Zita névnapja

Április 27.

145 éve

1881 – Megszületett gróf Esterházy Móric, aki 1917-ben Magyarország miniszterelnöke volt.

Oroszlány-Majkpusztán született. Tanulmányait 1899. és 1904. között a budapesti és az oxfordi egyetemen végezte, majd hosszabb utazást tett Európában és Észak-Amerikában. 1906-ban alkotmánypárti programmal, a terebesi választókerület országgyűlési képviselőjeként kapcsolódott be a politikai életbe. 1910. és 1918. között szintén ezt a választókerületet képviselte pártonkívüli 67-es programmal. Az I. világháborúban a szerb, majd az orosz fronton harcolt a 9. huszárezred főhadnagyaként. Gróf Tisza István távozása után, 1917. 05. 15-én nevezte ki miniszterelnökké IV. Károly király. Kevés kormányzati tapasztalattal rendelkezett, és világháború okozta egyre nagyobb válságon nem tudott felülkerekedni. A munkapárti parlamenti többség miatt legfőbb célját, a választójogi reformot nem tudta keresztülvinni. Egyedül - a háborúból a békére való átmenet érdekében - 4 tárca nélküli miniszteri tisztség megteremtéséről szóló 1917. évi 11. törvénycikket tudta elfogadtatni. Kilátástalannak ítélve a bel- és külpolitikai helyzetet, augusztus 20-án lemondott a miniszterelnöki tisztségről. Ezután Wekerle Sándor kormányában népegészségügyi miniszter volt, és rövid ideig a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumot is vezette, majd visszavonult a politikai élettől. 1931-ben tért vissza ismét, 1939-ig a Keresztény Gazdasági Párt programjával képviselte a tapolcai választókerületet a képviselőházban. 1939. és 1944. között az Egyesült Keresztény Párt színeiben a Magyar Élet Pártja Zala vármegyei listáján volt a képviselőház tagja. A II. világháború idején a háborúból való kiválásra irányuló politika mellett állt. A nyilas hatalomátvétel után, 1944. 10. 16-án letartóztatta a Gestapo és átadta a nyilas hatóságoknak. A budapesti Margit körúti katonai fogházban, majd a sopronkőhidai börtönben tartották fogva. 1945. februárjában a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták a németek, szeptemberben tért vissza Magyarországra. 1951. nyarán kitelepítették Budapestről családjával együtt, és vidéki kényszerlakhelyet jelöltek ki számukra a kommunista hatóságok. 1956-ban, a forradalom leverése után Bécsben telepedett le. 1916-ban a Lipót-rend nagykeresztjét és a valóságos belső titkos tanácsosi címet kapta meg. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Történelem

505 éve

1521 – A bennszülöttek megölték Magellán spanyol szolgálatban álló portugál tengerészt.

Teljes nevén: Fernao de Magalhaes Spanyolország megbízásából az Atlanti-óceán és a Csendes-óceán között megtalálta a délnyugati átjárót, és átment a később róla elnevezett 600 km hosszú tengerszoroson a dél-amerikai szárazföld és a Tűzföld között. Az első Föld körüli út végét - amely bebizonyította, hogy a Föld gömbölyű - már nem érte meg, mert az őslakosokkal vívott harcban életét vesztette a Fülöp-szigeteken. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Történelem

216 éve

1810 – Ludwig van Beethoven befejezte a legismertebb a-moll romantikus bagatelljét a Für Elise című zongoradarabját.

