusában a váci börtönbe szállították, ahol november 25-én meghalt. Az 1990-ben hozott törvény alapján büntetését semmisnek nyilvánították és rehabilitálták. Több mutatása
106
éve
96
éve
1930 – Megszületett Bánky Róbert színész, bábszínész, rendező, aki árnyjátékokat alkotott.
Névvariáns: ifj. Bánky Róbert. Apja Vitéz Bánky Róbert, karakterszínész és színházigazgató, anyja Orbán Viola színésznő volt. Iskolai kultúrműsorba készített először árnyszínházat 14 évesen. Az ötlet kényszerből született: a kétszemélyes jelenet másik résztvevőjének megrándult a lába, és nem tudott járni. Bánky vékony lécekkel merevített, zsinórral mozgatható figurákat készített, és ő mozgatta mindkét szereplőt, a másik fiú pedig ülve mondta saját szövegét. 1956 júniusában szerződött az Állami Bábszínházhoz, aminek 1991-ben bekövetkezett haláláig tagja volt. Több mutatása
92
éve
92
éve
1934 – Megszületett Soós Edit színésznő (Ismeri a szandi-mandit?).
Eredeti nevén Sturcz Edit.
89
éve
78
éve
1948 – Megszületett Péli Tamás Károly roma festőművész, író, politikus, országgyűlési képviselő.
Teljes nevén: Téli Tamás Károly. 1982-ben a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár megbízásából készített 12 négyzetméteres triptichont Julianus barát, Kőrösi Csoma Sándor, Apáczai Csere János tiszteletére. 1983. szeptember 24-én került átadásra a Tiszadobi Gyermekváros számára készített Születés-pannó, ami közel 43 négyzetméter, a cigányok magyarországi történetének összefoglalása. Több mutatása
68
éve
1958 – Megszületett Bruce Dickinson angol énekes, dalszerző, az Iron Maiden frontembere.
Teljes nevén: Paul Bruce Dickinson Születési helye: Worksop, Nottinghamshire Zenei pályafutását helyi amatőr zenekarokban kezdte, 1979-ben csatlakozott a Samson nevű hard rock/heavy metal együtteshez, ahol "Bruce Bruce" művésznéven némi ismertségre is szert tett. 1981-ben, Dickinson lett az Iron Maiden új énekese, és az együttes 1982-es klasszikus The Number of the Beast albumán debütált. Az Iron Maidennel világhírre tettek szert, és minden idők egyik legjobb heavy metal énekesének kiáltották ki. Első szólóalbumát (Tattooed Millionaire) még az Iron Maiden tagjaként jelentette meg 1990-ben, majd 1993-ban kilépett a zenekarból, hogy szólókarrierjét építse. Négy szólóalbumot készített, majd 1999-ben visszatért az együttesbe. Azóta egyetlen nagylemeze jelent meg szólóban, a 2005-ös Tyranny of Souls. 2006-ban a Hit Parader magazin összeállított egy listát, amin a 100 legjobb heavy metal-énekes szerepel. Dickinson ezen a hetedik helyre került. 2008-ban a híres okkultista Aleister Crowley életéből írt forgatókönyvet a Chemical Wedding című filmhez Julian Doyle rendezővel közösen, akivel húsz évvel korábban az Iron Maiden Can I Play with Madness dalának klipforgatásán már együtt dolgoztak. Több mutatása
66
éve
1960 – A Kubai Katolikus Egyház elítélte a kommunista felkelést Kubában.
Fidel Castro válaszul betiltotta az össze vallásos TV és rádióadást.
62
éve
1964 – Johnson elnök széleskörű felhatalmazást kapott a vietnámi háború kezelésére.
Az Egyesült Államok Kongresszusa elfogadta a Tonkin-öböl határozatot, ami széleskörű felhatalmazást adott Johnson elnöknek, a észak-vietnámi amerikai erők elleni támadások kezelésére. Több mutatása
60
éve
52
éve
1974 – Philippe Petit francia kötéltáncos acélkábelen átsétált az épülő Világkereskedelmi Központ ikertornyai között.
200 kilogrammos acélkábelen, illegálisan, négyszáz méter magasban szervezett mutatvány 45 percig tartott és felkeltette a világsajtó figyelmét.Philippe fiatalon bűvész és a zsonglőr volt, tizenhat évesen kezdte el tanulni a kötélen sétálást. 1968-ban – egy fogászaton ülve – egy magazinban találkozott először az akkor még épülő New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyaival, és célul tűzte ki, hogy elsőként kel majd át köztük kötélen. Vakmerő tervét hat évvel később, 1974. augusztus 7-én a reggeli órákban sikerült végrehajtania, ami aztán a 20. század legszebb művészi bűncselekményeként vonult be a történelembe. Több mutatása
50
éve
17
éve
2009 – Meghalt Cseh Tamás énekes, színész, zeneszerző és előadóművész.
