Irén névnapja
98 éve

1928 – Megszületett Jim Lovell amerikai űrhajós, aki négyszer repült az űrben, kétszer a Holdhoz.

1928. 03. 25. Született Tudomány Technika


Teljes nevén: James Arthur Lovell. A NASA egyik legtapasztaltabb űrhajósa volt: négyszer repült, összesen 715 órát töltött az űrben. Az Apollo–8 legénységének tagjaként 1968-ban az elsők között repült el a Hold körül, és látta a Föld felkelését a holdhorizont mögül – az erről készült "Earthrise" fotó a korszak jelképe lett. 1970-ben  az Apollo–13 küldetés terve szerint Lovell a Hold felszínére szállt volna Fred Haise társaságában a Fra Mauro-fennsíkra, míg Swigert a Hold körül maradt volna a parancsnoki modulban. Indulás után kb. 56 órával felrobbant az egyik oxigéntartály a szervizmodulban. Ez súlyos energia- és oxigénhiányt okozott. A holdkompot („Lunar Module”) mentőcsónakként használták, és lemondtak a Holdra szállásról. Az űrhajó már a Hold felé tartott, és hogy haza tudjanak jönni, holdkerülő pályán folytatták útjukat – tehát elrepültek a Hold mögött, de nem álltak holdkörüli pályára és nem szálltak le. Ekkor hangzott el a híres mondat: "Houston, we've had a problem."

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás ehhez a bejegyzéshez.

Szólj hozzá Te is!