Hiteles kézirat hiányában többen azt vallják, hogy a Für Elise valójában inkább Für Therese lehetett, és Beethoven titokzatos ideáljának, Therese Malfattinak szólt. Klaus Martin Kopitz német zenetudós azonban kimutatta, hogy az ajánlás bizonyosan a Bécsben Elisabeth Röckel néven (valójában anyakönyvében az Eva Maria keresztnevek állnak) szopránnak szólt. Beethoven az énekesnővel Bécsben ismerkedett meg, amikor 1807-ben bátyja, Joseph August Röckel tenor Florestan szerepét játszotta a Fidelióban. Elisabeth 1813-ban férjhez ment Johann Nepomuk Hummel zeneszerzőhöz, azonban 1808 és 1810 táján, tehát a bagatell keletkezése idején Beethovennel igen közel álltak egymáshoz Több mutatása

Teljes esemény 0

Érdekes Zene

161 éve

1865 – A Mississippi-folyón tisztázatlan okból elsüllyedt a Sultana gőzhajó, közel 1200 ember halálát okozva.

A hajót 376 utas szállítására tervezték, ezen az úton azonban több mint 2200-an tartózkodtak rajta, nagyrészt katonák. A balesetet feltételezhetően gőzrobbanás okozta, a pontos okot azonban soha nem határozták meg. Az eset 12 nappal Lincoln elnök meggyilkolása után, és mindössze egyetlen nappal Lincoln elnök gyilkosának meggyilkolása után történt. Ez volt a legsúlyosabb hajókatasztrófa az Egyesült Államokban. Több mutatása

Teljes esemény 0

Katasztrófa

148 éve

1878 – Megszületett Sződy Szilárd szobrász- és éremművész (Przemyśl védőinek emlékműve, Budapest, Margit híd, Buda).

Az első világháború idején Przemysl várában teljesített szolgálatot főhadnagyként. 1915-ben orosz hadifogságba került és a Szibériában töltött 38 hónapos fogsága alatt 150 akvarellt, 100 érmet és plakettet készített, melyekből hazatérése után a Műcsarnokban rendeztek kiállítást. A Magyar Nemzeti Galéria több szobrát is őrzi. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Alkotás Magyar

141 éve

1885 – Megszületett Vészi Margit újságíró, festő, grafikus, Vészi József leánya, Molnár Ferenc felesége.

A kor egyik vezető irodalmi tekintélyének, Vészi Józsefnek a lánya volt, így hamar megismerte a művészek bohém világát. Festeni, énekelni tanult, aztán író, újságíró akart lenni. Margitnak Ady Endre is csapta a szelet, de végül Molnár Ferenc felesége lett, azonban a gyakran kapatos Molnárnak gyakran eljárt a keze, egyszer még terhes feleségét is elverte, mire az hazaköltözött a szüleihez. Válásuk után Rómában, majd Hollywoodban dolgozott, s végül a napfényes Palma de Mallorcán érte a halál. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Irodalom Magyar

130 éve

1896 – Megszületett Wallace Hume Carothers amerikai vegyész, a nylon (nejlon) feltalálója.

1928-ban kezdte ez irányú kutató munkáit, 1932-ben sikerült először a nylont szintetikusan előállítania. A DuPont cég 10 évig dolgozott 27 millió dolláros ráfordítással, mire az első nylon-harisnyákat elő tudta állítani. A nylon elnevezés valószínűleg a Now You Lousy Old Nipponese! (Nesztek, ti tetves vén japánok!) szavak kezdőbetűinek összevonásából keletkezett. Carothers ezzel azt akarta kifejezni, hogy a műszál a valódi japán selyemmel versenyképes lesz. Más feltételezés szerint a tréfás rövidítés az első tömeges felhasználás során, a második világháborúban jött létre, amikor az amerikai pilóták ejtőernyő selymét nejlonból készítették, mivel a japánok nem szállítottak nekik selymet. A nylont első ízben a New York-i világkiállításon mutatták be, így az eredeti elnevezés állítólag a "New York Pylon", a kiállítás védjegyéül is szolgáló híres szabadságszobor nevéből származott. 1954. óta a nylon minőségi megjelölése a lineáris, alifás poliamidoknak. Magyarországon néhány éve megváltoztatták a nylon írásmódját, így ma már a fonetikus nejlon alakot használjuk. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Érdekes Alkotás Technika

94 éve

1932 – Párizsban megszületett Anouk Aimée, BAFTA- és Golden Globe-díjas francia színésznő (Édes élet, Egy férfi és egy nő).

