73
éve
1953 – Megszületett Ligeti András, Kossuth-, és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, karmester.
17 évesen nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol előbb hegedű szakon, majd a karmesterképzőn is diplomát szerzett. Pályafutását a Magyar Államii Operaház koncertmestereként, majd karmestereként kezdte, három éven keresztül a Magyar Rádió igazgató-karmestere volt. Egyetemi docensként több éven keresztül a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola karmesterképző munkáját is irányította. 2005-ben lett a Taipei Szimfonikus Zenekar főzeneigazgatója. Karmesterként széles repertoárral rendelkezett, a barokk és klasszicista szerzőktől egészen a 20. századi művekig. Művészetét számos rádió- és hanglemezfelvétel is megörökítette.