Rocque Joaquín de Alcubierre spanyol mérnök vezetésével kezdődtek a munkálatok, aki a kor elismert és eredménye kutatója volt. Pompeiinél az első leletekre 1592-ben bukkant rá Domenico Fontana, nápolyi mérnök, aki a Sarno-folyó csatornázási munkálatait vezette. Ekkor kerültek a felszínre az első márványtáblák, érmék, amelyek iránt akkoriban nem volt nagy tudományos érdeklődés. A környék i.sz. 79-ben vált lakhatatlanná a Vezúv vulkánkitörését követően.
Hozzászólások
ANTONIO
A Római Birodalom egyik leggazdagabb városát Kr. u. 79-ben a Vezúv kitöréséből származó vulkáni hamu és lapilli teljesen betemette és a környéket lakhatatlanná tette az elkövetkező évszázadokra. Csak a 3-4. században kezdett ismét benépesülni. A kora középkor során a Vezúv további kitörései, a barbár valamint szaracén támadások és a sorozatos malária járványok nem kedveztek fejlődésének. A település első temploma, a San Salvatore di Valle, a 11. században épült a Sarno folyó partján, az egykori római település helyétől nem messze. A templom körül kis település alakult ki, amelynek első hivatalos írásos emléke 1511-ből származik: egy pápai bulla a nolai püspökséghez tartozó plébániaként említi a települést. A területet az évszázadok során számos nemesi család birtokolta. Egy 1662-ből származó plébánosi jelentésből tudni, hogy elnéptelenedett az áradó Sarno folyó miatt. 1740-ben a San Salvatore di Valle-templomot áthelyezték egy kilométerrel távolabb a folyótól, a mai Pompei központjába. Új temploma a Vergine del Rosario 1876 és 1891 között épült fel. A település 1928-ban vált önálló községgé.