Eredeti nevén: Francoise Sorya Dreyfus. Különböző nyelvű filmekben szerepelt, játszott például az 1951-es "A gyötrelmek éjszakája" spanyol, az 1959-es "La Dolce Vita" ("Édes élet") olasz-francia produkciókban. Marseilles-ben balett-tanfolyamot, Párizsban színitanfolyamot végzett, 1947. óta filmezik. Henry Calef fedezte fel, a La Rose Rouge kabaré tagja volt. 1980-ban megkapta a Cannes-i Filmfesztivál legjobb színésznőnek járó díját. Filmjeiből: "Veronai szerelmesek", "Az arany szalamandra" (angol), "Nina" (NSZK), "Az utazás" (amerikai), "Lola" (olasz-francia), "8 és 1/2" (olasz), "Egy férfi és egy nő", "A randevú" (amerikai), "Éljen az élet!", "Egy férfi és egy nő - Húsz évvel később". Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Film/Média

85 éve

1941 – Megszületett Dobos Attila zeneszerző, táncdalénekes, fogorvos, énekes (Isten véled édes Piroskám).

Sóskúton született, már a 20-as éveire ismert énekes volt. 1968-ban már saját válogatás lemeze jelent meg. Fogorvosként is dolgozott, amit az akkori rendszer nem nézett jó szemmel. Érvénytelenítették a diplomáját, és anyagilag is nehéz helyzetbe került. Ezután akkori párjával, Mary Zsuzsi énekesnővel Németországba költözött, lemezeit Magyarországon bezúzták, a rádiókban nem játszották dalait. 1985-ben tért vissza és újra bizonyította tehetségét, újabb lemezt adott ki.Saját dalait énekelte, ismertebb dalai: Se veled, se nélküled, Isten véled édes Piroskám, Annál az első ügyetlen csóknál, Minden ember boldog akar lenni, Kövek a vízparton, Nyári zápor és a Mama Mary Zsuzsival. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Zene Magyar

80 éve

1946 – Megszületett Fábián Márta, Liszt Ferenc-díjas cimbalomművész, tanár, érdemes művész.

8 éves kora óta cimbalmozik, 1956-tól 4 évig énekelt a Magyar Rádió Gyermekkórusában. A Bartók Béla Szakközépiskola cimbalomszakán 1964-ben, a Tanárképzőben Gerencsér Ferenc növendékeként 1967-ben szerzett diplomát. kamara és szimfónikus zenekarokkal, táncegyüttesekkel lépett fel világszerte. Játszott duóban gitárral, trióban fuvolával és gitárral, illetve fuvolával és csellóval. Kortárs zenei lemezfelvételeket készített, filmzenét játszott. 20 éven keresztül a Filharmónia szólistája volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Zene Magyar

24 éve

2002 – Meghalt Ruth Handler, a Mattel játékgyártó cég társalapítója, Barbie baba megalkotója.

Los Angelesben 85 éves korában halt meg. A céget 1942-ben alapította akkori férje, Harold "Matt" Matson és üzleti partnere, Elliot Handler, Ruth későbbi férje, a két férfi nevét összevonva. A saját kislánya után elnevezett babát 1959-ben mutatták be az Amerikai Játékvásáron, ahol óriási sikere volt. A Barbie-baba hivatalos születésnapjának 1959. március 9-ét, a bemutató napját tekintik. Az első Barbie fekete és fehér zebracsíkos úszódresszt és lófarokba kötött frizurát viselt. Két verzióban volt kapható: szőke és barna hajjal. A baba, mint a "teenager divat modell" került forgalomba, ruháit a Mattel cég divattervezője: Charlotte Johnson kreálta. Az első babákat Japánban gyártották, ruháikat is ott varrták.Az első évben 351 ezer babát adtak el, darabja 3 dollárba került. Több mint négy évtized alatt 150 országban egymilliárdot meghaladó darabszámban talált vevőre. A Barbie babák Amerika jelképévé váltak, és óriási vitákat váltottak ki. Felbőszítették a feministákat, művészeket inspiráltak, és tudósok vitatkoztak róluk. A baba egy vagyont hozott a Mattel cégnek, hiszen igen kelendőek voltak a babák kiegészítői is, nem is beszélve az újabb babákról, Kenről, Barbie barátjáról, és Skipperről, Barbie húgáról. Később piacra kerültek Barbie barátai is: Midge és Christie. A babák mind az alkotó családtagjai után kapták nevüket, két gyermeke volt, Kenneth és Barbara. Több mutatása