Tüdőrákban halt meg. A Budapesti Tanítóképző Főiskola után, az egri Tanárképző Főiskolára és a budapesti Képzőművészeti Főiskolára járt. Gyermektáborokat szervezett és vezetett, rajzot tanított. Sokat foglalkozott az indiánok kultúrájával, mely tapasztalatait regényben, rajzban és zenében is felhasználta. Jelentős szerepet játszott életében a színház, a Katona József színház alapító tagja volt. Több mutatása
139
éve
1887 – Meghalt Gerenday Antal kőfaragó, szobrász, aki Kölcsey Ferenc és Vörösmarty Mihály síremlékét készítette.
Számos síremléket készített, többek között a Kerepesi temetőbe Garay Jánosét, Vörösmarty Mihályét, Lendvay Mártonét, Szentpétery Zsigmondét. Ő készítette el Vajda Péter síremlékét Szarvason, Kölcsey Ferencét Szatmárcsekén, Kisfaludy Sándorét Sümegen. Több mutatása
138
éve
126
éve
1900 – Megszületett Taylor Caldwell angol regényírónő (The Captains and the Kings).
Művei - többek között - az 1957-ben megjelent "The Sound of Thunder", az 1968-as "Testimony of Two Men" és az 1972-es "The Captains and the Kings". Több mutatása
116
éve
1910 – Megszületett Lengyel Dénes, író, irodalomtörténész, pedagógus.
Pedagógiai tárgyú írásaiban többek közt az irodalomtanítás módszertani kérdéseivel foglalkozott. Szerkesztette a Nagy Magyar Költők címet viselő sorozatot, valamint népszerűsítette a 19. század ismert alkotóit. Jókai Mór összes művei kritikai kiadásának egyik szerkesztője volt. Mondagyűjteménye, a Magyar regék és mondák szinte a teljes magyar történelmet felöleli. Több mutatása
105
éve
1921 – Meghalt ifj. Dreher Antal sörgyáros, aki azonos nevű apjától vette át a sörgyárat és fejlesztette azt fel ismert márkává.
Dreher Antal (1810–1863) nagyiparos fia. Csak 14 éves volt apja halálakor, 1870-ben vette át a négy Dreher serfőzde (Schwechat, Kőbánya, Triest, Michelob) vezetését. Több mutatása
85
éve
1941 – Meghalt Rabindranath Tagore, Nobel-díjas hindu író, költő.
Európai körútja alkalmával Bécsben megbetegedett. Korányi Sándor orvos személyesen kísérte Balatonfüredre. 1926. november 1-jén érkezett a szanatóriumba, ahol visszanyerte egészségét és gyógyultan távozott. Ennek emlékére fát ültetett a parkban. Balatonfüreden a Tagore sétány őrzi emlékét. Több mutatása
71
éve
1955 – A Tokiói Telekommunikációs Gyártóvállalat, a mai Sony elődje elkezdte árulni első tranzisztoros rádióit.
A cég angol neve: Tokyo Telecommunications Engineering
69
éve
1957 – Meghalt Oliver Hardy amerikai komikus, a Stan és Pan börleszksorozat párosának nagyobbik fele.
Teljes neve: Oliver Norvell Hardy A Stan és Pan sorozat eredeti címe: Laurel&Hardy A század csatája; A sivatag fiai; A tengeri ördögök; A két bűvészinas; Nagyágyúk; Vadnyugati őrjárat Több mutatása
66
éve
1960 – Megszületett David Duchovny amerikai színész. (X-akták)
Kétszeres Golden Globe-díjas, az X-akták Mulderje és a Kaliforgia Hank Moody-a.
57
éve
1969 – Meghalt Kozma József zeneszerző, a francia sanzon megújítója.
Más néven: Joseph Kosma
57
éve
1969 – Meghalt Laczkó Aladár agrárkutató.