Teljes esemény 1

Meghalt Alkotás

267 éve

1759 – Megszületett Mary Wollstonecraft angol író, a női egyenjogúság szószólója.

Rövid pályafutása alatt írt regényeket, értekezéseket, egy utazási elbeszélést, a nagy francia forradalom történetét, egy viselkedéskönyvet, és egy gyerekkönyvet. Gyermekágyi lázban halt meg. Lánya, Mary Wollstonecraft Godwin, később Mary Shelley néven vált anyjánál ismertebb íróvá, amikor kitalálta Frankenstein alakját. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Történelem Irodalom

253 éve

1773 – A brit parlament kiszabta a teatörvényt az amerikai gyarmatokra, ez vezetett a "bostoni teadélutánhoz".

Az amerikai telepesek így tiltakoztak az anyaország, Anglia politikája ellen. A gyarmatokon élőknek adót fizetniük kellett, de a törvénykezésben nem vehettek részt, érdekeiket nem képviselhették. A Bostoni teadélután után (ahol 3 hajónyi tearakományt öntöttek a tengerbe tiltakozásul Anglia ellen) általános felkelés kezdődött, majd 1775-ben kitört a Függetlenségi Háború, melynek végére megalakult az Amerikai Egyesült Államok. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem

186 éve

1840 – Megszületett Edward Whymper angol hegymászó, aki elsőként mászta meg a Matterhorn-csúcsot.

A csúcs a wallisi Alpok legteteje, 4478 méter magas. Brit és francia hegymászókból álló csapat tagjaként, két svájci hegyivezető segítségével indult a svájci-olasz határon lévő Matterhorn megmászására 1865-ben. A résztvevők - Edward Whymper, Lord Francis Douglas, Michel Croz, Douglas Robert Hadow és Charles Hudson - közül négyen a leereszkedésnél halálos balesetet szenvedtek, így csak Whymper és a két hegyivezető tért vissza épségben. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Érdekes

118 éve

1908 – Megkezdődött a negyedik újkori Nyári Olimpia Londonban.

Eredetileg Róma rendezte volna a negyedik újkori Nyári Olimpiát, de az olasz főváros visszalépése után London lett a helyszín. Anglia, az előző játékokhoz képest fordított sorrendben az Olimpiához rendezett egy közös angol-francia Világkiállítást is. Ezen az Olimpián összesen 110 versenyszámban osztottak érmeket, 22 országból 21 sportágban küzdött az 1999 férfi és 36 női résztvevő. Ezen az Olimpián volt először versenyszám a műkorcsolyázás, ezzel London lett az első olimpiai város, amely téli eseményeket is rendezett (ez még nem számított Téli Olimpiának). A magyarok 63 fős küldöttséggel érkeztek, mindössze három aranyérmet nyertek, de innentől kezdve számítanak a magyar kardvívók a világ élvonalába. Egyéniben Dr. Fuchs Jenő állhatott a dobogó tetejére, aki kétszeres aranyérmes lett, hiszen a csapatversenyt is magyar kardozók nyerték. A harmadik aranyérmet egy bírkózó, a nehézsúlyú Weisz Richárd kapta, és kevesen múlt, hogy a 4x200 méteres magyar úszóváltó tagjai is érmesek legyenek. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem Érdekes Sport

98 éve

1928 – Meghalt Alpár Ignác műépítész, egyetemi tanár, a Vajdahunyad vár, a Nemzeti Bank és a Tőzsdepalota tervezője.