Laczkó Aladár (Debrecen, 1892. 07.02. – Szeged, 1969. 08.07.) jelentős agrotechnikai megoldások kidolgozója az őszi lentermesztés és a vetőmag-fémzárolás terén. Pályáját az Országos Dohánytermesztési Kísérleti Intézetben kezdte, onnan került a Szegedi Növénytermesztési Kísérleti állomásra, majd a Kender- Len- és Növényolaj-kísérleti Állomás igazgatójává nevezték ki. Az őszi len termesztési feltételei és a vetőmag-fémzárolás kérdései mellett részletesen foglalkozott a ricinussal, a szójával és más nagy fehérje- és olajtartalmú növénnyel. Több mutatása
55
éve
52
éve
1974 – Meghalt Virginia Apgar amerikai aneszteziológus, aki rengeteg újszülött babát mentett meg.
Rájött, hogy rengeteg újszülöttet nyílvánítanak halva születettnek, holott még éltek, csak azt gondolták hogy az állapotuk ahhoz, hogy életben maradjanak. Az Apgar-tesztet a születés után egy perccel, illetve öt perccel végzik el, a babák állapotát 0-tól 10-ig terjedő skálán értékeli, két pontot kap, ha egész teste rózsaszín, kettő pontot kap a sírásra, kettőt az élénk légzésre, kettőt, ha mind a négy végtagját mozgatja, és kettőt, ha a pulzusszáma 100 fölött van. Hamar világossá vált, hogy a kisbaba, aki az egyperces Apgaron alacsony pontszámot kapott, oxigén és melegítés hatására sokszor kitűnő eredményt érhet el az ötperces Apgar-teszten. Az Apgar-tesztet 1953-ban vezették be, és nemcsak sok-sok baba maradt életben a hatására, hanemszámos más változáshoz is vezetett, például az Apgar-tesztek eredményeinek ismeretében szüntették be a fogó használatát szüléskor, és vezették be helyette a császármetszést. Több mutatása
11
éve
6
éve
2020 – Meghalt Reigl Judit, Kossuth-díjas festőművész, akinek a képeiért rekordösszegeket adnak.
Eredeti nevén: Némedy Judit. 1950-től Franciaorszégban élt.Ő az a magyar festő, akinek a képeiért életében a legtöbbet adtak. 93 éves korában, 2016-ban 412 ezer eurot (128 millió Ft-ot) fizettek egy festményéért. Több mutatása
6
éve
2020 – Meghalt Ruth Gassmann német színésznő, aki a Helga című nemi felvilágosító filmek főszereplője volt.
Eredetileg testnevelőnek és vegyésznek tanult, majd fotómodellkedett, és a Gunsmoke című amerikai western sorozatban szerepelt. 1967-ben mutatták be nagy sikerrel a Helga - Vom Werden des menschlichen Lebens (Helga - Az emberi élet keletkezéséről) című, a német egészségügyi minisztérium támogatásával forgatott dokumentumfilmet, amit 1970-től Magyarországon is játszottak a mozik. Több mutatása
1
éve
2025 – 97 éves korában meghalt Jim Lovell amerikai űrhajós, aki négyszer repült az űrben, kétszer a Holdhoz.
Teljes nevén: James Arthur Lovell. A NASA egyik legtapasztaltabb űrhajósa volt: négyszer repült, összesen 715 órát töltött az űrben. Az Apollo–8 legénységének tagjaként 1968-ban az elsők között repült el a Hold körül, és látta a Föld felkelését a holdhorizont mögül – az erről készült "Earthrise" fotó a korszak jelképe lett. 1970-ben az Apollo–13 küldetés terve szerint Lovell a Hold felszínére szállt volna Fred Haise társaságában a Fra Mauro-fennsíkra, míg Swigert a Hold körül maradt volna a parancsnoki modulban. Indulás után kb. 56 órával felrobbant az egyik oxigéntartály a szervizmodulban. Ez súlyos energia- és oxigénhiányt okozott. A holdkompot („Lunar Module”) mentőcsónakként használták, és lemondtak a Holdra szállásról. Az űrhajó már a Hold felé tartott, és hogy haza tudjanak jönni, holdkerülő pályán folytatták útjukat – tehát elrepültek a Hold mögött, de nem álltak holdkörüli pályára és nem szálltak le. Ekkor hangzott el a híres mondat: "Houston, we've had a problem." Több mutatása
178
éve
1848 – Megszületett Alice James amerikai írónő, aki naplót vezetett az életéről.
Jelentős szerepet játszott a tudósokból és írókból álló családi vállakozásban testvéreivel, Williammel és Henry-vel együtt.
56
éve
1970 – Meghalt Apponyi II. György Alexander gróf, politikus, országgyűlési képviselő, újságíró.
Éberhárd, 1898. június 30. – Saarbrücken, NSZK, 1970. augusztus 7.
10
éve