Eredeti nevén: Schöckl Ignác. Számos templomot, iskolát, bankot és más középület tervezett, többek között a Szabadság tér, Vörösmarty tér, József nádor tér, Roosevelt tér épületeit. Az első világháború után már nem tervezett, de a művészeti közéletben aktívan részt vett. Elnöke volt az Építőmesterek Ipartestületének. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Alkotás Magyar

75 éve

1951 – Megszületett Ace Frehley, amerikai zenész, a Kiss együttes tagja.

Eredeti neve: Paul Daniel Frehley, az Ace a középiskolában ragadt rá, állítólag azért, mert óriási sikere volt a lányoknál. 1973-ban alapította a Kisst Paul Stanleyvel, Gene Simonsszal és Peter Criss-szel. A Kiss első kilenc albumán zenélt, 1982-ig volt a zenekar tagja, majd saját zenekart alapított Frehley's Comet néven. 1996-ban újra a Kiss tagja lett, ahonnan 2001-ben távozott ismét. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Zene

47 éve

1979 – Meghalt Németh Kálmán szobrászművész, faszobrász, restaurátor, a hazai restaurátorképzés megalapozója.

A háború borzalmai mélyen érintették, alkotásai a békére, a hazaszeretetre, az emberségre intenek. Politikai nézetei nem illettek a szocialista kultúrpolitikai elképzelésekbe, nyugdíjazásakor, 1965-ben, engedélyeztek egyhetes kiállítást műveiből az Iparművészeti Múzeum aulájában, a nagy érdeklődés miatt kiállítást három hónapig meghosszabbították, tizenhétezren tekintették meg a munkáit. 4 műve a Magyar Nemzeti Galéria raktárában található meg. 1947-től a Szépművészeti Múzeum középkori és a barokk szobrait restaurálta, melyek a háború alatt súlyos károkat szenvedtek. Számos hamisítást derített ki, ugyanakkor néhány ismeretlen eredeti alkotást is felfedezett. Több mint húsz éven át a Szépművészeti Múzeum restaurátora volt. 1962–1965 között iskolát hozott létre a jövő restaurátorainak, ő fektette le a restaurátorképzés alapjait Magyarországon. Halála után utcát, iskolát neveztek el róla, Fót Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott neki, házát, kertjét és a képzőművészeti alkotásokat 1978-ban Fót Nagyközség Tanácsára hagyta azzal a feltétellel, hogy azt megőrzik és múzeumként üzemeltetik. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Alkotás Magyar

12 éve

2014 – Meghalt Buffó Rigó Sándor cigányprímás, a 100 Tagú Cigányzenekar vezetője.

Kezdetben apja, majd később id. Járóka Sándor zenekarában játszott. 1967-ben szerepelt a Magyar Rádió Népi Zenekarában. 1970. április 15-től önálló prímásként dolgozott. 1992-től a 100 Tagú Cigányzenekar prímása, 1994-től főtitkára, 1997-től az együttes művészeti vezetője, majd 2005. december 12-től 2014-ben bekövetkezett haláláig az elnöke volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Zene Magyar

19 éve

2007 – Meghalt Msztyiszlav Leopoldovics Rosztropovics, orosz gordonkaművész és karmester.

Oroszul: Мстислав Леопольдович Ростропович, közeli barátainak „Szlava”. A zeneértő közönség őt tartja a 20. század egyik legnagyobb gordonkaművészének.Feleségével, a világszerte ünnepelt Galina Visnyevszkaja szopránénekesnővel tiltakozva a szovjet rendszer embertelensége ellen 1974-ben egy nyugati koncertkörút végén elhagyta a Szovjetuniót, ahol 1978-ban megfosztották állampolgárságától. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Zene